Hagyj békén, naplót írok!

1

Augusztus 10. (Hétfő)
 
  Huh. Hosszú nap volt. Kezdjük az elején.
  Vajon ki az az idióta, aki elaludt, és ezzel elkéste a találkozót? Én. 6-kor kellett volna kelnem.....9-kor sikerült. Akkor is csak azért, mert Anyu hívott, hogy minden rendben-e, odaértünk-e már a szállásra, stb...Tekintve, hogy nem indultam meg, és így nem is értem oda a sulihoz, ezáltal nem szálltam fel a buszra....nem. Anyu rögtön jött haza (bent kellett hagynia a munkáját). Csak fel kellett öltöznöm, fogat mosni, meg ilyenek, de a cuccaim már összevoltak készítve, így gyorsan elkészültem. A konyhában elrohanva még felkaptam egy kólát, hogy a reggelim legyen meg....igen, ez volt a reggelim. Lényegtelen. Sietve mentem ki a házból. Anyu már a kocsiban várt rám.
  - Szia - köszöntem neki.
  - Rakd be hátra a bőröndöd, aztán ülj be.
  Megtettem, amit mondott. Pár perc múlva már az autópályán voltunk.
  - Sajnálom, Anyu.
  - Semmi baj, kincsem.
  - De dolgoztál! A főnököd biztos nem örül annak, hogy eljöttél pár órára.
  - Én vagyok a főnök - pillantott rám.
  - Oh, igaz. Akkor is sajnálom.
  - Nem ébredtél fel az ébresztődre?
  - Nem. Totál átaludtam.
  - Hova is megyünk pontosan? - kérdezte.
  Előkotortam a táskámból a kinyomtatott e-mailt.
  - Beütnéd a telefonomba? Nem akarok vezetés közben mobilozni. 
  - Persze.
  Elfelejtettem, mennyire szeretek Anyuval utazni. Az egész úton énekelgettünk (szar, a rádióban szóló zenéket), nevettünk, és beszélgettünk. Annyira jó volt az egész, hogy el is felejtettem, hova megyünk. Ezért, mikor megállt a kocsi a szálloda előtt, hirtelen tört rám az izgalom. Nem a jó fajta.
  - Gyere - Anyu kiszállt a kocsiból.
  Amíg ő kiszedte a bőröndöm, én is kiszálltam. A szemem sarkából láttam, hogy a szálloda udvarán áll az osztály. És páran már felénk fordultak.
  - Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogod érezni magad. Ha mégsem, hívj. Meg egyébként is hívj. Minden este. Éjfélig hívhatsz, de utána már én is megyek aludni.
  - Szerintem mi se leszünk fent éjfélig. Tekintve, hogy a tanár tuti nem engedné.
  - Ígérd meg nekem, hogyha valamit csinál az osztályod, te nem maradsz ki belőle! Akkor sem, ha szabályt szegtek meg vele.
  - Szerintem nekem van a legfurább Anyukám a világon.
  - Nem mondom, hogy nem értek egyet - vigyorog rám.
  - Szia, Anyu - mosolygok én is.
  - Oké, értem a célzást. Szia, Alexa.
  És Anyu elment. Én meg ott maradtam. Lassan fordultam az osztályhoz. Addigra már mindenki engem nézett. A tanár meg már előttem állt.
  - Fekete Alexandra, ugye?
  - Igen, én vagyok.
  - Én Kis Eszter vagyok, az osztályfőnök. Örülök, hogy sikerült ideérned. Attól féltem, még egy diák mínuszban leszünk a héten.
  - Még egy?
  - Igen. Az egyik fiú tegnap belázasodott, az édesanyja hívott, hogy nem tud eljönni. De szerencsére, te csak elaludtál.
  - Ha ezt hívhatjuk szerencsének....
  - Gondolom, szeretnél lepakolni. Idehívom a lányokat, hogy mutassák meg a szobátokat. Egy szobába kerültetek mindannyian, mert csak hárman vagytok.
   - Rendben.
  A következő pillanatban a két lány is itt termett. Egy magas, barna hajú, barna szemekkel, meg egy alacsonyabb szőke, szürkés szemekkel.
  - Szerintem én vissza is megyek. Nem kéne felügyelet nélkül hagyni a fiúkat. Ti rendes lányok vagytok, nem kell félnem, hogy bármi baj lesz veletek, ugye?
  - Természetesen - válaszoltuk kórusban.
  - Akkor jó - sétált el.
  És a két lány rám nézett.
  - Én Zsófi vagyok - mosolygott rám az alacsonyabb.
  - Én Dóra. Nem Dóri, Dorci, Dorka, vagy bármilyen más hülye becenév. Csak Dóra - mondta a magassabbik.
  - Én Alexa. És nem Alexandra, vagy bármi más becézés. Alexa.
  - És én már azt hittem, nincs még egy olyan fura ember, mint te - fordult Zsófi Dórához.
  - Zsófi, nincs abban semmi fura, hogyha valaki nem szereti az idióta becézgetéseket.
  - Szerinted a Zsófi egy idióta becézés? - emelte meg a hangját Zsófi.
  Én csak pislogtam.
  - Nem ezt mondtam - sóhajtotta Dóra.
  - De ezt gondolod. Te se használod a Dórit, a Dórát használod. Ha az én nevemet kaptad volna, a Zsófiát használnád.
  - Ez igaz, de....
  - Idiótának tartasz, ugye? - mutogatott az alacsony lány mérgesen.
  Valaki mellém lépett. Megfogta a karom és elhúzott a lányoktól. Kérdőn néztem a fiúra.
  - Azért húztalak el, mert ez komolyabbra fordult volna - magyarázkodott.
  - Tényleg?
  - Még csak pár órája ismerem őket, de szinte végig veszekedtek.
  - Mi bajuk van egymással?
  - Épp ez az. Elvileg semmi. Sőt, ők úgy jöttek ide, mint legjobb barátnők - mondta ezt a fiú olyan hangsúllyal, ami konkrétan azt jelezte "ezt nem hiszed el, mi?". A szeme is ezt jelezte.
  - Honnan ismerik egymást?
  - Általánosból, ha jól emlékszem.
  A hátam mögül egyre nagyobb kiabálást hallottam.
  - Kösz, hogy elvittél onnan - sóhajtottam.
  - Szívesen. Rakd le a bőröndödet arra a padra, körbevezetlek.
  Tekintve, hogy a két lány még mindig vitatkozott, az ofő az osztállyal volt elfoglalva, szóval senki más nem vezetett volna körbe, és a fiú elég jó társaságnak tűnt, bólintottam. Leraktam a bőröndöm.
  - Ádám vagyok. Te?
  - Alexa.
  - Az Alexa keresztnév vagy becézés?
  - Ha jól tudom, mindkettő lehet, de nekem becézés.
  - Az Alexandrából.
  - Igen.
  - Szóval. Kezdjük egy kis osztály elemzéssel. Ugye, a két lány. Dóra, ő az okosabbik és nyugodtabb kettejük közül. Zsófi meg nem.
  Bólintottam, jelezve, megértettem.
  - Ugye, itt vagyok én.
  - Igen. Téged eddig a másik hárommal láttalak - biccentettem a falat támasztó fiúk felé. - Pár órája ismeritek egymást, és már jól kijöttök.
  - Ez nem teljesen így volt.
  - Hanem?
  - Tudod, hogy hiányzik az osztályból valaki, ugye?
  - Igen, az egyik fiú.
  - Dávid, ha tudni akarod. Az anyja kitalálta, hogy jó lenne, ha mi fiúk találkoznánk, mielőtt elkezdődik ez az egész. Ismerkedni, meg ilyenek.
  - Nem erre találták ki ezt a hetet?
  - De. Ennek ellenére, pár kivétellel mindenki beleegyezett.
  - Kivételek?
  - Igen. 2 ilyen van. Az egyik Kevin. Csendes gyerek, nem csodálom, hogy nem akart jönni. A másik Olivér. Ha azt mondanám, kicsit egoista, akkor hazudnék. Eléggé az.
  Mindkét fiúra rámutatott. Kevin az egyik padnál ült, a telefonjába mélyedt. Olivér a tanárnőnek magyarázott valamit. Az ofő mosolyán látszott, mennyire nem élvezi a beszélgetést, de udvariasan végig hallgatta.
  - Okosnak hiszi magát. Spoiler: nem az.
  Mosolyogva bólintottam. Igen, ez látszott is rajta.
  - Szóval, találkoztatok. Ezért vagytok jóban.
  - Igen. Na, folytatom. Szóval, Kornél - nézett a fiúk felé. Kérdőn vontam fel szemöldököm. Ádám értette. - A szőke.
  Az jó. A három fiúból kettő szőke. Meg Ádám is, egyébként. Vagyis, inkább ilyen sötétszőke-világosbarna.
  - A szőke? Aham, így már látom.
  - Az alacsonyabb.
  - Ja, jó.
  - Robi. A barna hajú.
  - Igen.
  - És Bence a másik szőke.
  - Rendben - bólintottam.
  - Na, és akkor most a körbevezetés. Szóval, ez az udvar - mutatott körbe.
  - Szép.
  - Az?
  - Igen. Virágok, fák, kőpadok....szép, egyszerű, és meglepően igényes.
  - Avagy unalmas. Nyugi, a szálloda többi része is ilyen.
  - Jobb, mintha pókoktól és csótányoktól hemzsegne, és még zuhanyozni se szívesen mennél el, mert félsz, koszosabban jössz ki, mint mikor bementél.
  - Az viszont izgalmas.
  - Nagyon - forgattam a szemem.
  - Nekem is ilyen táborhelyeim voltak általánosban. Nem tudom, hogy tényleg nem akarnak pénzt költeni egy olyan helyre, ahol tiszta ágyneműt kapsz, vagy csak utáltak bennünket....de mindig ugyanolyan undorító volt az összes.
  - Egyszer egy annyira undorító helyen voltunk az osztállyal....az éjszaka közepén felhívtam Anyut, és megmondtam neki, hogy vagy most azonnal hazavisz, vagy nem kap anyák napjára semmit. Hazavitt.
  Ádám elmosolyodott.
  - Oké, lehet még is jobb ez, mint egy csótányokból és koszos szobákból álló szállás.
  - Szerintem is.
  Beléptünk a szálló ajtaján. Ádám a recepciósnőhöz (van ilyen szó?) lépett.
  - Mit szeretnél? - emelte fel a fejét a nő unottan.
  - Hogy tetszik lenni ezen a csodás napon? - vigyorgott rá Ádám.
  Így visszagondolva, lehet nem volt ez vicces, de akkor, abban a helyzetben nehezen tudtam visszatartani a nevetésem.
  - Ugyanúgy, mint egy órával ezelőtt.
  - Ami azt jelenti, hogy.....
  - Ami azt jelenti, hogy hagyjatok már békén - sóhajtotta.
  Ádám visszasétált mellém. Még mindig a nevetésemet tartottam vissza.
  - Imádnivaló nőszemély - suttogta.
  Elindultunk a szobák felé.
  - Kedvenc film? - kérdezte Ádám hirtelen.
  - Tessék?
  - Mi a kedvenc filmed?
  - Hát...nem is tudom. Van pár. A remény rabjai, Joker, a John Wick-ek, és még van pár.
  - Joker?
  - Tavaly jött ki.
  - Ja, az. Okés. Kedvenc sorozat?
  - Jóbarátok és....nem jut eszembe a másiknak a magyar neve.
  - Nem jut eszedbe a neve a kedvenc sorozatodnak?
  - De, de csak az angol. Minden sorozatot, és a legtöbb filmet eredeti nyelven nézem, angol felirattal.
  - Akkor már tudom, ki fog segíteni nekem az angol háziban.
  - Megvan! Odaát!
  - Az nem egy horror? Én nem tudom, csak hallottam róla.
  - Elvileg az van rá írva, de én nem éreztem annak.
  - Értem. Kedvenc szín?
  - Fekete és piros.
  - Kedvenc ital?
  - Kóla-függő vagyok.
  - Az mit jelent? Mindennap iszol egy pohárral?
  - Inkább 3-4 dobozzal.
  - Szóval tényleg függő vagy - nevetett fel.
  - Mondtam.
  - Kedvenc étel?
  - Nem is tudom.....hamburger, pizza, tészták....
  - Oké. Azt hiszem, eleget hallottam. Jó társaságom leszel - mondta komolyan.
  - Így gondolod?
  - Igen.
  - Akkor jó. Mert én is.
  Ádám a saját szobájukat mutatta meg nekem, tekintve, hogy az enyémbe nem tudtunk bemenni, mert a kártyája a lányoknál volt.
  - Valószínűleg nagyon szép szoba volt, mielőtt a tiétek lett volna - néztem végig a szanaszét dobált cuccokon.
  - Így tökéletes.
  Nem maradtunk ott sokáig. Lassan kezdtünk visszasétálni az udvarra. Elég szép és tiszta volt az egész hely, nem volt túl nagy, de kellően otthonos. Viszont nagyon csendes. Rajtunk kívül senki nem volt a szállodában.
  - Miért nincs itt senki?
  - Ezt hogy érted?
  - Rajtunk kívül senki nincs itt.
  - Ja. Hát, osztályokon kívül nem sokan szoktak itt lenni. Bár eredetileg mindenkinek tervezték ezt a helyet, az iskolák rászoktak. Ezért mások nem jönnek ide, mivel senki nem szeret hangos diákokkal nyaralni.
  - De más iskola sincs itt.
  - Nincs most szezonja a táborozásnak. A gólyatábor a legtöbbször közvetlenül egy héttel a suli előtt van, és csak pár napos. És mivel mindenki olyankor megy, nagyon zsúfoltak a helyek. Egyéb sulis táborok meg inkább június végén vagy júliusban vannak. Az ofő direkt választott ilyen időpontot, hogy csak mi lehessünk.
  - Oh. Örülök, hogy ilyen ofőnk van.
  - Szerintem mindenki örül - mosolyodott el.
  Kiértünk az udvarra. Az osztályfőnök még mindig nem szabadult Olivértől, de amint meglátott minket, felcsillant a szeme. Elnézést kért a fiútól, aki sértetten fogadta azt, és odajött hozzánk.
  - Nem sikerült bejutnod a szobádba? A bőrönd, ami a padon van az a tiéd, nem? És hol vannak a lányok? Nem ők kísértek volna körbe?
  - Dóra és Zsófi már megint összeveszett. Szóval inkább én vezettem körbe Alexát - válaszolt előttem Ádám.
  - Oh, köszönöm. Elkérem a kártyát a lányoktól, és akkor végre bejuthatsz a szobádba - sóhajtotta.
  Bólintottam, a tanárnő meg elindult megkeresni a lányokat. Ádám odahozta nekem a bőröndöm (nem mintha én nem tudtam volna).
  - Nem gondolod, hogy hiányolnak? - utaltam a még mindig falat támasztó fiúkra.
  - Lehet. Hárman vannak, csak tudnak valamiről beszélni nélkülem is - vont vállat.
  - Szóval, jobb társaság vagyok, mint a fiúk.
  - Ne légy egoista - forgatta a szemét, és halkan nevetett.
  - Én? Soha! - mosolyogtam.
  - Istenem, mennyire ugyanolyanok vagytok...- sóhajtotta elgondolkodva.
  - Ugyanolyanok? Kivel?
  - Mindegy.
  - Hát, jó.
  Ezek után az ofő visszajött, bejutottam a szobámba, és leraktam a bőröndöm.
  A nap további része azzal telt, hogy ismerkedős játékokat játszottunk az osztállyal. Meglepően élveztem, mert ezek a játékok egyértelműen egy fiatalabb korosztályhoz illenek, de mivel elhülyéskedtük az egészet (az ofővel együtt), vicces volt. Jobban megismertem mindenkit. A lányok amúgy jó fejek, csak sokat veszekednek. Ádámmal voltam a legtöbbet, mindent és mindenkit kibeszéltünk, neki köszönhetően nevettem a legtöbbet. A másik 3 fiúval is sokat lógtun, ezek együtt egyszerűen csak őrültek. Kevin továbbra is csendes volt, róla nem tudtam meg sokkal többet. Olivér viszont sajnos elkapott. Nagyon unalmas és értelmetlen mondandója volt. Miután kiderítette, hogy szeretek olvasni, egy könyvről magyarázott nekem. Én úgy tettem, mintha nem olvastam volna már ezt a könyvet, és csak hallgattam a teljesen hülye véleményeit és teóriáit. Úgy éreztem, mintha ő viszont tényleg nem olvasta volna. Annyira nagyon szenvedtem, nem egyszer fordultam el, hogy segítséget kérjek, csupán a tekintetemmel jelezve. Szerencsére Ádám a 7. forgolódásomnál észrevette, hogy baj van, ezért csatlakozott hozzánk. Olivér erre elment, mivel "egy ilyen idiótával" nem akar beszélgetni. Ádám csak kinevette, nem sértődött meg rajta, de én még kevésbé kedveltem a srácot.
  Fáradtan dőltem be az ágyba este, de még nem aludtam el, mert eszembe jutott, hogy naplót kéne írnom. És most itt vagyok. A lányok már alszanak, és tudván, hogy olyan 7 körül kell kelni, én is megyek.