Fallen Angel-Bukott Angyal

Prológus

-Hát nem érted?
-Én nem... Ezt nem hiszem el... Erre nem tudok mit mondani. Sajná-
-Mindezt miattad tettem! - néztem arra a szőkés-barnás fiúra, akibe anno belezúgtam. Tudtam, hogy rossz az amit teszek. Tudtam, hogy ha kiderül, hogy én voltam akkor börtönben végzem, és az elkövetkező jópár évben sittes kajákat kell fogyasztanom, és abban a dohos lyukban élnem, amit cellának neveznek. Mindezek ellenére, én mégis megtettem. Gyilkosságot követtem el, életem tizennegyedik évében. Lelőttem egy vörös rubint berakásos puskával az egyik osztálytársamat. Fogalmam sincs mi késztetett a vágyra, hogy gyilkoljak, hiszen még mindig szerettem őt. Nem érdekelt, hogy elárult. De megtettem. Nem volt visszaút, aztán...
Felébredtem.
Valamilyen furcsa módon nem valósult meg az, hogy lelőttem. Viszont sírtam, és másra sem emlékeztem a puska hangján, és a szememen kívül. Pontosabban a jobb szememen kívül. A bal szememmel baleset történt. Még a kémialaborban ráfolyt valamilyen égető hatású folyadék, és belilult körülötte egy szabálytalan körvonalú lila foltban. Azóta sem vak nem vagyok, de még a folt sem fáj. Raadásul ha a tükörbe nézek, egy szörnyet látok. Más vagyok, de nem piszkálnak. Ráadásul már nagyjából negyed éve, hogy elkezdődött a középiskola számomra. Sokminden történt azóta. Több barátom lett, mint hittem, és sokkal befogadóbbak. Az álmomról viszont senkinek nem beszéltem. Még a nevelő szüleimnek sem, akik befogadtak kilenc éves koromban. Édesapám kilétét nem tudtam, mivel elhagyta édesanyámat nem sokkal a születésem után pár évvel. Anyám elvileg megfulladt, de soha nem mondták el hogyan. Mostanra már eléggé kíváncsi lettem ezügyben, viszont a nevelő szüleim mindig kiásták magukat a kérdéseim alól. Majd egy idő után megelégeltem az érdektelen válaszokat, és abba hagytam. Nem kérdezősködtem többet, mert tudtam, belőlük semmit sem szedek ki. Azonban, ahoz képest eléggé sokat figyeltek rám. A nevelő anyám mindenről felvilágosított, amiről tudnom kell. Mondhatni elég érettnek tartott. Ezt meg is becsültem, viszont mégsem éreztem azt a fajta szeretetet, ami anya és lánya között folyik. Azonban így is boldog voltam. Lóghattam órák után a barátaimmal, sőt, nem szidtak le ha késő délután érek haza. De azért látszott az aggódás a tekintetükben. Égett a tűz mindkettejük szemében, ahányszor egymásra néztek. Én pedig örültem ennek, de egyben el is szomorított, hogy nem tudtam milyen a viszonzott szerelem. Arról is gyorsan letettem. Vagyis csak próbáltam. De az már a múlt. Most vannak igaz barátaim. Mint például Nico vagy Markus. Igaz, ők ketten elválaszthatatlanul legjobb barátok. De engem is könnyedén befogadtak. És persze ott van Olivia, aki nem egy iskolába jár velünk, de nagyon normális lány. Keringenek róla pletykák, de azokkal nem éri meg törődni. Na meg ott van még az új srác is, Justice. Nem csak jó fej, de nagyon aranyos a húga is. Amilie még kicsi, tudtomul 6 éves de a korához képest vág az esze. Végül pedig vagyok én. A nevem Kate Hiory. Eléggé zárkózott vagyok, és kissé nehezen nyílok mások felé. Viszont akik a barátaim azok közel állnak hozzám.