Főcímlapon

10

Konkrétan egy élet ment rá, mire végre sikerült leültetnem Eriket egy székre és elérnem, hogy rám figyeljen. 
Kivételesen a fiúk nem voltak mezben, mert az edző beteget jelentett és kiderült, hogy nélküle konkrétan csak henyélni képes a csapat. Azt viszont remekül tette. Ezt bizonyította a nézőhelyeken szerteszét fekvő fiatal felnőttek kisebb csoportja, akik közül volt, aki telefonozott, vagy kártyázott, de a legtöbben csak aludtak, vagy éppen hangosakat sóhajtoztak.

Nekem meg mindeközben interjút kellett készítenem a csapatkapitánnyal, aki rosszabb volt, mint bármelyik a játékosok közül. Hiába sikerült egy székbe erőszakolnom, előre-hátra dülöngélt vele, valami gyerekdalt dúdolgatva. 

- Figyelj már! -rúgtam meg a lábát, mire majdnem hártaesett, elveszítve az egyensúlyát.

- Mégis hogy figyeljek, pont most?! -nézett rám szúrósan.

- Mondd csak, mégis mi zavar ennyire, hogy az az aprócska agyacskád nem képes egy olyan egyszerű kérdésre választ adni, mint a "Van e háziállatod"?!

- Ezek a lököttek itt! -mutatott végig a csapaton.- Teljesen kikészítenek? Ez a letargia egyszerűen az őrületbe kerget!

- Komolyan csodálkozom, hogy ez a szó eszedbe jut, de az nem, hogy mi a kedvenc színed. -néztem rá teljes ámulattal.

- Na jó, ha csinálsz velük valamit, én válaszolok a kérdéseidre. -csillant fel a szeme.

- És mégis miért tenném? Akár el is sétálhatok. -álltam fel eltökélten, belátva, hogy itt semmi sem fog hatni.

- Na-na! -ugrott elém Erik, hirtelen felélénkülve.- Azt kell tenned, amit tanácsolok. Nem emlékszel?

Összevont szemöldökkel meredtem rá, hátha felhagy a hülyeségével, habár belül pontosan tudtam, hogy igaza van. Én akartam.
Nagyot sóhajtottam, majd széttártam a karom.

- És mégis mit akarsz, mit tegyek? 

- Akármit! -állt félre, mire megforgattam a szemem és csípőre tett kézzel füttyentettem egyet. A fiúk azonnal felugrottak. (Megsúgom, hogy ezt az edzőtől lestem el.)

- Figyeljetek lajhárok! -kiáltottam, mire az eddig csendben üldögélő Dominika kíváncsian pillantott fel, a fiúk meg vigyorogva várták az új utasítást.- Mivel sajna a csapatkapitányotok nem hajlandó válaszolni, csak ha lefoglallak titeket, ezért most irány a pálya és álljatok egyes sorba!

A fiúk ledobták a dzsekijeiket és mint a kisfiúk, akik cukorkát láttak ugráltak le egymás után a pálya füvére, majd egy kis idő múlva kialakítottak egy egyes sort.

- Minden második ember lépjen előre egyet! -mutattam végig egyesével ezeket az illetőket.- Ti lesztek az egyik csapat! És itt vannak a jelölőitek!

A szombati kirándulást követően elfelejtettem visszaadni Nagyinak a gyerekek jelölőit, így most a táskámból kihalászva egyet-egyet odadobtam nekik.

- Miért hordod magadnál ezeket? -vett ki egyet a táskámból Erik.

- Véletlenül nálam maradt. -hadartam, majd visszafordultam a fiúk felé.- Játék közben gyakoroljátok a 4-4-2-es stratégiát!

A fiúk megdermedve álltak a pályán. Egy pillanatra bevallom én is elbizonytalanodtam, hogy nem e mondtam valami hülyeséget.

- Tudjátok mi az, nem? -kérdeztem értetlenül összevont szemöldökkel.

- Persze. -válaszolták kórusban.

- De te honnan tudod? -kérdezte az egyik iker, talán Alex és Dominika ugyanabban a pillanatban.