Egy felejthetetlen hét // Befejezett

Szerda

BÜNTETÉS

——————

Szerda reggel nagyjából két óra alvás után Vivi ébresztője riasztott fel minket és mondanom sem kell, hogy mindketten olyanok voltunk, mint a zombik.
Az étkezőben csatlakoztunk a szokásos kis társaságunkhoz, akik velünk ellentétben nagyon elevenek voltak már reggel fél nyolckor.

– Jó étvágyat! – lépett mellénk Titanilla. – Vivien, Loretta, ha végeztetek, a lépcső előtt várok rátok.
– Miért? – nézett rá döbbenten barátnőm. – Bajban vagyunk?

A lány nem mondott semmit, csak vállat vonva távozott. Vivivel egymásra néztünk, gyorsan elfogyasztottuk a reggelinket, majd sietősen távoztunk.
Titanilla mosolyogva várt minket, majd elindultunk a csoportvezetők lakta házba.
Felmentünk az emeletre, majd a folyosón lévő legutolsó szobába vezényeltek minket, ahol nem más várt ránk, mint a tábor vezetője.

– Köszönöm Titanilla – bólintott felé, majd Titanilla távozott. – Van elképzelésetek, miért vagytok itt?

Nem válaszoltunk, csak lehajtott fejjel álltunk előtte. Nyilván megtudta már ő is, mi volt az elmúlt két éjszakán.

– Sajnálom, tényleg – szólalt meg hirtelen Vivi. – Én tehetek az egészről.
Első este én mentem el, majd tegnap Loretta, de az egész miattam van.
– Vivi... – próbáltam közbe szólni, de a lány nem hagyott szóhoz jutni.
– Kérem, csak engem büntessen meg. Ha kell, akár haza is küldhet, de Lorettával ne tegye ezt!
– Elég legyen! Senkit nem fogok haza küldeni! – jelentette ki határozottan.
– Nem? – kérdeztük döbbenten egyszerre.
– Nem. Azonban tilos egy szobában lennetek. Loretta marad az eddigi szobában, Vivien te pedig kapsz egy másikat, amiben egyedül leszel. Ezt pedig mindenki elfelejti és ma este mindketten a szobátokban vagytok tizenegykor! Ha pedig megtudom, hogy ez nem így történt, akkor esküszöm, én magam teszlek fel titeket az első vonatra! Világos?
– Igen – mondtuk, majd megköszönve kisiettünk.

Nem örültem neki, hogy Vivi ezentúl másik szobában lesz, mégis megnyugodtam, hogy nem kell haza mennünk.

– Ez azért meleg volt – jelentette ki Vivi mosolyogva, amikor kértünk az épületből.
– Eléggé. Nem örültem volna neki, ha haza küldenek.
– Tudom. Azért is mondtam, amit. Hisz én már voltam egyszer, de neked ez az első táborod és látom, hogy eddig nagyon bejön.

Igaza volt a lánynak, és ezért nagyon hálás voltam neki. Örültem, hogy Vivi igazi barát és képes lett volna hazamenni, csakhogy én maradhassak.

MEDENCÉZÉS

——————

Délelőtt és ebéd után minden csoport külön elfoglaltságot csinált. Délelőtt az első három, délután pedig a második három csoport ment előadásra, majd amíg épp a táborban voltunk, addig gyakoroltunk a szombati estére.

Mi délelőtt mentünk el az előadásra, ami be kell valljam, nagyon unalmas volt. Krisz mellettem végigkockulta az egészet, Vivi pedig zenét hallgatott. Jobban tettem volna, ha hallgatok rájuk, és hozok magammal valamit, amivel le tudom magam kötni.
Az előadás utáni buszút már sokkal jobb volt, hiszen sikerült elfoglalni a hátsó ötös helyet és Krisz a Levitől kölcsön kapott hangszórón ordíttatta a zenét, amihez még hozzájött a mi éneklésnek egyáltalán nem nevezhető kiabálasunk is.
Persze emiatt aztán Titanilla és Rita lecsesztek, mert állításuk szerint túl hangos volt a zene és a sofőr nem tudott figyelni az útra. Hát, mégis hazajutottunk, ráadásul élve.