Szerelmi vallomás - Woojoong

Szerelmi vallomás

Ott ültünk az ügynökség tárgyalójában az asztal körül, amikor nyílt az ajtó és te beléptél. Abban a pillanatban végem volt, ahogy megláttalak. Úgy éreztem, mintha Ámor nyila átlőtte volna a szívem, ami olyan hevesen kezdett el dobogni, hogy azt hittem ki fog szakadni a helyéről, a hasamat pedig ellepték a pillangók. Hihetetlen érzés volt, amit te váltottál ki belőlem. Amikor bemutattak és kezet fogtunk egymással olyan érzésem volt, mintha áramot vezettek volna a testembe, minden egyes porcikám bizseregni kezdett. Amikor megtudtam, hogy te és Yeosang nagyon jó barátok vagytok a féltékenység egyből hatalmába kerített és ezt az érzést nagyon nehéz volt uralni. Megpróbáltam mindent, hogy senki se vegye észre, hogy mi játszódik le bennem, mert nem akartam gondot okozni. Azt pedig végképp nem akartam, hogy te megtudd, mit is érzek irántad, mert féltem, hogy akkor megutálnál és azt nem bírnám elviselni. Én, mint a csapat leadere nem tehettem meg, hogy túlságosan érzékenynek mutassam magam előtettek, mivel az én dolgom az volt, hogy vezesselek titeket. Nagyon nehéz időszakon mentem akkor keresztül érzelmileg, ezért is dolgoztam olyan keményen. Azt hittem ha nem látlak sokkal könnyebb lesz, de ez sem volt igaz, mert folyton te jártál a fejemben. Egy alkalommal még az is eszembe jutott, hogy írok rólad egy dalt, de ezt az ötletet gyorsan el is vetettem, mert elég nehéz lett volna kimagyarázni. Az idő előrehaladtával a csapat egyre jobban összekovácsolódott, viszont velem nagyon távolságtartó voltál. Ez rettentően rosszul esett. A Sannal való barátságodat is nagyon nehezen tudtam kezelni, ráadásul az Atinyk folyton shippeltek titeket. Többször elgondolkoztam azon is, hogy kilépek, de nem tudtam elképzelni egy olyan életet, aminek nem vagy a része. Pedig még barátok se vagyunk, mert neked valahogy nehezedre esett, hogy velem is foglalkozzál. Mindig azt éreztem, hogy sose figyelsz arra, amit mondok. Próbáltam kiszeretni belőled, mert tudtam, hogy ennek így nem lesz jó vége, de egyszerűen nem ment. A napok hetekké, a hetek hónapokká váltak és az érzéseim nemhogy múlni kezdtek volna egyre erősebbek lettek irántad. El sem tudod képzelni, hogy miken megyek át nap, mint nap csak azért mert olyanba szerettem bele, akibe nem lett volna szabad. Az ember a szívét nem tudja irányítani, mert ha igen, akkor soha nem szeretettem volna beléd és most nem érezném ezt a hatalmas fájdalmat, amit viszonzatlan szerelmed okoz. Mindezek ellenére a bánatomat is te tudod csillapítani, mert ha csak rá gondolok gyönyörű mosolyodra, amivel leginkább a többieket örvendezteted meg, de szerencsére nekem is volt szerencsém már látni, akkor máris jobban érzem magam. Tudom, hogy semmi esélyem sincs nálad, amit nehéz szívvel, de elfogadok. Csak azt szeretném, hogy boldog legyél és ne éld át, azt amit én. Azt még nem tudom, hogy az én életem hogyan fog alakulni. Jelen pillanatban a banda a legfontosabb, mert nem szeretném, ha a tagok csalódnának a vezetőjükben. Azt nem ígérhetem meg, hogy valaha is ki tudlak törölni a szívemből, mert azt hiszem, hogy már örökre bevésődtél oda, de azt igen, hogy az irántad való érzéseimről soha nem fogsz tudni. Ez az én legnagyobb titkom, amit örökre megtartok magamnak. Legyél nagyon boldog az életben, még ha ez a boldogság az én bánatomat is fogja okozni. Ugyan ezt a levelet sosem fogod elolvasni, de jó volt kiírni magamból.

Utóirat:Szeretlek Woojoung

Aláírás: Hongjoong

Beléptem a szobámba és megláttam, ahogy Woojoung az ágyamon ült egy papírlappal a kezében, amit épp olvasott. Még az ütő is megállt bennem. Csak remélni tudtam, hogy nem azt a levelet olvassa, amiben leírtam az iránta érzett érzéseimet. Igazság szerint meg se kellett volna írnom, de olyan jó érzéssel töltött el, amikor kiírtam magamból azt amit igazán érzek, olyan volt mintha egy zeneszövegét írtam volna. Annyira bele volt merülve az olvasásba, hogy észre se vette, hogy már nincs egyedül a szobába. Amikor abbahagyta az olvasást hirtelen felemelte a fejét és akkor látta meg, hogy ott állok előtte. Csak nézett rám azokkal a hatalmas szemeivel, de semmit se mondott. Igazság szerint még mindig nem voltam biztos benne, hogy tényleg a neki szóló vallomásomat olvasta-e, vagy sem.  Egyszer csak felém nyújtotta, hogy lássam mi is az pontosan, amit a kezében tart, de amikor el akartam venni tőle visszarántotta a kezét. Most már pontosan tudtam, hogy mit olvasott. Hirtelen azt sem tudtam, hogy most mégis mi a fenét csináljak. Ezt most már nem úszom meg, nekem annyi. Ott álltam előtte totál lefagyva. Ő meg csak ült tovább az ágyam szélén és némán nézett fel rám a magyarázatomra várva. Annyira izgultam, hogy képtelen voltam megszólalni.

-Leülnél, kérlek – szólalt meg végre. Továbbra is csak csendben bámultam rá. A lábaim pedig olyanok voltak, mint akiket a paplóhoz enyveztek, meg se akartak mozdulni. Nagy nehezen, de végül csak sikerült túljutni a kábultságomon és remegő lábakkal odamentem a szobatársam ágyához, amire le is ültem, de megszólalni még mindig nem tudtam.

-Ez igaz?- lobogtatta felém a fehér lapot

-I-igen – szólaltam meg végre alig hallhatóan

-Talán jobb lenne, ha ideülnél mellém, mert nem igazán hallom ilyen távolságból, ha ilyen halkan beszélsz – nézett egyenesen rám, tekintete szinte égette a retinámat. Nagy nehezen felálltam és leültem mellé. A szívem pedig egyre hevesebben kezdett dobogni, mint mindig, amikor a közelemben van, csak remélni tudtam, hogy nem hallja meg.

-Még mindig tudni szeretném, hogy igaz-e, ami ebbe a levélbe van írva- a hangja nyugodtnak tűnt, de az arcát nem láttam, mert rá se mertem nézni

-I-igen- hajtottam le a fejem válaszom közben, majd összeszedve minden bátorságomat úgy döntöttem, hogy már semmi értelme bármit is tagadni, ezért beszélni kezdtem- Tudod sosem hittem a szerelem első látásban elvben, de neked köszönhetően ez is megváltozott. Szeretlek attól a perctől kezdve amióta csak megláttalak és ha te is úgy akarod életünk végéig szeretni is foglak. Te vagy az az ember, aki teljessé teszi az életem minden egyes percét. Számomra te jelented az életet. Nélküled fél ember vagyok, mert te vagy a másik felem és veled együtt alkotok egy egészet- vallottam be mindent még mindig lehajtott fejjel, de ő hirtelen maga felé fordította és így már a könnyeim által okozott ködfátylon át néztem azokba a gyönyörű szemekbe, amiket szintén elleptek a könnyek és ezáltal sokkal jobban ragyogtak. Válaszképp megcsókolt és ebben a csókban minden benne volt. Szavak nélkül is tudtam, hogy ugyanúgy szeret, ahogy én őt. Ezt el sem akartam hinni és most már én voltam kíváncsi az ő mondandójára. Miután elvált ajkaimról továbbra is a szemeimbe nézve szólalt meg

-Sajnálom, amiért így viselkedtem veled, de az az igazság, hogy én is beléd szerettem már az első találkozásunkkor csak nem akartam, hogy neked emiatt bármiféle kellemetlenséged legyen. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha minél jobban kerüllek és nem veszek tudomást rólad – nézett továbbra is a szemembe, én pedig még mindig nem akartam hinni a fülemnek- Tényleg soha nem mondtad volna el? - nézett rám kérdőn

-Mégis miért mondtam volna el? Nem láttam értelmét. Egyébként hogy került hozzád?

-Véletlenül, csak egy kotta lapot kerestem, de ezt találtam helyette. Amikor megláttam rajta a nevem el kellett olvasnom, még akkor is ha ez nem valami jó modorra vall. Olvasás közben kettős érzelmeim voltak. Először is örültem, mert megtudtam, hogy te is szeretsz és közben szomorú is voltam, hogy mindezt nem akartad velem is megosztani. Bár én sem vagyok jobb, mert inkább fájdalmat okoztam neked, még ha tudtomon kívül is, minthogy eléd álljak és elmondjam mit is érzek irántad valójában. Szerencsére ennek a levélnek köszönhetően minden megoldódott, mert ezek után nem vagyok hajlandó lemondani rólad. Szeretlek és veled szeretnék lenni, ha még mindig szeretnéd – fejezte be mondandóját én pedig csak bámultam rá továbbra is teljesen ledöbbenve, mert azt hittem, hogy rosszul hallok, de akkor ismét ajkaimra hajolt és úgy csókolt meg, mintha az élete múlna rajta. Csakis a levegő hiány választott el minket egymástól.

-Semmit se akarok jobban – hajoltam most én azokra a csodás ajkakra. Miután elváltunk egymástól mindketten rettentően boldogok voltunk. Még is csak volt értelme papírra vetni az érzéseimet

-Ami pedig azt a dalt érinti, örülnék neki – mosolygott rám

-Azt ki kell érdemelni – mosolyogtam most már én is

-Szerintem az sikerülni fog – döntött hanyatt az ágyon és úgy kezdte el falni ajkaimat. Lehet, hogy gyorsnak tűnik a tempó, de mi nagyon sokat vártunk már egymásra és a vágyaink teljesen eluralkodtak rajtunk. Még az sem zavart minket, hogy odakinn a többiek mindent meg fognak hallani. Csodálatos volt az első együttlétünk. Sajnálom, hogy ezt most nem részleteztem, de vannak dolgok, amikről az ember nem beszél. A továbbiakat pedig ráér megbeszélnünk másnap, amikor felébredünk. Fáradtan egymás karjaiban aludtunk el.

                                                                                     VÉGE