A kedvenc nyaram ✔

15. nap, avagy az utolsó

Az állomásra megérkezve megvettük a jegyeket majd a várakozóba mentünk. Néhány mocskos szék és egy össze vissza repedt automatán kívül semmi  nem volt a helyiségben. Csak mi és a dohos bútorok szagával keveredő döglött egér szag.

   -Wow, csak nem a királyi lakosztályba tévedtünk? - gúnyolódott Morgan.

  -Ugyan már, hisz itt van minden ami kell. Ágy és kaja! - mutatott körbe Cam.

  -Aha, hát én biztos nem alszom ezeken a penészes székeken. Ki tudja ki ült rajta előttem - fintorgott Lennie.

  -Egyet értek Lennie-vel ez undorító! - öklendezett Teresa.

Cameron az automatához sétálva bedobott egy százast majd megnyomta a gombot. A szerkezet csikorogva füstölve elindult majd kidobott egy szendvicset. Cam vigyorogva felvette majd mikor meglátta undorodva eldobta. Penészes volt. 
Szuper! Se szék, se étel... 

  -És most? - tártam szét a karom drámaian.

  -Menjünk ki a peronra, ott van néhány pad. Ha szerencsénk van még nem foglaltak - forgatta a szemét élcelődve Teresa.

  -Ez jó ötlet, indulás! - fordult meg Cam és már ki is sietett.

  -Még dolgoznom kell a szarkazmusomon! - állapította meg a lány majd ránk nézett - Ugye nem akarunk komyolyan ott aludni?

Alig tíz perccel később már néhány ruhánkat magunk alá gyűrve feküdtünk a földön és a csillagos eget bámultuk.
  -Lám lám lám... - hallottam még Jason hangját mire felpattanva dühösen meredtek rá.
  -Te meg mit keresel itt?
  -Jöttem elköszönni...
  -Miért Jason? Mondd miért csináltad ezt az egészet? Azt ígérted mellettem leszel! - kiáltottam rá dühösen.
  -Sok mindent ígértem... De hogy ezeket be is tartom nem volt köztük - rántotta meg a vállát.
  -Rohadj meg! - vágtam a fejéhez mielőtt még hátat fordítva elsietett volna.
A távozásával viszont újra csend telepedett a társaságunkra.
Bár egyikőnk sem szólalt meg szinte biztos voltam benne, hogy mindannyian azon törjük a fejünket: Most mi lesz? 

Mármint azután, hogy felszálltunk a vonatra és a szélrózsa minden irányába szétszéledünk. Mi lesz utána? Tartjuk a kapcsolatot? Elfelejtjük egymást?
Vagy először megpróbálkozunk vele, hogy tartjuk aztán meg elhalványul és elfelejtődik?

  -Avery! - szólt Morgan mire érdeklődve pillantottak felé.
  -Igen?
  -Az a vonat amelyikkel te mész 10 perc múlva befut - felelte a kijelentését pedig csalódott sóhajok kísérték.
  -Akkor? Vége? - néztem végig rajtunk miközben egy könycseppem már utat tört magának.
  -Azt hiszem - biccentettek valamennyien mire remegő ajkakkal öleltem át mindegyiküket egyesével majd mikor Cameronhoz értem mélyen a szemembe néztett.
  -Tudod, sajnálok mindent - kezdtem - hinném kellett volna neked Jasonnel kapcsolatban. Nem utána rohangálni míg világ a világ. Ha elfelejtem őt talán ez az egész teljesen máshogy alakult volna és még lenne 15 napunk hátra a táborból és... - nem tudtam befejezni mert Cam a száját az enyémhez tapasztva megcsókolt. Édes, meleg, puha. A hajába túrva közelebb húztam magamhoz mikor meghallottam, hogy mögöttem befut a vonat.
  -Hé - törölte le hüvelykujjával a könnyeim az arcomról - Minden rendben lesz. Megígérem!
Aztán a csomagjaimat felkapva a vonathoz kísért a többiekkel együtt. Felszállva lenézzem rájuk a nyitott ablakból és újra kitört belőlem a zokogás a lányokkal együtt. Aztán a vonat hirtelen elindult én pedig rázkódó vállakkal integetni kezdtem nekik. Aztán lassan eltűntek a szemem elől és akkor rájöttem, hogy most aztán már tényleg vége...

Epilógus

20 évvel később...
Amerika, California
11:57
A téren sétáltam Lara-val a kislányommal. Megígétrem neki, hogy ma elviszem fagyizni mivel eredetileg a mai napot az apjával töltötte volna de az a szemétláda nem jött el érte. Később pedig annyit üzent, hogy: Bocsi közbe jött valami. Majd legközelebb.
Aha, azt aztán lesheti! Én aztán biztos, hogy soha többé nem engedem el vele Lara-t. Legyen csak az új kis családjával akikért elhagyott minket.
A fagyisnál megállva Lara kiválasztott egy csokis és egy mangós fagyit én pedig egy citromosat és már éppen elő vettem volna a pénz tárcám mikor észre vettem, hogy otthon hagytam.
  -A fenébe! - suttogtam.
  -Valami gond van? - kérdezte az árus.
  - Nincs nálam a tárcám...
  -Á semmi gond - kezdte mire megnyugodva sóhalytottam - Csak adják vissza a fagyikat és már mehetnek is!
  -De kérem, megígértem a lányomnak és...
  -Sajnálom nincs pénz nincs fagyi.
  -Hagyja csak, én állom - lépett mellém egy férfi mire csak megfáztam a fejem.
  -Köszönöm, de arra semmi... -fordultam felé majd mikor megláttam az arcát belémfagyott a szó. Kifizette a fagyikat majd mosolyogva leguggolt Lara-hoz és átnyújtotta neki.
  -Tessék kis hölgy
  -Köszönöm! - nyalt bele a fagyiba.
Még mindig lefagyva néztem rá mikor felém fordult.
  -Tessék Avery! - mosolygott rám felém nyújtva a fagyit.
Én viszont egyszerűen képtelen voltam bármit mondani egyetlen egy szó volt csak amit most képes voltam kibökni.
  -Cameron!

Na hát igen... Azt hiszem hivatalosan is kimondhatom, hogy Végeee!
Remélem nem okoztam csalódást! A véleményeteket ne folytsátok vissza! Hamarosan startol a trilógiám. Remélem az is annyira fog tetszeni nektek mint az eddigiek!
Puszi, ölelés💗💗💗