Robbanás

Ötödik rész

Dan mellett futok, valahol az erdőben vagyunk éppen. Zach fut elől Adammel, aztán Mark és Gery, és hátul mi ketten Dannel.
- Mi van veled Jana? – pillant felém Dan és halkan teszi fel a kérdését.
- Mi? – nézek rá értetlenül. Hallottam, amit kérdezett, de közben még is el voltam bambulva egy kicsit. – Mi lenne? – nézek rá kérdőn, miután az agyam felfogta, hogy mit is akar.
- Fura vagy egy-két napja - ad hangot aggodalmának. - Bármit elmondhatsz, tudod?
- Persze – bólintok és én lezártnak is tekintem a beszélgetést és már nem is nézek rá. Érzem, hogy ő még vizslat egy darabig, de nem akarok ránézni. Azt se tudom, mi bajom van, akkor hogyan mondanám el valaki másnak?
- Hé Dan! Mintha lemaradtatok volna! – kiált hátra nekünk Zach, mire gyorsabbra vesszük egy kicsit a tempót.
- Daniel! - kiáltok fel és futok vissza hozzá, amire a többiek is reagálnak és visszafordulnak. - Jól vagy? - nézek rá aggódva.
- Mi történt Daniel? – guggol mellém Gery érzelem mentes arccal és kérdőn néz Danre.
- Gödörbe léptem, kibicsaklott a bokám – Gery továbbra is a férfire néz, és már épp nyitná a száját, de Dan megelőzi – Bal – válaszolja meg a fel nem tett kérdést.
Gery lehúzza Dan cipőjét és a zokniját is, aztán a sérült testrészt kezdi vizsgálni, néhányszor, különböző helyeken megnyomja és közben Dan reakcióját figyeli.
- Nincs ficam, de szerintem zúzódott. Már most bedagadt és nem sokára színe is lesz. Két hét kihagyás biztos, de utána sem lesz száz százalékos – néz először Danielre, aki elhúzza a száját a hallottak miatt, Gery ezután Zachre néz. Gery meglepően profin szokott viselkedni, úgy, mint most is.
- Kísérd el az orvosiba, ha végeztünk odamegyek – jelennek meg a gondterheltség apró jelei az arcán, majd ahogy minden más, ami az érzelmeiről árulkodna, ezek a jelek is eltűnnek onnét.
Geryvel együtt felsegítem a sérült férfit és kicsit aggódva figyelem, ahogy az őt támogató Geryvel visszaindulnak, minden bizonnyal az orvosi felé tartva. Előre nézve egyenesen Zach sötét szempárjával találom szembe magam.
- Indulás – mondja ki, aztán előre fordulva elindul, négy fős csapatunk élére kerülve.
Követve Zachet, Mark mellé érek és vele folytatom az utamat a táv végéig. Az egész nyomasztóan csendben telik el. Olyan érzésem van, mintha a másik két srác, Adam és Mark megéreznék a Zach és köztem húzódó furcsa és érthetetlen feszültséget.
A végén Adam és Mark a hálókörzetek felé indul, így kettesben maradok Zachhel.
- Feltételezem, szeretnél Danielhez menni az orvosiba – jelenti ki meglepően normálisan. Normális arckifejezéssel, normális hangsúllyal. Szimplán normálisan, amire hirtelen nem tudom mit kéne reagálnom.
- Nem, én majd később benézek hozzá – válaszolom aztán. Mindketten csendben állunk egymással szemben pár másodpercig kifejezéstelen arccal, teljes zavarban. Legalábbis én zavarban az tuti.
Zach bólint, majd szintén néhány másodperc néma ácsorgás után az épület felé veszi az irányt, és ha valaki nem fogja eltéríteni úti céljától, akkor az orvosiban fogják viszont látni.
Lassan fújok ki egy kis visszatartott lélegzetet és teljes tanácstalansággal indulok el én is az épület felé, azzal a különbséggel, hogy egy zuhanyt vegyek, amivel talán lemoshatom magamról ezeket az értelmetlen érzéseket, hogy végre kitisztulhasson a fejem és minden érzelmemet messzire száműzhessem. Hogy megszabadulhassak Zach Accolatól.

•••

A zuhanyzásom után a ruháimat újra magamra öltve lépek ki a szobánkból és az orvosi felé indulok. A bázison kisebb műtétekre alkalmas steril terem is található, aminek bejárata az orvosiból nyílik. A két év alatt azonban egyszer sem volt rá szükség, ennyire nagy horderejű problémája szerencsére nem adódót senkinek, ráadásul az annapolisi kórház sincs messze, nagyobb probléma esetén minden katonát oda küldtek tovább.
A folyóson lépkedve a pulóverem két ujját feltűrve igyekszem az orvosi felé, hogy megbizonyosodjak arról Dan túlélte a balesetét.
Az utam vége felé megnézem Dan melyik szobában van és a helyiség ajtajához lépve kitárom azt, azonban pont abban a pillanatban valaki más akar kilépni onnan. Az ajtóban mindketten megtorpanva nézünk egymással farkasszemet.
A sóhajtásomat visszafogva úgy érzem, eljutok arra a pontra, hogy végre a szabályoknak és a megfelelő viselkedési normáknak eleget tegyek. Kihúzom magamat és már úgy állok vele szemben, aztán egy „Uram!" megszólítás után, amit köszönésnek szánok félre állok az útból így helyett adva a felettesemnek.
Zach értetlen tekintettel követi a mozdulataimat, aztán kezdeti meglepődése után szó nélkül folytatatja útját én pedig lazítva testtartásomon befordulok az ajtón és egy hatalmas vigyort erőltetek az arcomra a jelent után.
- Hogy vagy? – dobom le magam az ágyra, amin Daniel fekszik fél ülő helyzetben a cipője nélkül, illetve a bal lábán zokni nélkül.
- Talán túlélem – viszonozza a mosolyomat.
- Gery, vagy valaki mondott valamit? – fordulok felé teljes testemmel.
- Semmi komoly. De pihentetni kell. Végül csak egy hétre lesz szükségem, ha minden igaz. Most is csak arra várok, hogy a doki aláfirkantsa a papírt, aztán megyek a szobánkba – mondja unottan.
- Tudod, mennyire örülnék most egy hétnek? Fogd fel ajándékként. – tanácsolom. – Accola azóta itt volt? – kíváncsiskodok a nem rég történt esett után. Danieltől megint kapok egy két furcsa pillantást, de aztán persze válaszol.
- Nem - rázza meg a fejét. – Most másodszorra volt itt. Tájékoztatott.
- Tájékoztatott? – ismétlem meg más hanglejtéssel. – Miről? – teszek fel újabb kérdést összeráncolt szemöldökkel.
Dan a száját összepréselve figyel. Utálom, amikor ilyen. Megint nem mondja el, amire kíváncsi vagyok. Pont, mint mielőtt Zach megjelent itt.
- Na, szép – fonom össze a kezeimet magam előtt, jelezve, hogy most bizony nagyon is megsértett.
- Hidd el Jana, úgy is meg tudod majd. – rázza meg a fejét.