Gondolatok az írásról (és kapcsolódó témákról)

Írós blokkok és leküzdésük 2. - Ceruzanyomok - '20 május-június

// Néhány kezdő író / blogger barátommal körblogolásba fogtunk, Ceruzanyomok címen. Minden hónapban felvetünk egy-egy ötletet, amiről, akinek kedve és ideje van, ír egy bejegyzést. Páran levél formában írjuk meg a bejegyzést, annak címezve, aki a témát kitalálta. :)
A cikket eredetileg 2020. július 26-án tettem közzé.//

Címzett: Wendy, Réka

Másolatot kap: Agatha, Daremo, Eliza, Morhen, Sethemba.

Tárgy: Mi okoz neked írós blokkot?, Hogyan lendülsz túl a felmerülő mélypontokon, amikor írsz?

Kedves Wendy és Réka!

Megjöttem a cikk második felével. Az előzőhöz hasonlóan sorra veszem, hogy mikor szoktam elakadni az írással, ezúttal "bármikor beütő események" kapcsán.

Meg tudok torpanni, ha... :

1. Történik valami az életemben

Van, hogy rossz hírt kapok, van, hogy aggódok, van, hogy izgulok, van, hogy örömtáncot járok, van, hogy csalódott vagyok... Ez hosszabb megtorpanást általában nem okoz – önmagában -, erről már írtam.

Ahogy kezelem:

Hozzáteszem, nem mindegy azért, mi történik, nem mindegy, hogy máról holnapra kidobnak az albérletemből, vagy elpusztul a kutyám, vagy izgatottan várok egy e-mailt. De nagyvonalakban úgy állok ehhez, hogy úgyis mindig van valami. Arra várni, hogy teljesen, száz százalékosan nyugalom és béke legyen, felesleges. Nem lesz.

Ha épp fel vagyok pörögve, vagy nagyon letörve valami miatt, és nem úgy reagálja le az agyam, hogy ez írásra sarkallná, hanem inkább visszafogja, akkor egyszerűen hagyok egy kis időt magamnak. Szerintem nem kell állandóan, a hét minden napján produktívnak lenni, néha bőven eléggé lefoglal az, hogy megéljem a pillanatot, az eseményt. És ez így van jól. : ) Csak az idő nem mindegy, meg az arány, hogy mekkora esemény mennyire bénít le? Van, amíg az segít, hogy nem erőltetem az írást, de egy pont után, ha összeszedem magam és nekiülök.

2. Ha nagyon jó könyvet/novellát olvasok

Kezeket fel, ki volt már úgy, hogy olvasott valami remek írást, és előjött az "én soha nem fogok így írni *könnyezős smiley helye* " érzés? : D Nem mondom, mértem már magam kedvenc írómhoz, Victor Hugóhoz is, de még élő íróhoz is, akire felnézek. Mert naná, hogy szeretnék jól írni, szeretnék úgy írni, mint akiket én klassznak tartok, szeretném, ha az én olvasóim is majd azt éreznék, mint én, amikor az ő munkájuk volt a kezemben. Ez tök jó, azt jelenti, hogy nem érem be kevéssel, és hogy nem tartom magam zseninek.

De valljuk be, egyrészt erre reálisan nincs sok esély, másrészt ha mégis lenne, jelenleg, ahol épp csücsülök, onnan ez még nem látszik, szóval ugyanúgy azt látom, hogy bukott helyzet.

A gondolat, ami kihoz a bénaság érzésből:

Őszintén? A józan ész. Elfogadom, hogy soha nem leszek olyan, mint akiket példaként állítok magam elé. (Azt nem ígérem, hogy nem is fogok próbálkozni! : D )

Tegyük fel, hogy ők A-B-C kategóriások, én azért Zs-nek nem tartom magam, de mondjuk legyek egy T. Esélyem sincs A-B-C-vé válni, viszont két lehetőségem van: nyekergek és nem írok, mert én sose leszek C, és akkor világ életemben megmaradok T-nek, vagy írok, tanulok, fejlődök úgy, ahogy nekem épp megy, és felküzdöm magam egy jó kis M-ig. Messze nem egy C, de ha azon aggódva, hogy soha nem leszek még C se, nem írok, soha nem jutnék el az M-ig. (Bocs, elég könnyen előrukkolok valami béna szemléltető példával, abban a hiszemben, hogy így érthető lesz, amit mondani szeretnék. : D )