Én NEM vagyok a rajongód! /Finn Wolfhard ff. /

Huszonkettedik Fejezet - Vége lenne?

Reggel, amikor felébredtem, Finn már nem feküdt mellettem, viszont tudtam, hogy hol van, ugyanis a fürdőből kihallatszott a hangja. Biztos telefonál, és nem akar felkelteni engem. Jólesően nyújtóztam egyet, majd ránéztem a ki éjjeliszekrényemen lévő órára. 8:30 van.
-Szia, felébresztettelek? - Kérdezte Finn, miközben ő is leheveredett mellém a hatalmas franciaágyra.
-Nem, magamtól ébredtem fel. Kivel beszéltél? - Érdeklődtem.
-Egy telefongyártó céggel. Kijöttek a Stranger things-es telefonjuk, és a hozzá való vezetéknélküli füllhallgató. Azt akarják, hogy mi főszereplők legyünk az elsők, akik kibontják.
-Ó, akkor ez ilyen unboxing? Interjú is egyben? - Érdeklődtem tovább.
-Biztos. Ezek a gyártók, ezeket mindig arra használják. Ha meg nem interjú, akkor azt kell mondanunk, amit akarnak hallani tőlünk.
-Magyarul, akkor is dícsérnetek kell a terméket, ha az egy rakat szar. Hidd el, tudom milyen érzés.
-Honnan?
-Volt egy időszak, amikor egy ruhaboltban dolgoztam. A pólók, pulcsik mintái eléggé gyorsan, úgy egy mosás után egyszerűen csak lemállottak. Saját tapasztalat. Ígyhát rengetegen hozták vissza a cuccokat. De a főnökünk megtiltotta, hogy bármi rosszat mondjunk. Így akkor is a vevő mosógépére kellett fognunk az egészet, ha nem is az ő hibája volt.
-Ez nem törvény ellenes?
-Nem tudom, pár héttel később felmondtam - mondtam, majd megrándítottam a vállam.
-Azt akarják, hogy te is gyere.
-Az unboxingra? Én? Miért is?
-Mert a barátnőm vagy, és mert szeretlek.
-Az oké...
-Hú de nagy valakinek az egója.
-Hagyjál már! Úgy értettem, én is szeretlek.
-Na ez mindjárt más.
-Na de miért kell mennem?
-Mert azt akarják, hogy egy rajongó is kapjon telefont.
-De én nem vagyok rajongód.
-A sorozaté te lüke.
-Tdom, tudom. De ez hülyeség. Mindenki tudja, hogy a barátnőd vagyok, nem pedig egy rajongó. Mond el az igazi okot, mert rémesen hazudsz.
-Oké, oké. Kérdéseket akarnak neked feltenni. Velem, velünk és az új szerepünkkel kapcsolatban.
-Ezt gondolhattam volna. Tudtad, hogy nem megyek, ezért nem akartad elmondani, ugye?
-De, kapnál ingyen telefont.
-Finn.
-Igen?
-Ez fontos neked? Őszintén?
-Jó lenne, ha ott lennél. Még nem is láttad a többieket. Nem muszáj neked is részt venni benne, azt mondták nem kötelező.
-Jó, legyen. Elmegyek - adtam be végül a derekam
-Köszönöm - nézett rám, hálásan, majd magára húzva megcsókolt.
-Együtt leszünk velük? - utaltam a többi színészre.
-Na látod, ezt nem tudom. De szerintem téged külön vesznek majd fel, hogy minél több titkot megtudhassanak - őszintén szólva, Finn egész történetében sántított valami. Ha ennyire kérdéseket akarnak, miért nem hívnak csak úgy be? De a média nem is szokott amolyan normális nőket, mint jómagam interjúztatni. Kissé fájt, hogy nem hallhatom a teljes igazságot. Lehet hogy miattam hazudott, de az is lehet, hogy igazat mondott, elvégre nem értem mi értelme lenne hazudnia, de nem is akarok túl gyorsan komplikálni. A hazug embert amúgy is hamarabb utol érik mint a sánta kutyát.

Mivel egy Stranger Things-es telefont promotálunk, ezért nyílván kaptunk hozzá Stranger Things-es szponzor ruhákat is. Vagyis csak egy Upside-down-os pólót. Ehez vettem egy fekete ceruzaszoknyát. A szemre egy piros koncepciójú smink került, a számra pedig egy piros matt rúzst kentem. A hajam egy laza kontyba fogtam, majd rátekertem egy vörös  scrunchie-t, és már mehettünk is.
Az autóút alatt Finn egyáltalán nem szólt hozzám, ami valljuk be, elég sok aggodalomra ad okot. Sőt, még azt mondanám hogy ez rendben van, de most hogy jobban belegondolok, egészen a reggeli csevegésünk óta egy szót sem szólt. Se egy epés megjegyzés, se egy dicsérő szó. Itteni létem alatt, most először mertem kimondani (persze magamban); Félek. Rettegek, hogy valami olyan dolog fog történni amire nem vagyok felkészülve. Ezen stresszeltem végig az utat, és mire odaértünk remegve konstatáltam, hogy ismét mosdóba kell mennem. Fránya receptorok! 
-Finn, merre van a mosdó? - Suttogtam a fülébe, mire ő a híres neves Millie Bobby Brown felé mutatott.
-Millie elkísér, nekem el kell intéznem valamit - jelentette ki, majd egyedül hagyva engem, illant el mint a kámfor. Én pedig bátortalanul lépkedtem a sztár mellé.
-Sz-Szia - köszöntem, mire a lány tizedmásodpercek alatt kapta rám a szemét. Csinosan volt felöltözve, mint mindig. Az én viszonylag sportos cuccom teljesen eltért az övétől.
-Heló! Bizonyára te vagy Sophie! Finn?
-Nos, ő-ő elment - a fenébe! Mi az isten van a hangommal?
-És téged itt hagyott egyedül - lepődött meg Millie.
-Igen.
-Na, ezért még seggbe rúgom. Bemegyünk?
-Az csodás lenne, de...Szóval, megmutatnád nekem, hogy merre van a mosdó? Vannak kisebb egészségügyi bajaim. Persze nem szükséges, csak ha nem vagyok a terhedre - jesszusom. A stressz és a félelem teljesen az irányítása alá vont. Hadartam, a hangom pedig remegett. Finn pedig nem volt itt mellettem, hogy megfoghassam a kezét. Viszont helyette két másikat éreztem a vállamon.
-Nyugi. Elkísérlek szívesen, egyáltalán nem vagy a terhemre. Gyere, erre van! - Mutatott a folyosó vége felé, én pedig elkezdtem arra sétálni.
Már jócskán végeztem, amikor Millie feltett egy kérdést. Ó, de még milyet.
-Király, hogy be tudtál ugrani Noah helyett. A szakítása után, most először van borzalmas passzban. Finn reggel beszélt vele telefonon, és állítása szerint szörnyű állapotban van. Hihetetlen, hogy az a csaj hogy megalázta. Ha nem lenne már Angliában, legszívesebben ásóval rohannék utána - A gyomrom gombostűnyire szűkült. Forgott a világ. Szakítás? Evyvel? Aki már Angliában van? Itt hagyott? Finn hazudott? Mi történik itt? Lábaim alól most csúszott ki végleg a már eddig is szappanos talaj, amin éppenhogy csak egyensúlyoztam. Megtántorodtam, és teljesen lesápadtam. Nem akartam elájulni, ezért gyorsan leültem egy vécédeszkára. Fejemet a térdem közé hajtottam. Meg sem próbáltam rejtegetni a zihálásomat. Millie aggódóan ugrált körülöttem.
-Jól vagyok Millie. Csak én most kicsit kimegyek. Hol van Noah?
-Asszem valami közeli bárban. Talán Austin's a neve? De nem lenne okos döntés így távoznod. Nem vagy jó állapotban.
-Ne aggódj, kitűnően vagyok - kezdeti pánikomat most felváltotta a düh és a csalódás. Mind a "barátom" mind pedig a "legjobb barátnőm" elárult. Kivágtattam a mosdóból, és a fotocellás ajtók felé vettem az irányt. Beleütköztem Finnbe, de a legkevésbé sem érdekelt.
-Millie! Hová megy?
-Nem tudom! Azt mondta Noah-hoz.
-Sophie! Mit csinálsz? Beszéljük meg! - ragadott meg Finn.
-Nem! Helyrehozom amit te és az állítólagos legjobb barátnőm elbasztatok! Komolyan ennyit jelent nektek Noah? - beszéltem most mind Millie-hez, mind pedig Finnhez. -Jaj szegény, fogadd a sajnálatomat, és ennyi? Titeket nem is lehetne barátoknak nevezni! Nem mintha az enyém, aki a tudtom nélkül HAZAREPÜLT, különb lenne! Úgyhogy eressz el Finn, és ma meg se próbálj felhívni! Csak haza ne menjek a tudtod nélkül! Mit éreznél? Fájna? Vagy ugyanígy viselkednél mint most Noah-val? Jaj Sophie elment, na sebaj, jön majd egy másik!
-Sophie! Elég!
-Nem! Kurvára elegem van már! És engedd el a karom mert fáj te szemét! - könnyeit már megállíthatatlanul folytak. Zokogtam. -Engedj el! Hallod? Engedj már el! Apa! Eressz el! Ne bánts már! Hagyd anyát! Hagyj minket! Nem! - össze vissza beszéltem. Az emlékeim túl gyorsan törtek utat maguknak. Hiába bizonygattam, hogy apa már leült pár évet a sitten, és most éppen egy prostit kúrogat, ám ez most nem segített.
-Sophie! Nyugodj meg. Semmi baj. Itt vagyok!
-Hát ne legyél! - Azzal kirántottam a kezem a szorításából, és már vettem is az irányt az Austin's felé. Bár a könnyfátyol miatt alig-alig láttam valamit, mégis megtaláltam a közeli bárt. Feldúltan rontottam be, szemeimmel Noah-t keresve. Amint megláttam fájdalmasan zokogtam fel. Mindenki engem nézett, de nem érdekelt. Nem ismertem olyan jól Noaht. Nem voltunk barátok. Beszélni is csak egyetlen egyszer tudtunk, akkor viszont minden sorsfordító volt. Most mégis úgy éreztem rá van szükségem. Felismert. Nem tűnt részegnek, vektorosan sietett felém, míg én egyre csak zokogtam.
-Noah! - Zokogtam föl keservesen. Majd a másik pillanatban már Noah ölelő karjaiban éreztem magam. Testemen végigpulzált a nyugalom.
-Semmi baj Sophie. Itt vagyok. Nincsen semmi baj - suttogta a fülembe. És valóban. Ott a bár közepén, a karjaiban tényleg úgy éreztem elmúlt a pánik. Elmúltak a fájó emlékek, csak az üres lelkem maradt hátra. A zsebemben lévő telefon folyamatosan rezgett, én mégsem engedtem, hogy belezavarjon ebbe a meghitt pillanatba. Abba, hogy az a fiú ölel (jóval szorosabban és bizalmat adóbban mint Finn) akivel eddig mindössze egyetlen egyszer beszéltem. Aki sose figyelt rám. És az, akivel kapcsolatban az összes érzésemet kiöltem, mert a lelkem egyszerűen nem bírta. Nem kellett volna éreznem, de mégis, úgy éreztem a lelkem, MOST lett nyugodt. Amit eddig nyugodtságnak hittem, az nem volt több csendesen dúló viharnál. Finn ölelése, meleg, szeretteljes, imádom. De Noah-é. Az övé biztonságot adó, nyugtató és puha. Nem kellett volna éreznem, de éreztem. Éreztem a testemben újjáéledt reakciókat. Soha, nem akartam beismerni, és most se tenném, de éreztem. És ez elég volt ahhoz, hogy ismét ketté törjön a lelkem, mint akkor a kávézóban, amikor végül nem a Primarkba, hanem zokogva inkább haza mentem, ahová mégis csak két órával később értem el. Utálom magam. De semmit se tehetek. Biológia.
Noah pedig csak tovább ölelt, nekem pedig különösen megnyugtató volt érezni, hogy nem is akar egyhamar elengedni. Biztonság. Ez az egy szó villogott a szemem előtt. Ő megvéd. Mint AZON a napon. AZON a napon...

Heló emberek! Jó hírem van, visszatértem. Tammm tamm tammm. Egy csodásan kemény gimis félévzárás után, végre kilátok a tankönyvek szinte már-már fojtogató falai közül. És szokásomhoz híven ismét bocsánatot kérek, de most nem azért, mert nem volt rész. Sokkal inkább azért, mert a történet 90 fokos fordulatot vett. Jajaj mi lesz itt. Vajon mi történhetett Noah és Sophie között AZON a napon? Tiltott csók? Hazugság? Támadás? Nos, csak rajtatok áll, hogy mit gondoltok, mindenesetre remélem kellően felcsigáztalak benneteket, és várjátok már a következő részt, amiben valószínűleg minden kérdésetekre választ kaptok. Addig is nézzük a dolgot Sophie szemszögéből. Ti mit gondoltok? Noah vagy Finn? (Nyílván én tudom a választ (vagy mégsem)) de kíváncsi vagyok a tiétekre is.
Viszont nagyon-nagyon remélem, hogy ezután a rész után nem érzitek majd azt, hogy  Finn és Sophie között semmi sem volt igazi, hogy elfelejtettem mi volt az előző különkiadásban, úgyhogy most tisztázok pár infót:
INFÓK AMIKET TUDNOTOK KELL!
•Sophie és Finn között minden igazi, csak Sophie érzései nagyon összekutyulódtak. Jelenleg nem tudja eldönteni, hogy az volt-e a szerelem ami közötte és Finn között kialakult, vagy csak baráti vonzalom volt. Hiszen azért eltöltöttek együtt egy kis időt, de Sophie nem érzett visszafordíthatatlan elemi vágyat. Ajaj.
•A különkiadásban szándékosan nem volt szó komolyabb érzésekről. Azt csak felvezetőnek szántam. Sok mindent nem tudtok még ARRÓL a napról.
•Valamint. Az, hogy most Noahnál szintén olyasmit érez mint Finnél, normális. Nem tudni mi történt. Finnben most csalódott. Most tudta újra kinyitni a Noahval kapcsolatos dobozt. Mint amikor megnézték egy filmet, ami hatalmas benyomást tett rajtad, de utána rákattantál a sorozatra, viszont az egyik epizód nem tetszett. Ezért megnézted újra azt a filmet, és a régi hatása ismét újjáéledt benned (szörnyű hasonlat volt) úgyhogy ez itt most nem megcsalás, és nem is állítom, hogy az helyén való. Csupán azt mondom, hogy számomra érthető, hogy a csalódott, szomorú Sophie most annak a karjaiban keresi a védelmet, akiében egyszer már megtalálta (upszi ez icipici spoiler volt) Nohával kapcsolatban az érzéseit még tisztáznia kell, de előbb nyugodjon meg egy kicsit a lelke. Ilyenkor ez normális. Előfordul hogy attól az embertől aki megbántotta a lelkünket egy olyan emberhez menekülünk, akivel nincsenek ilyen emlékeink.

Ennyi lett volna, legyen Csodálatos napotok!!!!! 💗✨
~Cissy