The one-night affair. Love or business? (Toto Wolff fanfiction)

2

2. rész

Eljöttem az ablaktól, és fáradtan rogytam le az irodám kanapéjára, úgy éreztem magam, mintha egész éjjel nem aludtam volna. Pár pillanatra lehunytam szemem, hogy kicsit összeszedjem magam.

Kopogtak.

- Tessék! –szóltam ki.

- Teljes siker! Zseniális vagy! - Győző jött be, álmosan a hang felé fordultam, de ekkora a szoba már fényárban úszott.

- Látom bekapcsolt a generátor.

- Hogy mi? Jah igen. -legyintett.

Jól vasalt volt, ahogy szokott, kék szemek, sötét őszülő divatosra nyírt haj, szürke kék hajszál csíkos öltöny, fehér ing, sötétkék nyakkendő. Szívdöglesztően festett, mint mindig.

- Ugyan már ez még nagyobb siker, mint az orosz megkopasztása!

- Tudom. –tettem fel a lábam a dohányzóasztalra.

- Fáradt vagy? - nézett rám összeráncolt szemöldökkel.

- Igen... Még kellek ma?

- Nem, de holnap esti vacsorán jelenésed van!

- Győző, kérlek. Holnap az ukránokkal kell tárgyalnunk.

- Kata beszélt velük. –utalt a program összeállító asszisztense.

- És?

- Lemondták.

- Miért? – ültem fel azonnal.

- Semmi lényeges. –legyintett – Lazarovszkajának haza kell mennie, beteg a gyereke. Valami vírus, és kórházban van a fiú.

- Értem. Azt hittem baj van.

- Nincsen. Lazíts. – nyúlt el kényelmesen a fotelben.

- Te könnyen beszél!

- Ena! Én vagyok a miniszterelnök! Ezt ne felejtsd el!

- De én végzem a meló dandárját!

- Meg is fizetlek érte!

- Áh! –álltam fel megint dühösen.

- Az estélyen ott kell lenned. Ne hisztizz.

- Nem! Kimerültem, megtettem amit kellett megvan a deal, felejts el.

- Nélküled nem boldogulok!

- Győző! Ez egy kibaszott vigyor parti nem kell tárgyalnod velük! Csak mosolyogj!

- Ena. – nézett a szemembe - Elég.

- Nem.

- Fél tízkor leléphetsz. Szavamat adom. - felnyögtem.

- Jó. –fordultam megadóan az ablak felé – De most vettem ki a mai délután és holnapot, és a partiig vissza se jövök.

- Remek. – tárta szét a karját.

- Persze...

Hallottam, hogy mögém sétál.

- Mi a baj?

- Kérlek...

- Azóta ismerlek, hogy a diákom voltál a jogon. Hat éve dolgozol velem. Azért bármennyire is próbálod takargatni az igazi éned, de előttem nincsenek titkaid. Szóval?

- Féltem attól a nőtől...

- Kitől? Mateschitz jobb kezétől?

- Uhum.

- Ena. – fordított maga felé – Ő egy senki, te egy több diplomás csinos, okos nő vagy. A pasik loholnak utánad. Bárkit megkaphatnál, akit akarsz. A tárgyalásokon mindig sarokba szorítod a nagypályásokat, és nyersz. Kiénekeltél Korzsakovszkij szájából egy kisebb vagyont. A miniszterelnök jobb keze vagy. Mit akarsz még?

- Egyre nehezebben bírom a stresszt. Már majdnem két ciklus óta vagy miniszterelnök, én csak hat éve vagyok itt, de húsz évet öregedtem melletted.

- Szükségem van rád. – dörzsölte meg a karom – Nélküled nem lennék dr. Pácél Győző, a miniszterelnök.

- Szeretek én lenni a miniszterelnök mad dog-ja, pontosan tudod, hogy mennyire kurvára élvezem.

- De? – húzta fel a szemöldökét.

- De baromira elfáradtam. Érdekel egyáltalán, hogy mióta neked melózom nem voltam szabadságon?

- Jól van. Tudod, oda vagyok érted. – vigyorodott el.

- Sokra megyek vele.

- Ha ezt a bizniszt lezártuk, elmehetsz egy hétre szabadságra. Igazi szabira, telefon nélkül. Valahogy elintézem neked.

- Ha ezt a bizniszt lezártuk, lesz másik. -sóhajtottam fel – Tudod ennek a melónak az előnye, hogy nincs időm társaskapcsolatokra, így tehát még többet tudok a melóval foglalkozni, mert semmi nem vonja el a figyelmem. Én vagyok a tökéletes munkatárs. – nevettem fel keserűen, mire átölelt.

- Sajnálom. – nézett rám komolyan.

- Tudom mennyire. -gúnyolódtam -Tudod mindig is azt szerettem benned, hogy annak ellenére, hogy csak a kezedet kellett volna kinyújtanod értem, sosem tetted meg.

- Hát ez azért nem teljesen igaz. – nevetett fel, célzott rá, hogy általában az igényeink nem egyszerre jelentkeztek, így megmaradtunk a csipkelődéseknél.

Adtam az arcára egy puszit.

- Te vagy a szívem csücske.

- Tudom én. Na menj, és holnap félnyolcra gyere vissza. Szóltam Karcsinak, a céges kocsi hazavisz és holnap is rendelkezésedre áll.

- Kösz.

- Miért nem csinálsz valami pihentetőt?

- Ki ne mond, hogy csináljak csajos programot és menjek shoppingolni! -azzal felkaptam a táskám.

- Soha nem mernék neked ilyet mondani, mert kedves az életem. - nevetett fel, mire megfenyegettem az ujjammal, aztán hátra sem nézve kisiettem az ajtón.