The one-night affair. Love or business? (Toto Wolff fanfiction)

48

48.rész

Nyolcóra ötven is elmúlt mikor lepakoltam az autót, Toto idegesen nézegette az óráját.

- Azt hiszem a közös reggelinek lőttek.

- Be kell mennem megnézni mi a helyzet.

- Tudom. Menj.

- Ne haragudj de..

- Menj. – nevettem rá – Nyomás, mert a szerelők nélküled még a megfelelő csavarkulcsot sem találják.

- Nagyon vicces. -morogta.

- Miért nem így van? -cukkoltam - Úgy őrzöd őket a boxban mint valami vadászkopó. Láttam ám a múltkori képet. – kacsintottam rá.

- Melyiket?

- Amit a twitteren osztott meg a csapat az Olasz Nagydíj reggelén. -mire értetlenül nézett – Valami olyasmi volt a szöveg, hogy „Valaki lelkes, és egész reggel ott ült." Azt hiszem Lewis garázsa volt, és a pihenőszékében döglöttél. – vigyorogtam, de ő nem nevetett – Várj. – és gyorsan megkerestem – Ez az. – amint meglátta kiakadt.

- Szerinted ez vicces? Semmi köze sem volt a lelkesedéshez vagy az örömhöz, nem voltam munkaképes állapotban! -csatolta ki magát küszködve, és kapkodva –A verseny előtti éjjel hajnalig vitatkoztunk Susieval telefonon! Alig aludtam! Rohadtul kimerültem, ideges voltam, és fájt a fejem, de az volt az egyetlen hely a zaj miatt, ahol feltudtam ébredni a délutáni futamra! – magyarázott idegesen, emelt hangon, majd kissé esetlenül, és dühösen kiszállt, az ajtót pedig erővel bevágta.

Csak úgy csengett a fülem. Az ablakon keresztül láttam, ahogy Toto idegesen dörzsölte az orrnyergét, és az arcát. Nem zavarta az sem, hogy közben esik az eső. Kiborult. Nagyot sóhajtva összeszedtem a cuccom és is kiszállás közben felhúztam egy ernyőt. Nem volt dühös, inkább aggódtam érte.

- Ne haragudj! – tárta szét a karjait bűnbánóan – Egy barom vagyok. – sóhajtott, miközben lassan kezdett alázni.

- Jóvá teheted. – mire kérdőn nézett rám, mellé léptem, fölé tartottam az ernyőt, és átkaroltam a derekát – Mond le a programod, és reggelizz velem. Nincs vita. -emeltem fel az ujjam az esernyőt tartó kezemen –Egy hulla fáradt, kimerült, idegroncs vagy, aki még ingerült is. Így nem mehetsz be, még valaki olyannak szeded le a fejét, akinek nem kellene. Reggeli velem, aztán mehet a meló. – húztam meg a karját, lábujjhegyre álltam, és adtam az arcára egy puszit – Oké?

- Igazad van. – ölelt magához szorosan.

- Miről vitatkoztatok akkor ami még most is ennyire megvisel? – kérdeztem halkan.

- Mein Schatz...- motyogta a fülembe, de ezt a hanglejtés jellegzetes volt.

- Nem kérdeztem semmit...

- Köszönöm... - susogta.

Egymást szorosan ölelve álltunk a parkolóban, a szakadó esőben, mint valami régi hatvanas évek beli film szereplői. Szürreális volt, és mégis jó érzés. A kezem és Toto hátán az ing egyre nedvesebb lett, az ernyőről ráfolyt a víz.

- Teljesen átázol.

- Nem baj.

Lassan elhúzódtam, a tekintete egyszerre volt szomorú, fáradt, letört, és valami mély fájdalom ült a szemében. Megsimogatta az arcom, és gyengéden megcsókolt, majd egyre szenvedélyesebb lett, és végül szorosan magához ölelt. Éreztem, hogy valami nagyon bántja, és marja a lelkét. Azzal a képpel egy rohadt aknára léptem, ami felrobbant, Toto pedig kikészült. De egyáltalán nem úgy ahogy én vártam, nem dühöngő, őrjöngő tombolást váltott ki belőle, hanem kiborulást, fájdalmat, és szomorúságot.