Kőbe írt história

6. Amit a Drumstrang se bír el

A nyaramat egymagamban töltöttem, szomorúan és így az egész magányosan telt, egyetlen társamként Errol volt mellettem, aki igyekezett minél jobban felvidítani engem, de ezt egy lehetetlen feladatnak találtam. Valahogy augusztus környékén azonban csoda történt és megvilágosodtam. Találtam egy módot, hogy elmulasszam a mellkasomban december óta folyamatosan szorító fájdalmat. Puszta véletlen volt a dolog, egyáltalán nem akartam csinálni semmit egyszerűen csak összeakadtam a tárggyal. Éppen gondolataim eltereléseként kutattam át a kis ház padlását, hátha valami olyan érdekességet fedezek fel, amin gondolkodhatok, a gyászom helyett, mikor megtaláltam azt a kis függőt. Fémből volt az egész, de nem olyan fémből, amit nem ismerek. Ez sokkal könnyebb volt, mint akármi amit eddig fogtam és sokkal fényesebb az ezüstnél is. Sőt, ha ez nem lett volna elég tisztán éreztem rajta a fekete mágiát. Olyan tiszta fekete mágiát, hogy attól felállt a hátamon a szőr. Elállt a lélegzetem és percekig fogalmam sem volt róla mi vesz körül.

- Azt hiszem megtaláltam az ideiglenes megoldást, Errol. - Vigyorogtam hosszú idő óta először a bagolyra, aki válaszul huhogni kezd. Erre én meg megvakargatom a fülénél a tollakat. A függőt azonnal láncra tettem és a nyakamba akasztottam. A Halál Ereklyéi, tökéletes egybeesés, nem is lehetett volna ennél jobb, csak azt tudnám ez mit keresett itt a padláson. Mindegy is, nem panaszkodtam a dolog miatta, pont ellenkezőleg. Innentől folyamatosan kerestem a fekete mágiával kapcsolatos dolgokat. A tanév kezdetével olyan mélyen vetettem bele magamat a sötét mágiába, mint azelőtt soha. Olyan varázslatokat próbáltam ki, amikkel nem kellene babrálni, sőt az hagyján, hogy kipróbáltam, de még kombináltam is őket és újakat találtam ki. Ennek eredménye az lett, hogy alig egy hónap alatt megdupláztam a varázslat készletem. Ráadásul mindet tudtam úgy is használni, hogy az átkot ki se kellett mondanom.

A következő nagy projektem a bájitalok voltak. Hála annak, hogy a Drumstrangban többet foglalkoznak a sötét varázslatokkal így sokkal egyszerűbb volt megszerezni, amire szükségem volt a terveimhez. Különöse tekintettel a vérre, aminek a felhasználásával olyan főzetek bugyogtak az üstömben, amik képesek voltak egy embert élve a halálba taszítani, hogy visszahozzák őket a túlvilágról, vagy őrületbe kergetni egyetlen cseppel, porrá változtatni mindent, és egyéb nem éppen pozitív dolgokra.

Őszintén szólva engem is meglepett, hogy mekkora szabadságunk van az iskolába szó szerint senki se foglalkozott a dolgaimmal és lassan már eljutottam arra a szintre, hogy úgy gondoltam, hogy szinte bármit megtehetek, a Drumstrang akkor se fog semmit tenni. Azonban a sorsnak hála nem így történt a dolog, hamarosan lebuktam. Már közeledett az év vége, mikor a legújabb bűbáj, rúna és bájital kombinációm arra a szintre jutott, hogy már csak egy tároló kellett volna hozzá, hogy a semmiből életet teremtsek. Pont ennek a tárolónak az elkészítésén dolgoztam, amikor teljesen váratlanul ütött be a baj, a Drumstrang igazgatójának képében.

- Mr. Grindelwald! - A hangja jeges volt és mindenféle szimpátia hiányzott belőle, ahogy a most már inkább egy őrült tudós laborjára hasonlító szobám ajtajában állt. - Tudomásomra jutott, hogy olyan dolgokkal foglalkozik, amik tiltottnak számítanak. - Hajszálon múlott, hogy ne szaladjon az arcomra a vigyor, elég lassan jutott a tudomására, mikor egész évben ilyeneket csináltam. A vigyor helyett azonban ügyesen a nemtörődömség álcája mögé bújtam. - Van valami mondani valója? - Jött a rideg kérdés, ahogy a férfi igyekezett a lelkem mélyére nézni.

- Nincs uram. - Lépek ki előle, hogy nyugodtan beljebb jöjjön és maga is megnézze mivel foglalkozom. Ha már lebuktam csinálom rendesen. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy olyannal még ebben az iskolában sem lehet foglalkozni, ami az élettel játszik. Ez egy arany szabály, az élettel tilos babrálni. Márpedig az én kutatásom jelenleg nem más, mint a teremtés. Varázsló teremtés. Ennél jobban nehezen lehetne babrálni az élettel.

- Ez micsoda? - Szörnyülködik az idősebb férfi, én meg arcomra varázsolom a legsármosabb ártatlan mosolyom, ahogy a hátam mögé tett kezekkel válaszolok neki.

- Pontosan az, aminek látszik. - Hangom nyugodt és színtelen, még magam is meglepem, hogy sikerül így beszélnem, de nem a férfit. Az igazgató tekintete kétségbeesett és haragtól csillogó egyszerre, amitől eléggé humorossá változik az arca.

- Remélem van hová mennie Mr. Grindelwald, mert egy perccel tovább sem marad az iskolámban. - Ez már majdnem olyan volt, mint egy kirúgás, de csak majdnem.

- Miért is? - Billentem oldalra a fejem, a mozdulattól a nyakamban lógó medál kibillen az ingem aló. Húzom még kicsit a professzor idegeit.

- Vannak határok, amiket nem szabad átlépni. Mostantól nem az iskolánk diákja Mr. Grindelwald, amilyen hamar csak lehet hagyja el az épületet. Azokat pedig lefoglalom. - Mutat a jelenleg folyamatban lévő kísérletem kellékeire. Ha nem lenne minden feljegyezve egy külön jegyzetfüzetbe még talán mérges is lettem volna rá ez miatt, de mivel minden információ biztonságban van a táskámban, így semmi jelét nem adom ellenvetésnek.

- Ahogy szeretné. - Biccentek végül ezzel elérve, hogy a férfi előrántsa a pálcáját és a kísérleteim felé intsen vele. Azonnal felismerem a varázslatot, védőbűbáj, hogy benn tartsa a veszélyes dolgokat. Végül pedig minden további szó nélkül fordul sarkon és hagyja el a szobámat. Errol az asztalom mellett elhelyezett állványáról a vállamra száll. Én óvatosan megvakargatom a tollait.

- Hát elkezdődött Errol. Itt az ideje meglátogatni a nagynénémet Angliában. - Mosolygom, ahogy az asztalomhoz lépek és felveszek róla egy csinos kis borítékot. Már hetekkel ezelőtt megírtam a levelet. Szinte éreztem, hogy nemsokára ki fog ugrani a szög a zsákból és nem is tévedtem. Pedig még csak látomásom sem volt a dologról, apropó látomás, a jegyzeteim szerint nemsokára megint lennie kellene. Na mindegy is, fontosabb dolgaim vannak. Történetesen a levelem. Csak remélem, hogy Bathilda nénit nem tájékoztatták a nagyi haláláról, mivel erre hivatkozva írtam neki, hogy nála szeretnék lakni a jövőben, mint utolsó rokonomnál.

- Jól figyelj Errol. Ezt elviszed Bathilda néninek és ott maradsz nála. Csak az ő kezébe adhatod oda, értetted? Nem ledobod elé, nem hagyod, hogy más elvegye. Ügyes legyél nekem. - Rázom meg az ujjam az arca előtt. Ő helyeslő huhogást hallat, én meg biccentek és az ablakomhoz lépek, amit ki is nyitok. - Jó utat Errol. Angliában találkozunk. - Engedem útjára a madarat, aki hangosan huhogva hagyja el az iskolát. Visszafordulok a szobám felé és csípőre tett kezekkel nézek végig a helyen.

- Hiányozni fog. - Fintorodom el, de mégis nekikezdek a dolgaim összeszedésének. Egy óra múlva már a civilizáció felé tartok minden dolgommal a Drumstrang hajóján, csak hogy hamarosan egyedül legyek hagyva egy kikötő városban.

- Ki kell találnom valami utazási módszert, ami messzebb visz, mint a hopponálás. Valamit, ami ugyanolyan gyors, de biztonságosabb, messzebbre visz és nem kell hozzá tudnom hova megyek. - Fintorgok. - Addig viszont marad a mugli közlekedés. - Sóhajtok, ahogy az égre nézek. - Vigyázz Anglia, Gellert Grindelwald már úton van!