For my sake-A Kedvemért

Meghúzott autó

Viktor

— Bocsánat! — fel sem tűnik, hogy nem férnek el mellettem.

Bencének igaza van, le kéne állnom, kezd fizikailag megterhelni a minden napok pörgése. De nem lehet. Nem adhatok lejjebb, akkor nem lennék az, aki vagyok, csak valami üres váza önmagamnak. És kinek kell egy olyan ember, aki nem tud nyújtani a másiknak semmit a benne uralkodó üresség miatt?

Figyelem fél szemmel a lányt, aki az előbb helyet kért. Háttal áll, és mintha bevásárló listát nézne a telefonján. Hirtelen égető vágyat érzek aziránt, hogy lássam az arcát, de tovább megy, keresi a következő tételt a listáról. Mire feleszmélek, már nincs sehol, de előttem van még ahogy apró lábain billeg, valószínűleg egy, a fülében szóló dallamot élvezve.

Emma

Épphogy beenged Abi, máris mesélni kezdem Viktort.

— Wonka szerint hetvenben megáll.

— És szerinted a csávó visszahív?

— Ajánlom neki! Ki kellene fizesse a felét legalább.

— Jha, legalább. De most mesélj Patrikról. Mi volt? Milyen volt?

— Előbb had igyak egy pohárral.

Borral és cigivel a balkonon kezdek mesélni Abinak:

— Mint ember, teljesen átlagos. Nincs benne semmi extra. Nincs kigyurva sem. A lakása is átlagos. Mint szerető, őrületes! Nagyon jó volt vele.

— Akkor miért hagytad ott?

— Azt mondta, hogy nem változnak az érzései felém, mindegy mi lesz a találkozó vége. Minek maradtam volna? Élveztem amit csináltunk, felhívott és könyörgött, hogy menjek vissza — Vonok vállat.

— És??
— Mit és? Ő nem keresett és én sem őt.

— És mégis mire vársz?

— Rá. Én elmentem hozzá. Igazából mindent megtettem azért, hogy tudjon dönteni arról, hogy akar-e engem, vagy sem.

— Akkor igyunk arra, hogy hívjon!

Koccintunk, és többet nem beszélünk róla.

Reggel arra ébredek, hogy csörög a telefonom. Nagyon fáj a fejem az esti ivástól. Megnézem ki az. Nem ismerem a számot.

— Jó reggelt kívánok! Horvát Viktor vagyok. Megkaptam az üzenetet. Mikor tudnánk találkozni és megbeszélni a javítás részleteit?

Kell néhány perc, mire felfogom mit hallok. Reszelős férfi hang, és a kocsim javításáról beszél.

— Halló, itt van?

— Igen, bocsánat, azt hiszem, hogy nem vagyok teljesen józan még, esetleg délután ötkor a Negrában megfelel? Addigra összeszedem magam.

— Igen, persze — hallom a hangján, hogy mosolyog.

— Rendben, köszönöm, viszont hallásra.

És bontom a vonalat. Villámgyorsan muszáj innom valamit, ami nem alkohol. Kibotorkálok a konyhába, megnyitom a vizet és iszok. Ránézek az órára. Reggel nyolc. Hallom újra a telefonom csipogni.

Karcoló idióta: Kint leszek a kávézó előtt. Könnyen felismersz majd.

Hát ez remek. Komolyan. De legalább visszahívott. Nem lehet öreg. A hangja alapján olyan 30 körül mozoghat. Abi is ébren van már.

Egy kávé, és kiadós reggeli után egész jól érezzük magunkat. Nézünk néhány hülye videót még a neten, aztán elgurulok haza. Lezuhanyozom, újra hajat mosok, felöltözöm és elindulok a Negrába. Gyalog megyek. Nem viszem még egyszer a közelébe a kocsim.

Megkeresem a fülhallgatóm, élvezem a zúzós dallamokat az alig tíz perces úton. Kíváncsi vagyok, mégis ki lehet ez a Viktor?

Viktor

Bassza meg, megint késésben vagyok. Egész nap az új helyszín papírjaival foglalkoztam, hogy minél előbb nagyobb helyen tudjon működni a cég, és elvesztettem az idő érzékem. Anya minden héten választ egy napot, amikor összehív mindannyiunkat, és élvezzük a családtagjaink társaságát. A héten pont a mai nap lett. Nem késhetek el megint, aki késik, az mosogat. Már kétszer én voltam a soros, most nem lehetek megint, az öcsém így is a vérem szívja. Berohanok a Lidlbe, veszek egy üveggel anya kedvenc fehér borából. Várjunk csak, azaz illat, valahol már éreztem korábban. Hiába fordulok körbe, keresem honnan ered, de nem találom. Időm sincs erre, mennem kell.

— Megyek már anya, mindjárt ott vagyok! — szólok bele a telefonba, mikor szállok be a kocsimba.

Valami olyasmiről beszél, hogy kevesebbet kellene dolgoznom, és akkor nem lennék annyira kimerült mindenhová időben oda érni, de a felét se hallom, mert beleütközöm a mellettem lévő Corsába.

— Anya, le kell tennem, otthon megbeszéljük!

Amint kinyomom, kiszállok, hogy megnézzem mi is történt pontosan. Bezúztam a pici autó jobb hátsó lökhárítóját. Az én kocsim is megsérült. Fenomenális. Nincs időm a helyszíni szarakodásra, meghagyom a telefonszámom és a nevem a tulajnak, majd megbeszéljük a részleteket máskor.

Emma

Már messziről kiszúrok egy pasast. Egy elég magas pasast. Legalább két méter. Innen úgy tűnik, hogy kondizni jár. Körbe forog. Valószínűleg engem keres. Mikor közelebb érek, megállok egy pillanatra, hogy nyugodtan szemügyre vegyem. Úgy néz ki, rendesen ki van dolgozva a teste, és erőteljes barna borostája van, amit már simán lehetne szakállnak is nevezni. Szexi. Talán túl szexi. Sapka van a fején, pedig még nincs annyira hideg. Észre vesz. Elegáns az öltözéke, mintha most lépett volna ki egy menő ruházati üzletből. Elindul felém, megvárom míg ideér. Én vagyok a sértett, neki kell a bocsánatomért esedeznie. Mondjuk megelégszem azzal, ha állja a javítás felét.

— Szia! Horvát Viktor vagyok —nyújtja a kezét.

Tökéletlen mosolya mellett a szeme az, ami azonnal magával ragad. Soha nem láttam még ilyen kéket. Hideg és metsző, mint a jég, közben pedig az olvadt acél szürkesége keveredik belé, erőt és lágyságot, határozottságot, de félelmet is sugallva egyszerre. Elképesztő.

— Polgár Emma — alig találtam meg a hangom.

Mintha sokkal sötétebbre váltott volna a szeme kékje, de amint megköszörüli a torkát, oda a pillanat, és feleszmélek miért is vagyunk itt.

— Innál velem egy kávét, amíg megbeszéljük mihez kezdünk a helyzettel? — látom rajta, hogy feszült.

— Inkább egy teát. Köszönöm.

Előre enged, kiválasztok egy utcára néző asztalt és anélkül, hogy hagynám, hogy kihúzza a széket, leülök. Nem kell a lovagiasság. Dühös vagyok rá. Vagyis próbálok az lenni. Nem könnyű tartani magam. Piszok jó képű.

— Sziasztok! Mit hozhatok? — kérdezi egy fiatal lány.

Ő is szemügyre veszi Viktort, aki időközben levette a sapkáját is. Beszarok, taraja van! Nem olyan nagyon hosszú, punk stílusú, de azért elég menő.

— Egy teát kérünk — néz rám kérdőn.

— Ööm, igen, — szólalok meg.— Mézzel légyszíves.

Viktor egy sima eszpresszót kért. A lány felírta, és elment.

— Mégis ki vagy te?

— Egy átlagos ember — von vállat.