𝙿𝚒𝚕𝚕𝚊𝚗𝚐𝚘́ 𝚑𝚊𝚝𝚊́𝚜

𝔅oríték

  Decemberre virradó reggel volt. Az égbolton halvány lilás átmenet jelent meg. A csillagok fokozatosan hagyták el pompájukat és merültek el a feledés gödrébe, hogy másnap ismét legszebb fényükkel ragyogják be a sötét és kietlen mennyboltot. A bárányfelhők álmosan csúsztak tovább az ébredező ösvényen.
Néhány ember járkált az utcán, kik fagyoskodva siettek munkába, vagy a közeli kis kávézókba, hogy ottan egy jó forró kávé mellett felmelegedhessenek. Pár autó bandukolt akkor az utcán, a kormány mögött könnyes szemekkel ásítozó sofőrök csámcsogtak.

  Az égnek a hideg színű bámulatát egy sötét árny szakította meg, egy igen neves banknak a tetőteréről nézett le a lassacskán felébredő városra.
- Célpont bemérve. - a távcsőből egy mogyoróbarna, nyugodt pupilla tekintett vissza. Egy férfi feje volt a célkereszt találkozásánál. Magas volt, szálkás testalkattal, amelyet feszes hófehér ingje és bőréhez tapadó fekete nadrágja emelte ki. Szénfekete, fényes haja gondosan oldalra volt fésülve, így arca sokkal férfiasabbnak, markánsabbnak látszódott. Fekete szembogaraival az előtte mézédesen kacarászó nőt figyelte. Orra harsányan emelkedett ki hófehér porcelán arcából, vöröses ajkait kaján félvigyorra húzta. Hatalmas ujjai között egy olcsó műanyagpoharat szorongatott, amiben talán forró kávé gőzölgött.

  - Joon Donggun, 32 éves, Kyobo Életbiztosítás Társaság vezérigazgatója... - párás lehelet felhője dacosan szállt fel a madarak szintjéig, mellkasa alatt a friss hó ropogott, ahogy elhelyezkedett a szemben lévő épület tetején. - Elkövetett bűne... - tekintetét elvette a távcsőből, majd finoman oldalára gördült, hogy elérje kabátzsebét, amiben könyékig elrejtőzve kereste a kis borítékot. Óvatosan, mégis ráérősen emelte maga elé a fekete lapot és a rajta arannyal írt kínai írásjeleket olvasta. -Bűne, emberi lélek megszállása. - a lapot csuklóból eldobta, mely könnyedén hintázott a levegőben, s mikor eltűnt szem elől a kis írás, kék lángba borult, s már csak a hamuját lengte tovább a szél.
 Ismét a férfi fejére célzott, ki vígan, mit sem sejtve cseverészett tovább munkatársával. - Bizakodom a Pokol Bíróságának kegyelmében és irgalmasságában, hogy a lehető legjobb büntetést szabják ki áldozatunknak. - Mély dörmögő hangja megszakadt, mutatóujját magabiztosan a ravaszra tette, majd egy határozott mozdulattal meghúzta.

  Narancsos fény szökött ki a csőtorkolatból, s a pecséttel ellátott töltény úgy hasított a fagyos légkörben, akár a forró kés a vajon. Hangosan törte össze az üvegfalat,s nem adott időt az ott beszélgető férfinek a menekülésre, teljes erejével az áldozat koponyájába fúródott. A test önkénytelenül csapódott az elefántcsontszínű falra, majd vércsíkot hagyva rajta csúszott le a padlóra. Üreges volt a pillantása, karjai elernyedve támaszkodott a földön. Feje a falra volt dőlve, így jobban láthatóbbá téve azt a véres, tátongó lyukat, mely a lőszer hagyott maga után. A hűvös járólapon vércseppek tengere és néhány rózsaszínes darab színezte meg.

  A nő ápolt tenyeréből lassan csúszott ki a pohár és annak tartalma, mely egybefolyt a vér vöröses színével. Sima, feszes arcbőre hulla fehérré sápadt, szembogarai a kétszeresére dagadtak, vörösre húzott szája hatalmasra volt tárva.  Fehér blúzát a főnökének vércseppjei lepték be. Aprókat tipegett hátra, míg a döbbenet ólom súlyától térde felmondta szolgálatát, így hirtelen érte el a kőkemény felszínt. Ajkai meg-megrebbentek, de egy apró hang se hagyta el szájüregét. Apró kacsóját a vöröses csőréhez szorítottam, majd az egyik oszlop mögött engedte ki gyomrának tartalmát. Csuklójával megtörölte magát, amitől rúzsa erősen elkenődött, s fal mellett támaszkodva próbált elmenekülni a helyszín nyomasztó légkörétől, a volt munkatársa halott testétől. Az a folyosószakasz vértől és kávétól bűzlött.

  A puskán lévő karcolat izzani kezdett, akár a lassan lehűlő parázs, majd intenzív fehér fény szűrődött ki belőle. Kezdetét vette egy rituálénak. - Itt az ideje a betakarításnak.- fegyverét felkapta, majd egy szíjjal hátára erősítette. Fellépett a korlátra és egy hatalmas elrugaszkodás után a betört ablakkerethez landolt. Lágyan ölelte át érdes kézfeje az ablak keretet. Haja összekócolódott a szél vadságától. Orra, illetve füle hegye vöröses volt a kinti levegőtől. Az egész démont a feketeség borította. A gyászfeketeség és a higgadtság uralta őt.