The one-night affair. Love or business? (Toto Wolff fanfiction)

17

17. rész

Hallottam, hogy becsukódik mögötte a bejárati ajtó. A biztonság kedvéért meg is néztem. Tényleg elment, így bezártam a reteszt és a fejem az ajtónak döntöttem. Pocsékul éreztem magam, igaza volt. Annyira védtem magam mindentől, hogy a közben őt bántottam meg, többször is. Nem érdemelte meg, legalábbis nem ilyen mértékű szadizást. Beálltam a zuhany alá és földre ülve hosszan kibőgtem magam. Állandóan ugyanaz a lemez, ha jönne valaki kicsit is normális, akkor mindig azon verem el a korábbi problémáimat. Toto közel sem volt tökéletes, de két nap alatt jobban bánt velem, mint a legtöbb exem összesen, és ez nagy szónak kellett tekinteni. Nem ismertem a részleteket a problémáiról, sem arról milyen lelki sebeket szerzett az évek alatt, de láthatóan jópárat sikerült feltépnem. Gyűlöltem magam, és bántott a tény, hogy bántottam őt. Nem tudtam visszajön e még vagy sem. A helyében egyáltalán nem akartam volna látni saját magam. De ugyanakkor dühös is voltam rá, nagyon dühös. Három dolgot utáltam mindig is nagyon az életben, ha hülyének néznek, ha kioktatnak, és ha elvárják, hogy én mindenkinek mindent higgyek el, csak mert az illető azt mondta. Ismeretlenül? Mire fel?

Toto kioktatását most jogosnak éreztem, még akkor is, ha úgy beszélt velem, mint egy kis taknyos gyerekkel, és ez marhára fájt. De minél többet gondolkodtam rajta, annál biztosabbra vettem, szándékosan szúrt így vissza. Rájött, ezzel többre megy mintha kiabálva velem. Bántani akart, mert én is bántottam. Amiért viszont külön utáltam, az rohadt arroganciája volt. Csak azért, mert ő Toto Wolff, mindent, amit mond fogadjak el szentírásnak. Hiszen, mint milliomos nagymenő felettem áll, és bármit megtehet. Még azt is belefér, hogy egyik napról a másikra felszed valakit és elválik miatta. Vagy addig csalja a feleségét fűvel-fával amíg, már ő maga is kínosnak érzi a szituációt.

Vagy ha már kínos, és nem akar nagy botrányt, kiengeszteli vagy a szeretőt, vagy a feleséget, esetleg mindkettőt. Az még nekem is feltűnt, hogy amikor az a bizonyos letoltgatyás videó kikerült a netre, utána pár hónappal Susie megkapta a Volturi vezetését. Érdekes, felettébb érdekes, még akkor is, ha a nő jó főnöknek bizonyult.

Csak akkor jöttem ki a fülkéből, amikor már a víz teljesen kiszívta az ujjaimat, és bőrömet.

Befontam a vizes hajam, felvettem egy fekete sztreccs nadrágot, egy szürke Poison feliratú koponyás kígyó mintás szürke pólót, aminek a fekete hosszú ujjait feltűrtem, és egy pink cipzáras kapucnis pulcsit. Töltöttem egy kávét, és amikor a benyúltam a hűtőbe a tejért kiderült, hogy tele van kajával. Megdöbbentem, ezek szerint Toto bevásároltatott a sofőrrel. Kivettem egy banánt, de végül visszatettem, nem volt kedvem egyedül enni. A feketémet szürcsölve az ablakon keresztül néztem a már csak szitáló esőt.

- Talán el kellenem mennem enni valahová...-töprengtem el – Nem akartam egyedül maradni a lakásban, féltem, hogy a démonjaim megint a felszínre törnek és teljesen kiborulok.

A telefonom a hálóban maradt, a töltőn. Meglepő módon csak néhány szokásos levelem volt. Hivatalosan is értesítettek, hogy pár nap múlva érvényes a felmondásom, és már nem kell bemennem az irodába. Nem is lett volna sem kedvem, sem erőm. Viszont az utóbbi húsz percben három nem fogadott hívás is érkezett Dietrichtől, és egy sms üzenet is. „Amint elolvasod azonnal hívj fel! Didi".

Kifújtam a levegőt, és megnyomtam a hívásindítást. Fel voltam készülve egy jó nagy lecseszésre Diditől, amiért összevesztem a legjobb cimborájával.

- Szia Dietrich! – mondtam fáradtan.

- Mennyi a tarifád?

- Hogy mi? – azt hittem lefejelem a telefont.