You're my scandal (Larry Stylinson)

Negyedik

Louis

Miért vagyok itt? Miért csinálom ezt magammal? Világosan megmondta, hogy nem vesz emberszámba. Megalázott. Tönkretett, összetört és bántott. Én pedig itt állok a háza előtt, csupán két nappal később, a segítségemet ajánlva az ördögnek. Egy idióta vagyok. Vagy meg akarok halni, igen, biztosan ez az, nem akarhatok tovább élni, hiszen megnyomtam a rohadt csengőt, ő pedig ki fog nyírni, ha meglát az ajtajában. Ez beteges. Miért nem maradtam csak otthon és foglalkoztam a saját dolgommal? Miért kell mindig mindenbe belemásznom? Most talán még elfuthatnék, és Harry sosem tudná meg, hogy itt jártam. Kivéve, ha vannak kameráik. Akkor azt is látná, ahogy menekülök, már pedig azt a megaláztatást nem élném túl. Kameráik pedig biztosan vannak, ekkora birtokon. Lépteket hallok a fal túloldaláról, és tudom, hogy pár pillanat múlva megbánom majd, hogy egyáltalán megszülettem. De nem! Mi van, ha valami történt vele? Két nap hiányzás túl sok, bármilyen előjel nélkül. Azt mondták, ez nála normális, hogy csak lóg. De a kőgazdag apja miért igazolná a lógását?

- Jó napot kívánok! – mosolyog rám egy apró, kedvesnek látszó hölgy – Miben segíthetek?

- Öhm...Jó napot, Louis Tomlinson vagyok, Harry tanára. Én...azért jöttem, hogy odaadjam Harrynek az elmúlt pár napi anyagot.

- Mr. Styles nem szólt az érkezéséről – feleli, és őszintén fogalmam sincs, erre mit kéne válaszolnom. Az „oké" az egyetlen, ami eszembe jut.

- Beszélhetnék vele esetleg?

- Természetesen. Kérem várjon egy pillanatot – és az arcomra csukja az ajtót. Aranyos.

Két perc sem telik el, és „Mr. Styles" meg is érkezik. Amint meglátom a nő mögött feszítő, tiszteletet parancsoló alakot, rájövök, hogy nem ártott volna letisztázni, melyik Stylesról beszélünk. Nem készültem fel arra, hogy egy milliárdossal társalogjak.

- Mr. Styles!– nyújtom felé a kezem, amit olyan erősen szorít meg, hogy lezsibbadnak az ujjaim – Eredetileg Harryhez jöttem, elnézést a zavarásért, a hölggyel félreérthettük egymást... - kezdem a magyarázkodást, de az órájára pillantva félbeszakít. Bájos.

- Igen, igen, a szobalány már mindent elmondott – közli sürgetőn. A szobalány? Jesszus, én azt hittem a felesége, vagy valami, de ezek szobalányt tartanak? Mi a jó élet folyik a gazdagoknál manapság? – Harry beteg. Nem fogad látogatókat, most pedig ha kérhetem, ...

Ezúttal én szakítom félbe. Nem tudom honnan szerzem a bátorságot, de még a lábamat is a kapu útjába rakom, nehogy megint az arcomba csapják. Ez az egész nagyon nem tetszik nekem, és minél jobban ellenzik, annál jobban akarok találkozni a fiúval. Ez már nem is azon múlik, hogy mit akarok tőle, egyszerűen csak le kell győznöm ezeket a fellengzős embereket.

- Ez igazán fontos nekem, Mr. Styles, értse meg, kérem! – veszem elő a tenyérbemászóan negédes modoromat – Kezdő tanárként nagyon lényegesnek érzem, hogy egyetlen tanítványom se maradjon le az anyaggal, és nem hiszem, hogy a fia barátai megfelelően kézbesítenék neki a jegyzeteket. Egy röpke összefoglalásról lenne szó, természetesen teljesen ingyen, csak hogy ne maradjon le a tárgyammal és ne legyenek nehézségei a jövő heti dolgozattal.

Látom, ahogy gondolkodik, agya fogaskerekei lassan és nehézkesen forognak, míg végül mogorván rá nem bólint.

- Egy órát kap. A szobalány mutatja magának az utat. Ha végzett, kérem távozzon a birtokról!

Olyan hirtelen fordít hátat és hagy faképnél, hogy megköszönni sem tudom. Bár fogalmam sincs, lenne-e egyáltalán bármi, amit megköszönhetnék. Elvégre én teszek szívességet a fiának és neki.