MUDDY GOLD - Dramione ff.

Prológus

Hermione:

Megannyi halott, ezernyi sérelem és traumák amelyeket soha sem feledünk. Ezek maradtak hátra az összecsapásból. Sokat nyertünk, de többet vesztettünk azon a napon.

A háború mindent és mindenkit megváltoztatott. Olyan hatással volt ránk amilyenre soha nem gondoltunk. Egy biztos: Fájdalmas sebeket ejtett bennünk. Az emlékeket pedig soha nem fogjuk tudni törölni, kísérteni fog bennünket álmaink legmélyebb bugyraiban is.

Számomra is túlzottan ismerõsek voltak a nyugtalan éjszakák és a szapora szívveréssel járó felkelések. A háború azon események egyike volt az életem során, amiket soha nem akartam volna átélni. Azon a napon rengeteg barátomat és ismerõsömet elvesztettem, beleértve Dobbyt, Pitont és persze Fredet. Elrettentõ már a gondolat is, hogy azok az emberek akiket nap mint nap láttam a folyosókon, a tantermekben és az udvaron mostanra már porrá lettek, és a legszörnyûbb az egészben, hogy a legutolsó kép ami beugrik egy-egy ilyen embernek a neve hallatán, az nem más mint, hogy vérbe fagyva elterül a földön.

Egyesek azt mondják, hogy az idõ minden sebet begyógyít. Óriási tévedés! A lelki sebek megmaradnak, soha nem múlnak el, csupán elhalványulnak. A lélek egy bonyolult gépezet. A rossz dolgok mérhetetlen lelki fájdalmat képesek okozni. A lélek pedig ezeket a fájdalmakat egy maszk mögé rejti, de a maszk mögött ugyanolyan marad, csak arra kell várni, hogy valaki vagy valami ezt a maszkot felrántsa, ezáltal elõidézve a fájdalom újból megélését.

Az egyetlen pozitívum amit el tudnék mondani, az nem más minthogy ez az egész felfordulás csak még közelebb hozott minket Ronnal. Õ a másik felem. Elsõévesként amikor megismertem õt és Harryt még elképzelni se tudtam volna, hogy ennyi év után is barátok maradunk. De szerencsére így lett, sõt, kimerem jelenteni, hogy többek vagyunk puszta barátoknál. Ronnal legalábbis biztos. Soha nem volt még kapcsolatom, így kicsit még új nekem ez a helyzet, abban viszont biztos vagyok, hogy szeretem õt. Harry és Ginny is ebben a helyzetben vannak, aminek Ron cseppet sem örül. Én személy szerint mindig is szurkoltam, hogy õk ketten összejöjjenek, a kezdetektõl fogva izzott köztük a levegõ.

Négyen együtt végül úgy döntöttünk, hogy a történések ellenére sem adjuk fel, és visszatérünk Roxfortba és remélhetõleg most már nyugalomban, sikeresen végig vihetjük az utolsó tanévünket. A hír hallatán sokan megörültek a visszatérésünknek, ugyanakkor viszont sokan, szerintem nem kell nevén neveznem õket, nem repestek az örömtõl. Mindezek ellenére, elhatároztam, hogy az idei végre egy stresszmentes év lesz és csak az lesz a fontos, hogy minden tárgyból jelesre vizsgázzak. Semmi nem terelheti el a figyelmemet!

Írói megjegyzés: Nem vagyok annyira jártas a fanfictionok írásában, kérlek ezt vegyétek figyelembe az olvasáskor, ettõl függetlenül remélem tetszeni fog nektek. :D