Eljegyezve /befejezett/

Apáca

William megragadta az államat és maga felé fordított.

-Azt mondod, felejtselek el? Legyen csak elvesztegetett idő és érzés mind, amit rád és a közös jövőnkbe fordítottam.

-Igen.-szólok halkan

Könnyeim újra útnak erednek. Lassan lefolynak, az arcomról William ujjaira ahonnan lecseppenek a földre.

-De, én nem foglak. Nem hagyom, hogy meghalj.

-Miért halnék meg?

-Mert fel fog emészteni a fájdalom és a magány. Én pedig nem fogom ezt hagyni, nem engedlek el újra.

Letörölte a könnyeimet és lágyan megcsókolt. A derekamnál fogva közelebb vont magához.

-Szép arcú volt a kedves, ahogy megpillantottam: szívemhez, szellememhez öröm társult legottan. Boldog vagyok, ha látom, kit szerettem nagyon, ha szájon csókolom: máris új csókra vágyom.-suttogta számra

Elengedtem magam és a karjába simulta próbáltam a leggyorsabban vissza nyerni minden erőmet.

-Komolyan neki álltál verselni?-kérdezem

-Ez Giacomino Pugliese egyik verse, a kedvencem tőle.

Egyik kezével lágyan simogatta orcámat, hogy ez által is nyugtasson, ami sikerült is.

-Kérhetek egy dolgot?-szólok halkan már-már félinken

-Igen, mond.

-Ne szólíts soha többé úgy ahogyan Zsüliett előtt.-nehezen jöttek ki a szavak a számon

-Mármint...-bele telt egy pár -másodpercbe, amire rájött- Nem is akarlak úgy hívni.

-Viszont most már indulj.

Eltoltam magamtól és felálltam. Lábaim elsőre meginogtak, de sikerült végül megállnom. William csak aggódó tekintettel kémlelt miközben fel kelt a földről.

-Haza tudsz menni?

-Igen, megoldom.

-Este gyere a pajtába.

-A pajtába?

-Igen. Van a pajta mellett egy kis pinceszerűség.

-Minek?

-Veled akarok lenni, ennyi az egész.

-De Johnson? Észre fogja venni, hogy elmentem.

-Ő vele ne foglalkozz olyan mélyen fog aludni, mint a bunda. Szóval, ha elaludt azonnal gyere.

-Rendben.

Felléptem a kengyelbe és átlendítettem a lábamat a másik oldalra. William figyelmesen nézte mit csinálok.

Oda lépett mellém és ráhelyezte a kezét a kezemre.

-Ha van, kedved menj még egy kört valamire. Tudom, hogy szeretsz lovagolni.

-Az lesz.-mosolyodom el

Elengedte a kezemet és elindult vissza felé.

-Várj!-szólaltam meg hirtelen

-Igen?

-Sajnálom és köszönök mindent.

-Mégis mit sajnálsz?

-Hogy ismét kétségeim támadtak bennünk. Lehetettlennek hiszem még mindig ezt az egész ügyet. A józan eszem teljesen a szívem ellen harcol. Ez legtöbbször rajtad csattan, és ha te nem lennél már nem tudom, mi lenne velem.

-Pedig még el se kezdődött semmi, de higgy, bennünk megtudjuk csinálni.

-Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek.

-Én még annál is jobban szeretlek.

Felszállt a lóra majd elvágtázott. Én is elindultam lassan komótos tempóban.

Nehéz élet elé nézzünk ezt mindig is tudtam. Nem értem sokszor magamat, hogy mit is akarok tenni. Én csak azt szeretném, hogy William boldog legyen és mosolyogjon. Mellettem nagyon sokszor kell neki erősnek lennie és tűrnie, Zsüliett mellett könnyebb dolga lenne.

Nem akarom, magamat előtérbe helyezni az önzéség lenne. Miattam nem tudunk elszökni, mert terhes vagyok. Nem sokára olyan tavasz környékén már megfog születni a kicsi. Egy újszülöttel nem mehetünk el. Talán az lenne a legjobb, ha itt hagynánk? Johnson biztosan nem vigyázna rá. Esetleg Sophia? Ő túlsokat kérdezősködne ez miatt felejtős.

Ha magunkkal visszük, sok gonddal kell számolni. Az egész út során ételt és meleg helyett kell neki biztosítani, az se biztos, hogy mi tudunk majd enni nem, hogy a kicsi. William féltestvére lenne, amit elég nehéz lenne neki elmagyarázni idősebb korábban és biztosan Will is nehezen tekintene, rá nem tudná elfogadni saját gyermekeként. Egésznapos lovaglás vagy gyaloglás során végig pólyában kellene tartani, ami nem lenne egészséges hosszú távra nézve.

Mély gondolkodásba merültem, amikkor hirtelen egy apáca sétált el előttem miközben kézen fogott egy kisfiút. Hirtelen hátra fordultam és megvilágosodtam.

Van erre felé egy kis közösség apácák közül. Elég sok kisgyerek megfordul arra felé. Ha ők nevelnék fel a kis gyermekemet biztosan sokkal többet kapni, mint én adni tudnék neki. Nem akarom, hogy úgy élje le az életét, hogy az apja a bátyja.

De ő mégis csak az én gyerekem lesz. Az enyém. Nem hiszem, hogy készen állnék arra, hogy anya legyek. Anya? Nem volt még igazi tapasztalatom tiszta szülői szeretettben. Ha elhagynám a babát, akkor ő sem kapná meg a szeretetett. Én is csak a testvéreim útján juthattam hozzá úgy igazán de, ő egymaga lenne se testvér se szerető szülő. Bekerülni a többi közé és semmibe vennék. Nem akarom, hogy, úgy érezze, mint én.

Azt akarom, hogy szeretettben nőjön, fel nem pedig holmi nyűgből tartsák el. Eldöntöttem, hogy ez a kicsin gyermek velem fog jönni és felfogom nevelni teljes őszinte szeretettben.

Hasamra fektettem a kezemet.

-Anya mindig itt lesz veled.-suttogtam mintha hallaná

Lassan egy könnycsepp végig folyt az arcomon.

Mai napon már két számomra fontos személyről leakartam mondani a félelmeim miatt.

Haza fele vettem az irányt. Amint visszaértem a házban senkit sem láttam pedig átnéztem minden lenti helyiséget. Ennek részben örülök, viszont kissé kételkedve hittem el, hogy kellős nappal senki sincs erre. Azt tudom, hogy Adam kint játszik láttam, ahogyan jöttem befele. De Abi és Johnson? Johnson álltalában a dolgozó szobában szokott lenni, de most ott sincsen.

Elengedtem a témát és inkább fel fele igyekeztem a lépcsőn, hogy lecseréljen a lovagló ruháimat valami kényelmesebb itthoni darabokra. Amint feljobb értem a lépcső fokain furcsábbnál furcsább zajokat hallottam. Előtört bennem a kíváncsiság ezért lépteimet le lassítottam, és mint egy tolvaj olyan hallkan emeltem a lábaimat. A hangok egyre tisztábbak lettek, ahogyan haladtam közelebb a forrásponthoz.

Egy hangos nyögés hangzott fel pontosan a Johnsonnal közös háló szobánkból. Megdermedtem egy pillanatra, de utáni újra útnak indultam. Kíváncsi voltam kik lehetnek bent.

Az ajtó előtt leguggoltam és bepillantottam a kulcsjogon. Szerencse vagy nem, de tisztán látszott minden.

Hatalmas szőrös karok, rögtön felvillanlak, de a jól ismert szőke göndör fürtök sem rejtőznek el.

Az szomorúság és a düh helyett most inkább az undor jár át. A gyomrom felfordult az egész látványtól. Nem telt bele csak pár másodpercbe, amíg néztem őket, de inkább lesokkolva kimentem a levegőre. Kint egy gyors öklendezés után leültem a lépcsőre és undorral az arcomon próbáltam felfogni mi történik.

-Te is láttad őket?-nevet fel hangosan valaki

Sziasztok. Hogy vagytok? Titeket is kezd kikészíteni ez az egész online oktatás?  Kitartást mindenkinek és vigyázatok magatokra!

--Reni--