Távolból | Marvel ff. [BEFEJEZETT]

5. fejezet

Haza úgy mentem ahogy jöttem, busszal. Reméltem, hogy időben visszaérek, vagyis mielőtt anyuék hazajönnek. Szerencsére a ház üres is volt, mikor becsuktam magam után az ajtót.

Felmentem a szobámba, lepakoltam a cuccomat, majd leültem az íróasztalomhoz, azzal a céllal, hogy megcsinálom a házikat, de amint kinyitottam a füzetem, rájöttem hogy ez egyáltalán nem fog menni.

Lementem a gardróbba, és a plafont bámultam vagy öt percen át, bele is fájdult a nyakam. Majd fel-alá járkáltam az egész házban, miközben próbáltam átgondolni az elmúlt órában történteket.

Mielőtt végleg felfoghattam volna, hogy a szüleim már a létezésem előtt óta szuperhősök, amiről Cassie is tud, nekem viszont nem mondták el, kulcsot hallottam fordulni a bejárati ajtó zárjában.

A szívem hevesebben kezdett verni, nem mintha eddig nem lett volna a pulzusom az egekben, majd kinyílt az ajtó, és anya lépett be rajta.

- Szia! - köszönt mosolyogva.

Én lefagyva álltam a nappali közepén.

- Képzeld... - dobta le a táskáját az ajtó melletti fogasos szekrény ülőrészére. - Találtam itt egy helyet, ahol folytathatod a küzdősportot, vívást is tartanak, az nem érdekel?

Továbbra is szótlanul álltam, persze ha más lett volna egy-két dolog ebben a helyzetben, akkor biztosan nagyon örültem volna a hírnek. Persze, hogy érdekel a vívás!

- Gina! - kezdett integetni anya, aki valószínűleg azt hitte, hogy csak elbambultam.

- Ez szuper! - erőltettem mosolyt az arcomra. - A vívás pedig jól hangzik. - bólogattam, de csak ennyit tudtam kipréselni magamból.

- Minden rendben? - kérdezte összevont szemöldökkel.

- Persze. - sóhajtottam, majd a lépcső felé vettem az irányt, és felmentem a szobámba.

Kábé egy óra múlva egy autó motorjának zúgását hallottam kintről beszűrődni. Az ablakomhoz sétáltam, és realizáltam, hogy apa jött meg. Halkan kimentem a szobámból, és csak addig ereszkedtem a lépcsőn, hogy a nappaliból sehogy se látszódjak. Visszafolytott lélegzettel vártam, hogy valaki megszólaljon.

- Cassie hívott délután. - sóhajtotta apa baljósan.

Akkor fordult meg a fejemben, hogy visszarohanok a szobámba, de azt már nem tudtam volna teljesen halkan megtenni, így mozdulatlanul ültem tovább a lépcsőfordulóban.

- Történt valami? - kérdezte anya.

- Gina itthon van? - kérdezett vissza suttogva apa.

- Igen, a szobájában. - felelte már anyu is halkabban. - Mi a baj? Mit mondott Cassie?

Pár másodpercig, amolyan hatásszünetnek tűnő csönd állt be.

- Hogy Gina tudja. - nyögte ki apa.

Megint csend lett.

- De ezt Cassie... - kezdte anya, viszont apa a szavába vágott.

- Felhívta délután. Tőle kérdezősködött, szinte mindenről. Ezt már nem lehet letagadni.

- Nem, nem értem hogy honnan... Hogyan tudta meg? - értetlenkedett anyu.

- Ezt Cassie-nek se mondta. - sóhajtozott ismét apa.

- Jó, akkor ez mellékes, de mit tudunk csinálni? Ha tudja, "elmodani" nem lehet neki, de titkolni se előle. - tanakodott anya.

- Akkor szerintem marad az elmondás. - sóhajtotta halkan apu, majd a lépcső felé hallottam közeledni.