A Hollóháti lány - Harry Potter fanfiction

A beosztás

Mikor megkaptam a levelemet a Roxfortból, anyáék nagyon boldogok lettek. Persze én is. Aztán meglátogattuk nagyit, hogy elújságoljuk neki a hírt.

- A kisunokámból büszke hollóhátas lesz! - mondta el újra, mintha nem hallottam volna már ezt százszor az életem során.

Ezekre a pillanatokra emlékeztem vissza, miközben McGalagony kimondta a nevemet. A "Hollóháti Lilian" hallatára a kék talárban ülők izgatottan fészkelődni, és suttogni kezdtek az asztaluknál. Félve Dumbledore felé néztem, aki bíztatóan rám kacsintott.

- Biztos, hogy hollóhátas leszek - ismételgettem magamban, miközben a Griffendél házvezetője a fejemre helyezte a Teszlek Süveget.

- Van itt ész bőven - kezdte morogni a különös tárgy. - Bátorság is. Jó lélek, szorgalmas. De ambiciózus is, ravasz. Nehéz döntés. Mindegyik házban sokra vihetnéd. De van egy...

Levegőt venni is féltem.

- Mardekár! - kiáltotta a süveg. Nem, nem, nem!

Flitwick professzor, és Piton zaklatottan felpattant, McGalagony hátrahőkölt, egyedül Dumbledore arca maradt rezzenéstelen. Elégedetlen morajlás futott végig a diákokon. Ez mégis hogy történhetett? Hisz az összes felmenőm hollóhátas volt! És én nem akarok a Mardekárba kerülni! Annyira meglepődtem, hogy elfelejtettem felállni a kis sámliról, amin ültem. Egyszer csak egy lapátméretű kezet éreztem a hátamon.

- Erre, kisasszony - tessékelt a kéz a mardekárosok asztala felé.
Hátranéztem.

- Hagrid! - kiáltottam, és némileg megkönnyebbülve az óriás karjaiba vetettem magam.

Mivel nagymamám jóslástant tanított a Roxfortban, már ismertem a tanárok többségét, és egyértelműen Hagrid-ot szerettem a legjobban. A félóriás karjaiban azon kaptam magam, hogy könnyek gördülnek végig az arcomon.

- Ne sírj - hajolt le hozzám Hagrid -, mert akkor én is sírni fogok.

Ahogy elképzeltem óriási barátomat sírni, elnevettem magam.

- De mit fognak szólni anyáék? Meg nagyi? Hisz egész életemben azt mondogatták, hogy belőlem is biztosan hollóhátas lesz. És én is azt hittem. Csalódottak lesznek - szipogtam.

- Ha igazán szeretnek téged, akkor örülni fognak. Abban pedig biztos vagyok, hogy nálad jobban senkit sem szeretnek.

- Köszönöm, Hagrid. Ez nagyon jól esett. De most már mennem kéne - pillantottam a zöld talárban ülők felé.

Hagrid biztatóan megpaskolta a hátam, ami miatt majdnem előreestem. Mély levegőt vettem, és leültem a kígyós címerrel díszített asztalhoz. A mardekárosok lenézően pillantottak rám, ami elég rosszul esett. Mivel érdemeltem ezt ki? Még meg sem szólaltam, miért utálnak? 

- Ha Mardekár lenne a neve, még talán befogadnánk - suttogta oda egy rövid, fekete hajú lány a mellette ülő szőke hajú fiúnak. Másodikosoknak tűntek. A fiú felém nézett, mire gyorsan elkaptam róla a tekintetem. Nem nézett sokáig. Épphogy rám pillantott, de nem úgy tűnt, mintha véletlen lett volna.

Próbáltam a beosztásra figyelni. Egy Colin nevű fiú a Griffendélbe került, és ennek látszólag nagyon örült. Lelkesen odament egy sötét, borzos hajú... Na várjunk csak! Az nem Harry Potter? Hallottam, hogy tavaly lett elsős a Roxfortban, akkoriban ezzel voltak tele az újságok, de nem gondoltam, hogy láthatom is. A fiút, aki túlélte Tudjukki halálos átkát.

- Bocsi - hajoltam oda a mellettem ülő lányhoz, aki körülbelül negyedikes lehetett. - Az ott nem Harry Potter?

Válaszra sem méltatott. Ha minden háztársam így fog velem viselkedni, akkor mégis hogyan fogom túlélni ezt a hét évet? Sértődött pillantást vetettem a lányra, és mikor újra magam elé néztem, már véget is ért a beosztás, ami azt jelentette, hogy kezdődhet a lakoma. Nem szedtem magamnak sok ételt, mert nem igazán volt étvágyam. Csak pár falatot ettem.

- Bizonyára már mindenki nagyon fáradt, úgyhogy prefektusaitok vezetésével visszavonulhattok a klubhelyiségeitekbe - szólt az asztalától felállva Dumbledore.

Végre egy jó hír. Az ágyamban kisírhatom magam. Sietősen felálltam, és elindultam a többiekkel. Mikor már a folyosón jártunk, magassarkú cipő kopogását hallottam.

- Hollóháti kisasszony - szólított meg McGalagony. - Ha szeretné, megismételhetjük a beosztást. Bizonyára valami hiba történt.

Mardekáros társaimra néztem, és a válaszom még engem is meglepett.

- Nem hiszem, hogy a Teszlek Süveg szokott tévedni, szóval inkább nem élnék ezzel a lehetőséggel, de azért köszönöm - fordultam vissza a nőhöz, akinek arcán meglepődöttséget láttam átsuhanni, de aztán bólintott.

- Rendben. Viszlát! - indult tovább a folyosón, én pedig mosolyogva néztem utána.

----------------------------------------------------------

Sziasztok!

Ez a fejezet nagyon rövidre sikeredett, de amúgy is amolyan bevezetőnek szántam, köszönöm, hogy elolvastad.

További szép napot (vagy estét)!