Vér és szerelem...- A vér az én szerelmem!!

2. fejezet; érzelmi hullámvasúton

Saeko szemszögéből:

Még mindig azzal a szörnyű vigyorával az arcán méregetett, mikor erőt vettem magamon, és megmarkoltam a borosüveget a kezemben.

Ez a dög megölte a legjobb barátnőmet, aki mindenen átsegített...a barátnőmet, aki már inkább testvér volt, aki ott volt a bátyám halálakor, aki ott volt velem az iszákos, és depressziós szüleim ellen, aki kiállt mellettem, bármi is töténjék, és mindig megbocsátott...megölte ez a szemétláda!!

-Megölted te rohadék!!-vicsorogtam, majd meglendítettem az üveget a feje felé, de egy egyszerű mozdulattal elkapta, majd kivette a kezemből. Csuklómra fogott, majd falnak lökött kezét pedig torkomra helyezte, és kisebb nyomást gyakorolt rá. Feszengve próbáltam keresni valami menekülő utat, mikor ismét ránéztem. A vigyora már eltűnt. Fejét lehajtotta, majd suttogva elkezdett beszélni.

-Kidet öltem meg... Saeko?-a nevem hallatán kiguvadtak szemeim, és az ijesztő őrület a tekintetében melyet ismét rám emelt csak fokozta a helyzetet.

-Válaszolj, kérlek...ki volt az?-kérdezte még mindig suttogva. Nyeltem egy nagyot, majd szemében elmerülve szóra nyitottam a számat. Először nem jött hang, majd teljes erőmből tökön rúgtam, ami betalált, de ahelyett hogy összerogyott volna csak odatette a kezét, majd a boros üveg a fejemen csattant...

...

Vak sötétben ébredtem. Sehol egy fényforrás, sehol semmilyen támaszpont, csak a vaksötétség. A félelem hatalmas démonként nehezedett mellkasomra, mely arra kényszerített, hogy gyorsabban vegyek levegőt.

Szemeimbe könnyek szöktek, és szívem szerint itt helyben halálra vagdostam volna magamat, csak ne kelljen átélnem a következő pillanatokat.

Szemeimet összeszorítottam, hisz úgy se látok semmit, kezeimet mellkasomhoz húztam, de a lánc csörgése csak rontott a helyzeten. Lábaimat felhúzva ismét lánc csörgésre, bal bokámon súlyra lettem figyelmes. Ez sem segített...

Halkan elkezdtem sírdogálni, és szidni magamat, amiért nem maradtam otthon. Most ki lesz ott Aito-nak? Most ki lesz, aki megvédi őt azoktól a gyökér végzősöktől? Ki lesz ott neki legjobb barátnak? Ki lesz?

A testem már teljes egészében rázkódott az érzelmektől, majd egyszer csak felütötte a fejét bennem egy gondolat, mely se percen belül haragot, és ambíciót ébresztett bennem.

Ez a szemétláda...ez ölte meg Naru-t. Ő volt az!! Ő tette...láttam a képen. Láttam!!!!! Tudom, hogy ő volt az, úgy hogy már csak Naru-ért is, de muszáj megmenekülnöm innen. Ha kell...ha kell, most én leszek a gyilkos...bárkiről is legyen szó...

Szipogtam egyet, majd kettőt, és letöröltem a könnyeimet. Na, nem. Na nem! Na nem!! Én nem fogom úgy végezni! Aito-nak még szüksége van rám!

Felültem, mire mintha fejbe vágtak volna (ami meg is történt), majd ezt a kis melléktényezőt figyelmen kívül hagyva, elkezdtem tapogatózni. Ekkor vettem észre, hogy egy szépen bevetett ágyban feküdtem egészen idáig. Közvetlenül az ágy mellett kitapogattam egy éjjeliszekrényt, és egy lámpát, amit aztán további tapogatózások árán felkapcsoltam. Bár ne tettem volna...

A fabevonatú szoba másik végében ott volt Naru egy üveg koporsóban...

Számra tapasztva a kezemet, az ágyon térdelve, törtem össze újra...

-Naru...-sírtam. Percekig csak folytak a könnyeim...

-Naru...én úgy sajnálom...-súgtam, majd ráemeltem a tekintetem. Azok az egykor olyan barátságos, meleg szemek most érzelemmentesen meredtek rám.