Two Faced [JAVÍTÁS ALATT]

12. rész | Nevra megsebesül

Unatkozva néztem a plafont. Elvileg ma érkeznek meg a fiúk. Kíváncsi vagyok mi lesz aztán, na meg hogy sikerrel járnak-e...
Elmosolyodtam amikor visszagondoltam a délelőtt történéseire. Reggeli után felkerestem Kerot, hogy megbeszéljük a nyelvórákat. Az alapokat meg is tanította nekem, szerinte őstehetség vagyok. Abban igaza volt, hogy jó a nyelvérzékem, de tényleg nem volt olyan nehéz. Miután kijöttem a könyvtárból a szobám felé indultam. A kristályteremből Miiko, Leiftan és Ykhar veszekedése szűrődött ki. Óvatosan besurrantam így egyikük sem vett észre ahogy halkan kuncogok Miiko elméletein a matekkönyvem  milétéről. Már láttam, hogy vita tárgya táskám, annak a tartalmát vizsgálgatták. Amikor azonban Leiftan elkezdte a rajzfüzetem lapozgatni, odamentem és kikaptam a kezéből.
- Hékás, személyes holmit nem ér nézegetni! - tettem csípőre a kezem.
- Bocsi, nem tudtuk hogy a tiéd! - mentegetőzött Ykhar.
- Oké, mindegy. De mi olyan érdekes a táskámon? - kérdeztem mint aki nem tud semmit.
- Ez. - húzta elő a telefonom Miiko.
- Ja, hogy az! Csak egy telefon de itt tuti semmi térerő úgyhogy sok hasznát nem vesszük. - nevettem.
- Mi az a térerő? - nézett rám értetlenkedve Leiftan.
- Azt hosszú lenne elmagyarázni de a többi cuccról elmondhatom micsoda. - ajánlottam fel.
A három tündér összenézett majd egyszerre bólintottak, jelezve hogy érdekli őket a sulitáskám tartalma.
Így aztán szép sorban elmagyaráztam mit mire használunk és nevetve hallgattam a reakcióikat. Végül visszavittem a holmit a szobámba, aztán lefeküdtem az ágyra és a plafont kezdtem tanulmányozni. Mint érkezésem óta olyan sokszor, megint eszembe jutott az otthonom. Hiányzott a családom, a szüleim és a két tesóm is. Meg persze a barátaim és a hobbijaim. Minden amit a Földön "hagytam". Talán soha nem jutok haza. Lehet hogy itt esz meg valami és nem látom többet az otthonom. De az is lehet hogy  beilleszkedek aztán mindenki meghal akit szeretek. Hisz ez egy veszélyes világ... Nem, Laila ne gondolj hülyeségekre! Valahogy vissza fogsz jutni!
Úgy döntöttem elmegyek kicsit sétálni. Dollyt is elvittem magammal, hadd nézzen körbe. A Főhadiszállás kertjének minden zugát felfedeztem. A cseresznyefánál egy kék hajú lánnyal találkoztam össze, amint éppen egy kis őz - szerűséggel játszott.
- Szia! - köszöntem neki, bár fogalmam sem volt miért.
- Szia! - köszönt vissza - Biztos te vagy Laila! Ykhar mesélt rólad.
- Ismeritek egymást? - kérdeztem.
- Persze, ő az egyik legjobb barátnőm! Alajea vagyok, örülök hogy találkoztunk!
- Én is! Nagyon szereted a familiárisokat ugye?
- Igen! Nézd ezt a kis dalafát! Hát nem aranyos? - simogatta tovább a mellette ugráló familiárist.
- Ő a tiéd? - kérdeztem.
- Nem, nekem nem lehet. Miiko megtiltotta mert nem tudok rájuk vigyázni. Egyszer véletlenül majdnem eltapostam Floppyt... - magyarázta.
- Oh, az durva... Ha akarod megtaníthatom hogyan kell bánni velük. - vetettem fel az ötletet.
- Az nagyon jó lenne! Akkor talán kaphatnék én is egy familiárist!
Még egy jódarabig beszélgettünk és persze játszottunk a kis állatkákkal. Észre sem vettük az idő múlását. Nagyon sok mindent megtudtam Alajeáról és egészen össze is barátkoztunk. Amikor már kezdett sötétedni, elindultunk befelé. Elbúcsúztam újdonsült barátnőmtől és a kristályterem felé vettem az irányt, kíváncsi voltam megjöttek - e már a gárdavezérek. Elég meglepő dolog fogadott. A szikrázó gárdából sokan voltak ott, Miiko a terem közepén Ezarellel együtt kétségbeesetten próbált kibetűzni egy apró cetlire írt szöveget, mellettük pedig egy nagy fekete farkasféle lény lihegett.
- Mi történt? - kérdeztem csodálkozva.
- Laila, pont te kellesz nekünk! - ragadott karon Ezarel, majd odavonszolt a lény mellé.
- Ő egy fekete kutya, a neve Shaitan és Nevra familiárisa. Már vissza kellett volna érniük, és szinte biztos hogy történt valami de az üzenetet nem tudjuk elolvasni. Neked kéne megkérdezni Shaitant a dolgokról. - vázolta fel az elf.
- O-oké... - nehezen jutottam szóhoz, néhány másodperc kellet mire felfogtam mi van, de aztán gyorsan és eredményesen kifaggattam a familiárist mindenről. Amit hallottam eléggé megijesztett.
- Azt mondja hogy Nevra súlyosan megsebesült. Több sérült is van, viszont a többi nem halálos. Nem várt támadás érte őket de már közel vannak a főhadiszálláshoz.
Ezután csak úgy pörögtek az események. Miiko kitűnő vezető módjára intézkedett, ekkor láttam meg igazán milyen tehetsége van ehhez. Egy csapatot kiküldött Nevráék elé, Ewelinnek meghagyta, hogy készítse elő a betegszobát. Ezarel és néhány abszintos a győgyfőzetekért ment, a többieket (köztük engem is) a kitsune a szobánkba parancsolt és a lelkünkre kötötte, hogy tartsuk a szánkat és ne keltsünk pánikot. Akármennyire érdekelt mi lesz, vissza kellett mennem a szobámba. Amikor kinéztem az ablakon, észrevettem, hogy szakad az eső. Ez egy sebesültnek semmiképp se tesz jót. Remélem Nevrával mihamarabb ideérnek! Dolly is észre vehette a nyugtalanságomat, mert a lábamhoz telepedett és megnyugtatóan csipogni kezdett. Sokat nem ért el vele az igaz, de egy kicsit jobb kedvem lett. Néhány perc múlva Floppy is csatlakozott hozzánk.
- Aggódsz a gazdádért ugye? - a kisegér csak bólintott - Pedig biztos nincs semmi baja. - biztattam, annak ellenére, hogy feltevésem korántsem volt tény. Egy darabig vártam még, de minthogy nem láttam senkit, elmentem fürdeni. Alighogy végeztem, Floppy izgatott cincogásba kezdett.
- Micsoda? Hol vannak? - csodálkoztam. Gyorsan felöltöztem, aztán kinéztem az ablakon és én is észrevettem a csapatot amint a főhadiszállás felé tartanak. Abban a pillanatban pont letojtam Miiko összes utasítását, és kirohantam a folyosóra.
Nem én voltam az egyedüli kíváncsi, majdnem az összes gárdatag kint beszélgetett, bár inkább csak nyugtalan sugdolózásnak mondanám.
És akkor végre beléptek az ajtón. Nevrát azonnal az orvosiba vitték, a tagok egy része szintén a betegszobába ment, míg minket a drága kitsune már másodjára zavart vissza. Én viszont olyan fajta vagyok aki nem adja fel egy könnyen, így néhány perc múlva kisurrantam, és újra a sokajtós terembe mentem. A csapat tagjai egymás sebeit látták el, Leiftan és Valkyon az orvosi ajtaja előtt álltak. Utóbbit úgy tűnt eléggé megviselték a történtek, de Leiftan is nagyon idegesnek látszott. Én meg csak ott járkáltam össze-vissza, hátha valami hasznom veszik. Persze a jóégért se mentem volna a szobámba. Nemsokára észrevettem Merinát, ahogy épp egy fiú karját kötözi be. Mikor oda mentem hozzá, legnagyobb meglepetésemre emberi nyelven szólalt meg.
- Kérlek segíts!
Egy darabig csak pislogtam rá, aztán feltettem a Nobel-díjat érdemlő kérdést:
- Te tudsz embernyelven?
- Kicsit. - válaszolt.
Láttam mennyire remeg a keze, szegény nem tudta normálisan ellátni a fiút. Végül előszedtem az elsősegélytudásom amit még suliban szedtem össze, és megpróbáltam bekötözni a sebet.

*Ewelin szemszöge*
Nagyon nehezen áll el a vérzés, ha így folytatja meghal! Próbálkoztam mindennel, de alig használt valamit. Vérre van szüksége, különben nem éri meg a reggelt! Ráhagytam Mirára a dolgokat, és kirohantam.
- Fiúk, Nevrának azonnal vér kell!
- Milyen? - kérdezte Leiftan.
- A tiétek biztos nem jó, valami keverék kéne... Egy hybrid vére megtenné, mondjuk... Laila! - jutott eszembe - Az övé tökéletes!
Valkyon azonnal sarkon fordult és elsietett a lányért.
- Hogy van? - nézett rám aggódva Leiftan.
- Rosszul. Nagyon rosszul.
Nem kellett sokat várni, Laila hamar előkerült. Kissé össze volt zavarodva, ám szemei annál több tenni akarást sugároztak. Én csak karon fogtam és besiettem vele a szobába. Röviden elmagyaráztam mit kell tennie, majd levettem tőle a vért. Orákulum, csak sikerüljön! - imádkoztam magamban. Néhány perc múlva azonban olyan dolgot tapasztaltam, amit biztosan nem fogok elfelejteni. Amint Laila vére szétterjedt a testében, Nevra állapota látványosan javulásnak indult. A sebe lassan elkezdett összehúzódni, a vérzés elállt, és a légzése is fokozatosan normalizálódott. Hihetetlen volt, egy jó ideig csak meglepetten álltam a jelenség fölött. Végre aztán sikerült stabil állapotba hoznom a vámpírt és megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
Amikor visszafordultam, észrevettem hogy Laila közben elaludt. Talán a gyógyító erő miatt?

*Valkyon szemszöge*
Idegesen néztem az orvosi ajtaját. Ha csak egy kicsit jobban átgondolom a dolgokat, most nem tartanánk itt. Lailában volt az utolsó reményünk.
- Mi van Nevrával? - futott be Ezarel.
- Nem tudjuk. Sok vért vesztett, Ewelin Lailáéval pótolja. - válaszolt Leiftan.
- De hát az se biztos milyen fajba tartozik! - akadt ki az elf.
- Az lehet, de keverék ami sok szempontból javít a helyzeten.
Ekkor Ewelin jelent meg az ajtóban. Mindhárman egyszerre néztünk rá.
- Sikerült?
- Igen! - mosolyodott el.
Felsóhajtottam.
- Stabil az állapota, de most nyugalomra van szüksége. Laila viszont elaludt, jó lenne ha valaki a szobájába vinné. De ne te, Ezarel, rád még szükségem van. - mondta a nő, majd kinyitotta az ajtót. Az elf bement, én pedig már indultam volna, hogy kihozzam Lailát, de Leiftan megelőzött.
- Hagyd, elviszem én. - a kötésre pillantott a karomon.
Nem értettem miért ne bírnám el egy kis sérülés miatt, de nem ellenkeztem, ugyanis Miiko hivatott minket és minden többi tagot visszaküldött a szobájába, miután tájékoztatta őket Nevra állapotáról.
- Hála az Orákulumnak és Ewelinnek, Nevra meg fog gyógyulni. Most mehettek aludni, Valkyon, holnap majd beszámolsz a küldetésről úgyis meg kell írnod a jelentést. Ja és hagyd Ewelinnek, hogy ellássa a karod, nem örülnék neki ha te is ágynak esnél! - nézett rám - Jó éjszakát mindenkinek! - fejezte be. A társaság lassan szétszéledt. Én még elmentem az orvosiba, igaza volt Miikonak, nem lenne szerencsés ha én is kiesnék.
A szobámba visszaérve Floppy boldogan üdvözölt, nagyon örült, hogy újra lát. Elmosolyodtam. Tényleg jó érzéke van ahhoz, hogyan vidítson fel. Megsimogattam, aztán lefürödtem és fáradtan dőltem le az ágyra. Ha jobban figyelek, nem lopják el a terveket és akkor ez se történt volna meg...

Na gyermekeim most írós kedvemben vagyok úgyhogy kaptok még egy részt^^
Nevra fanoknak bocsika 😅(Tudom Emily te ezért ki fogsz nyírni de próbálom csökkenteni az ellenfelek számát xD)
Na sziasztokk!💙💙