7. FEJEZET

97 9 2
                                    

Február 17, kedd

A tegnapi nap rémes volt. De a mai ahhoz képest semmi.
Reggel az ébresztőm fülsüketítő hangjára keltem. Ma iskolába kellett mennem. Nagyon lassan készülődtem, reménykedtem, hogy elkések és nem kell bemennem. Egyszerű, amolyan lány a szomszédból érzést keltettem. Lassan indultam a suliba, útközben konstatáltam, hogy Maja nem volt ott a megszokott helyünkön. És ezen most őszintén meglepődtem? Talán titkon mégis abban reménykedtem, hogy ez az egész csak egy álom volt és minden visszaáll a régi kerékvágásba. Az elmúlt pár nap egy kész érzelmi hullámvasút volt. De úgy érzem, hogy hiba volt. Az egész, amit tettem, amit tettünk egy oltári nagy baromság volt. Őszintén mit hittem? Julian mit hitt? Ő szépen szakít Majával és én összejövök vele, aztán élünk boldogan? Hárman járunk el ide-oda? Mekkora hülye gondolatok. A csúszós lejtőkön sétálni egy élmény, mindig várom, hogy mikor esek el. Autót sajnos nem vezethetek, Will nem hoz el, hiszen a Sjölins a város másik felében van és neki nincs ideje még velem tenni egy kitérőt. Buszra szállni felesleges, az iskola alig 10 percre van a házunktól, bár az ilyen zord hideg időkben ez hosszabb időnek tűnik. Az iskola kapujában áll két társaság, ők fiatalabbak. Jelenleg a mi évfolyamunk a legidősebb itt, ez a középiskola alsó tagozatának legutolsó éve. Következő évben ki-ki más felső tagozatra jelentkezhet. Ebben én még nem döntöttem, bár hamarosan le kell adni a papírokat. Igazából két lehetőségem van. Vagy maradok itt vagy megyek a Sjölins-be. Az utóbbit támogatják anyáék a legjobban, hiszen Will is odajár, bár ő már végezni fog ebben a tanévben. Ami viszont a legviccesebb, hogy egy évet még Juliannel kellene egy iskolába járnom. Bár ki tudja? Lehet jövőre már nem is fogunk erre az egészre emlékezni. Csak egy vicces sztori lesz, amit 15 évesen csináltunk. Will is ebben a suliban kezdte meg a felső tagozatot, bár elég hamar ki is rúgták egy balhéja miatt, így került a magán gimnáziumba.

A suli épületében mindenki zajongott, a kisebbek futkároztak. Néhányan a kezükben tartottak egy könyvet vagy tanulni valót. Én viszont a büfénél álltam sorba egy jó meleg, gőzölgő kávéért. Pechemre Maja állt előttem. Egy fél pillantást kaptam. Nem nézett gúnyosan, nem tett megjegyzést, sőt még a szomorúság vagy a csalódottság sem látszódott az arcán. Gyönyörűen kisminkelve, a haját összefogva egy lófarokba, büszkén vette az akadályokat. Csak előrefele nézett, egyszer sem törte meg a tekintetét a büféablakról. Mikor sorra került, kikért egy kávét és egy almát. Ez felettébb érdekes, mert kettőnk közül én szoktam almát venni, míg ő valami péksüteményt vagy szendvicset. Mikor végzett a büfében, ahogy megfordult, akkor sem nézett rám, hanem céltudatosan az aulába ment. Egy pillanatra elbambultam, ahogyan utána néztem, de pár hőbörgő hang után észbe kaptam és a kikértem a reggelimet.

-Egy kávét szeretnék növényi tejjel és egy almát. – mondtam kedvesen a büfésnéninek.

-Az alma elfogyott, az előtted lévő kislány vette meg az utolsót. – húzta el a száját, majd választ nem várva ment is készíteni a kávémat. Lehet, hogy direkt vette meg az utolsó almát? Nem, azért ez már túlzás, hogy ilyeneket gondolok. – Tessék drágám itt a kávéd. Az alma helyett valami más?

- Nem, köszönöm, - mosolyodtam el, majd kifizettem a forró italt és a terem felé siettem, ahol az első órám lesz, vagyis francia. Blah.

Ilyenkor keddenként kevés közös óránk van Majával, de a francia az pont olyan, amikor közös és még egymás mellett is ülünk. Számítottam arra, hogy máshová ül vagy ilyenek, de nem. Ott ült a szokásos helyünkön. Középen a harmadik padban. Egy fél pillanatot haboztam, majd a padhoz mentem és leültem a székre. Maja mellé. Zavartam kihúzta magát, majd fellapozta füzetét.  Én előszedtem a cuccomat, majd a kávémat kortyolgatva vártam a tanárt. Monsieur Sartre hangosan köszöntött minket a csengő után egy perccel, majd belevágott az órába. Fordítási feladatot adott, ami tudom, hogy Maja gyengéje. Mikor végeztem a sajátommal, láttam, hogy nem boldogul vele. Lassan odacsúsztattam a füzetemet, bár nem voltam benne biztos, hogy elfogadja. Rám nézett, majd a füzetemre. Kicsit gondolkodott, majd elkezdte leírni.

hűtlenségi bizonyítványWhere stories live. Discover now