Szíveddel láss!

9. fejezet

Kezem lehullott Zoli kezéről és bénultan néztem, ahogy befektetik az egyik mentő autóba majd az szirénázva elhajt. Meg tudtam érteni, hogy miért bánt így velem. Én is magamat hibáztattam a történtekért, jogos a gyűlölete. Ha hallgatok rá, akkor most... akkor most nem lenne vak.

- Gyere, menjünk – állt meg mellettem Bence és a karomra tette a kezét.

- Ne – húzódtam el az érintése elől.

- Csenge mi történt? – kérdezte komoran.

- Megmentett engem és most megvakult. Miattam – sírtam el magam.

- Nem, nem a te hibád – lépett felém, de elhátráltam.

- Ő figyelmeztetett, mondta, hogy ne menjek, de nem hallgattam rá. Az én hibám – nyögtem ki. – Az én hibám – ismételtem.

- Húgocskám kérlek, mondd el mi történt!

- Nem, képtelen vagyok... nem... nem tudok beszélni róla – ingattam a fejem majd elfordultam és csak mentem magam se tudom hova.

- Most meg hova mész? – sietett utánam Bence nyomában Iannel.

- Valahogy helyre kell hoznom. Muszáj tennem valamit – suttogtam.

- Most az lenne a legjobb, ha hazamennél lepihenni – szólalt meg Ian.

- Semmi sem oldódik meg azzal, ha hazamegyek – csóváltam meg a fejem aztán a tekintetem megakadt Ákoson.

Vér folyt az orrából, ajka felrepedt és abból is vér szivárgott, szeme alatt egy jókora vörös volt virított. Éreztem, ahogy az undor végig árad bennem, gyomrom görcsbe rándult, ahogy akaratlanul is felidéztem mit tett velem és, hogy én mennyire élveztem. Ákos közelében ott állt a raszta srác is, neki természetellenes szögbe hajlott a karja. Egy rendőrrel, beszéltek, mindketten hevesen gesztikuláltak. Erős volt bennem a gyanú, hogy Zolit mártják be éppen.

- Nem ezt nem hagyom! – fakadtam ki.

- Mit nem hagysz Csenge? – kérdezte Bence.

- Nem hagyom, hogy ezt tegyék vele! Csak engem védett! – jelentettem ki miközben határozott léptekkel elindultam a rendőr és a szörnyetegek felé.

- Mit akarsz tenni? – kapta el a kezem Ian.

- Kérlek, ne... ne érj hozzám – rántottam el a karom.

- Extasy – köpte a szavakat Bence. – Ó Csenge, ugye nem? – kérdezte aggódással, vegyes dühvel.

- Nem és ezt csakis Zolinak köszönhetem – lábadt könnybe a szemem aztán vettem egy mély levegőt és megkocogtattam a rendőr vállát miközben Ákost néztem. – Szeretnék feljelentést tenni!

- Jöjjön velem – sétált arrébb.

- Ne – ellenkeztem. – Ők ketten bedrogoztak és megpróbáltak megerőszakolni – mutattam hol Ákosra hol a rasztára.

- Hazudik, túl sokat ivott – jelentette ki Ákos.

- Nem hazudok, vizsgálják meg a véremet – fordultam a rendőr felé.

- A fiúk előbb tettek feljelentést Szatmári Zoltán ellen – jegyezte meg a rendőr.

- Nézze... - kezdtem majd a jelvényre pillantottam. – Kovács úr... Zoli csak segíteni jött nekem. Figyelmeztetett, hogy ne hallgassak Ákosra, de nem hallgattam rá. Ha ő nincs én, akkor... - csuklott el a hangom. – Tartozom Zolinak ennyivel, hogy elmondom az igazat. Csak megvédte a becsületemet.