You're my scandal (Larry Stylinson)

Második

Louis

- Louis?! Hol a picsában voltál, már három órája itthon kéne lenned, a telefont se veszed fel, normális vagy?! Tudod, hogy aggódtam? Majdnem a rendőrségre mentem baszki! – kezdi a pörlekedést Liam abban a pillanatban, amint belépek az ajtón, de ahogy a halálra vált ábrázatomra és megtépázott öltözékemre pillant, beléfagy a szó.

Csendben nézi végig, ahogy leveszem a cipőm, az akasztó helyett csak a földre dobom a zakóm és a konyhába botorkálok, hogy egy pohár vizet töltsek magamnak. Pár perc múlva feleszmél a kezdeti sokkból és ott folytatja, ahol elkezdte, de hangjában most már jelentősen több aggodalommal.

- Mi a fasz történt veled?

Erre most mit kéne válaszolnom? Hogy lehet normálisan elmesélni azt, amit még én sem fogtam fel? Van egyáltalán magyarázat? Azt fogja hinni, hogy megőrültem. Ebből sehogy nem jöhetek ki jól. Egyszerűen csak kimondom és kész.

- Azt hiszem leszopott az egyik tanítványom – suttogom pislogás nélkül.

- Hogy mondod? – kérdez vissza Payne, mintha rosszul hallott volna, de csak bólintok, hogy megerősítsem – Elmesélsz mindent. Most.

Nem kér, nem utasít, csak kijelenti és innen tudom, hogy nagy bajban vagyok. Veszekedésre készen kullogok utána a nappaliba és a puha kanapéra ülök vele szemben. Az egyik díszpárnát védőpajzsként húzom az ölembe és a csücskével játszadozva mesélek el mindent, ami velem történt. Nem szól bele, csak a mimikájából tudom, mit gondol. Nagy sóhajjal fejezem be és félek, mert annyi érzelem suhant már át az arcán, hogy képtelen vagyok kiolvasni őket.

- Jó volt?

Hitetlenkedve nézek rá, hogy komolyan ennyit kérdez-e mindezek után. A hangsúlya csupán kíváncsi, semmi mögöttes érzésről nem árulkodik.

- Isteni – ismerem be a szám szélét rágva, mire végre megereszt egy halvány mosolyt, én pedig az addig feszülten visszatartott összes levegőt kifújom.

- Gyere ide, hülyegyerek! – nyúl értem és fejét rázva az ölelésébe húz.

- Azt hittem mérges leszel – vallom be.

- Az is vagyok, de a rémképek amik átfutottak az agyamon amikor nem tudtalak elérni, rosszabbak voltak. Azt hittem, elraboltak vagy bajban vagy és ezen az se segített, amilyen formában hazaértél, szóval egy kis kavarás egy diákoddal ezekhez képest semmi.

- Kivéve, hogy börtönbe kerülhetek érte! – replikázok szokás szerint.

- Majd viszek húslevest – röhög fel ízléstelenül a nyomoromon – De azért reméld, hogy nem. A narancssárga nem a te színed.

- Na jó, elég volt! A szerencsétlenségemen szórakozol, hagyd abba!

- Igazad van, bocsánat! Sajnálom, hogy egy görög félisten orálisan elégített ki, míg én itthon aggódtam halálra magam! Szegény te! – gúnyolódik tovább, de az arcába nyomok egy párnát, hogy elhallgattassam.

- Túlságosan féltesz. Tudok vigyázni magamra! – forgatom meg a szemeimet.

- Ja, látom – puffog – Hogy ne aggódnék, amikor te vagy a mindenem?

Azt hiszem, még mindig viccel, de ahogy a szemébe nézek komoly törődést látok és megolvad a szívem.

- Nekem pedig te, nyálgép – szorítom magamhoz, de ennyi csöpögős masszát elégnek találok ma estére és témát váltok – Nézünk valamit?

- Aham, csak összedobok egy vacsit. Éhen halok!

- Addig választok filmet – ajánlom.

- Nem kell, már tudom mi legyen – vigyorodik el kajánul.