Nyári Szinfónia - [Sope ff.]

Június 30.

A nap besütött reggel azon a fránya ablakon. Pontosan szememet találva el, mint akinek nincs jobb dolga csak engem riogatni. Így morogva fordultam másik oldalamra, és kezemet kitéve keresem Yoongit, amit kicsit messzebb de meg is találtam vékony derekát. Lassan kinyitottam egyik szememet, hogy rá lessek. Hason feküdt takaró éppen eltakarta fenekét. Angyalian szuszogott mellettem.  Elmosolyodva közelebb kúsztam hozzá, és fejemet az övének döntöttem. Hamar elnyomot az álom így már csak akkor keltem fel, mikor apró simogatást és egy irritáló hang csapat meg fülemet. 

-Hoseok! -suttogta babám fülembe, így már tudom, hogy kitől származnak ezek az apró érintések. Morogva kezéért nyúltam, és megfogva azt egy puszit nyomtam kézfejére.  Persze az irritáló csörgő hang nem hagyta abba, és tovább jelezte, hogy kínja van...

-Mi az baba? -morogtam reggeli rekedtes hangomon, majd szép lassan kinyitottam szememet. Kellet egy kis idő mire megszoktam a fényt. Nagyokat pislogva és hunyorítva néztem Yoongit, míg nem össze állt az éles kép. 

-Valaki hív téged! -mondta a telefonra utalva.  Nagyon sóhajtva felálltam, míg Yoongi engem figyelt. Elkezdtem keresgélni a nadrágomat. Hisz abban van a telefonom, végül megtalálva az egyik sarokba kivettem a készüléket és anélkül, hogy megnéztem volna ki az felvettem és fülemhez tettem. 

-Igen? -kérdeztem nem túl kedves hangon. 

-Hoseok már rég fent kellene lenned! -szólal meg nővérem, míg sóhajtva elindulok az ágyhoz és leülök a szélére.  -De mindegy is. Bepakoltunk neked is egészre gyere lent. Anyuék már a  dolgokat intézik el.  -folytatta, amit legkevésbé sem akartam hallani, mivel hosszú az út hazáig, ezért már reggel indulunk... Yoongi mögém kúszott és átkarolta vállaimat, és fejét vállamra tette, mintha  azt próbálná SUGAlmazni, hogy ne menjek el. 

-Rendben lent leszek... -morogtam és kinyomtam a készüléket.

-Mi az? -szólalt meg Yoongi, mire sóhajtottam egyet és rá pillantottam. Szomorúan néztem rá, amire egyből levágta, hogy mi van, így ő rá is ki ült ez a fajta szomorúság. Keze lágyan simogatta hátamat, mintha próbálna nyugtatni. Pedig kettönk közül ő áll közelebb a síráshoz.  Gyönyörű tükör szemeiben a könnyke megcsillantak, így  álla alá nyúlva egy puszit nyomtam  homlokára, amire kicsordult két könnycsepp szeméből. 

-Azt az egyet igért meg... Hogy soha nem fogsz sírni miatta! -suttogtam le, és vártam válaszát, de nem adott semmi jelent, így egy sóhajjal elengedtem és előre meredtem.  -Egészkor lent kell lennem, így neki kell kezdeném készülődni. Elkezdtem összeszedni a cuccokat a szobámba. Felkaptam az alsómat a nadrágomat és már minden rajtam volt a pólót kivéve, de nem találtam sehol. Egészen addig, míg rá nem néztem Yoongira, aki az ágy közepén ülve alsó testét a takaró fedte és kezei között a pólómat szorongatta, mint egy méreg cica. 

-Babám nincs sok időm mennem kell! -mondtam felé indulva, de csak még jobban magához húzta a pólót. 

-Legalább ezt hagyd itt! -mondta reménykedő tekintettel, míg sóhajtottam egyet. 

-És akkor póló nélkül menjek le? -kérdeztem, amire látszott elkezdtek dolgozni a fogas kerekek a kis buksijában.

-Vedd fel az egyik pólómat!  Úgy is egy méretett hordunk! -mondta, amire csak elnevettem magam, végül a szekrényéhez lépve kinyitottam azt, és kivettem belőle  egy fekete pólót, ami jó volt rám.  Felkapva egyből körbe lengett Yoongi finom kissé férfias illata. Lassan oda sétáltam hozzá, amit ő figyelemmel követett is. 

-Szeretlek! -mondtam és lehajolva hozzá ajkaira nyomok egy csókot. Yoongi kissé felemelkedik, mikor elválnék tőle, ezzel megakadályozva, hogy a csóknak vége legyen.  -Baba mennem kell... -suttogom ajkaira, de látszik, hogy szegény nem akar elengedni. 

-Ne menj! Még ne! -suttogja ajkaimra, mire le ülök az ágy és ölembe húzom őt. Teste alsó részét még mindig takarja a takaró. 

-Két hónap baba! Kérlek bírd ki! -mondtam  magamhoz húzva, és öleltem őt. kezét lassan arcomra vezette és úgy néztünk egymás szemeibe. 

-Mindennap hívsz? -kérdezte reménykedő tekintettel. 

-Mindennap hívlak! -ígértem meg neki és lehajoltam ajkaira. Egy utolsó csókot váltottunk. Utána pedig tényleg mennem kellet. Persze babám nem öltözött fel takaró körülötte volt, mikor kiengedett a szobából, és úgy állt az ajtóba. 

-Akkor... Szia! -mondta nehezen és látszott hogy könnyesedik a szemem. 

-Szia! -mondtam egy mosollyal, ami meglepte őt. -Két hónap múlva! Számolni fogom a napokat! -mondtam, és álla alá nyúlva még egy puszit nyomtam homlokára. Utána pedig elindultam. Akkor éreztem cska hiányát ahogy a lifthez közeledtem. 

-Hoseok! -kiablta utánam kilépve  a szobából, mire már a lift elött voltam és megnyomva a gombot rá néztem. 

-Én is szeretlek! -kiabálta, és utána könnyeit visszatartva mosolygot rám. Mondatára elmosolyodtam.

-Menj vissza nehogy valaki meglásson! -mondtam, intve befelé, majd beléptem a liftbe és megnyomtam a gombot. Az ajtó bezárult és onnantól kezdve éreztem azt ahogy  múlnak a percek.  Lassan kiértem  a kocsihoz szüleim ott vártak rám.  Még utoljára vissza néztem a hitelre, majd beszálltam a kocsiba. 

(Yoongi szemszöge)

Este felé volt már. Kint ültem a teraszon és a csillagokat néztem míg az ő pólóját szorongattam. Rémesen hiányzik...  Szeretném ha mellettem lenne.  Hirtelen megcsörrent a vezetékes telefon. Felálltam és kedventlenül indultam fel a telefon felé. majd oda érve felvettem és fülemhez tettem. 

-Hallo? -szólatam bele szomorúan. 

-Szia baba! -szólalt meg Hoseok. Nagyot dobbant szívem ahogy meghallottam boldog hangját. -Gyere le a partra! -mondta azzal le is tette. Még köszönni sem tudtam neki... De mit  jelentsen ez? Miért akarja, hogy a partra menjek?  Végül is bíztam benne, így felvettem egy rövid farmer nadrágot és Hobi pólóját, meg egy szandált. Bevallom mellette sokkal magabiztosabb lettem és már nem félek sok olyan dologtól, amitől régen rettegtem. Elindultam le. Gyorsan lépkedtem mert kíváncsi voltam. Az út alatt  többször is elgondolkodtam azon, hogy vajon  mit akarhat. Hisz ő már Szöulban van. Lehet rá vette Jiminéket hogy tegyenek meg valamit, vagy mit tudom én... Azonban minden ötletem elillant mikor a part bejáratához értem és ott láttam őt.  Ahogy  zsebre dugott kézzel nézi a hullámokat. Hajába néha bele kap a szél, én pedig szám elé kapva kezeimet kezdtem el sírni.  Egyszerűen alig hiszem el... Többször is megdörzsöltem szemeimet, hogy jól látom e, de mindig őt láttam. 

-Hoseok! -kiabáltam, amire a alak felém fordult és most már biztos volta benne hogy ő az. Szívecske alakú mosollyal nézet rám, és nevetett.  nem bírtam tovább először csak sétáltam, majd egyre gyorsabban már csak arra eszméltem fel, hogy kocogok sőt nem szaladok felé, ahogy csak birok.  Kezeit ölelésre széttárja, mire oda érve bele ugrok karjaiba, és csak zokogok. 

-Naaa miért sírsz? -kérdezi mosolyogva kímélve mellkasából és homlokainkat összeérinti.

-Hogy hogy itt vagy? -kérdeztem sírva.

-Tudod, segített pár ember visszajutni! -mondta magam mögé nézve, mire oda nézek és Hoseok két barátja int nekem mellettük pedig Jimin és Taehyung áll. 

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm! -mondogattam sírva. Hoseok csak mosolyogva nézet engem, és egy puszit nyomok homlokomra. 

-A nyár még csak most kezdődik! -kiabálta Hoseok egyik barátja azt hiszem Seokjinek hívják. Ekkor Hoseok megcsókolt, én pedig azonnal viszonoztam.  Hallottam ahogy a többiek vetkőzve rohannak a vízbe, mintha csak meglett volna engedve azzal hogy már én is itt vagyok. Mellettünk futkároztak a vízben és élvezték a nyarat, de minket nem különösebben zavart. Hoseok lassan elválva tőlem összeérintette homlokainkat. 

-A nyár még csak most kezdődik! -mondta ő is én pedig elnevettem magam. 

Vége

Még van egy utószó. :DDD