Az Iroda Poirot-ja (Ranpo x OC)

20. rész: A Monopoly-Királynő

Yumiko ijedten bújt Ranpo-hoz. Ebben a két napban senki sem tűnt fel a házban. Persze, volt, amikor ő elhagyta, azonban rájött volna, ha valaki bejutott. Szíve kalapált, szinte kiugrott helyéről, és szaggatottan kapkodta a levegőt. Ne, csak ezt ne! Ne itt, és ne most! Ranpo rémülten figyelte a lányt, majd eszébe jutott az aktája. Hajlamos pánikrohamra. Élőben még sohasem látott ilyet, azonban úgy érezte, ez lehet, hogy az. Nem tudta, mit kell tenni, csak annyit, hogy ne mondogassa azt, hogy "minden rendben lesz" mert attól rosszabb lesz. 

-Itt vagyok, Kollegina...-suttogta a lehető leghalkabban az Írónő füleibe, aki egész testében remegett. A léptek közeledtek, és hallani lehetett, hogy az illető megállt a szekrény előtt. Ranpo nem az alaktól félt, hanem attól, hogy a lány ott lesz rosszul. Aggódóan figyelte a levegővétellel küszködőt, és szíve szerint kinyitotta volna az ajtót, hogy az idegentől kérjen segítséget, mit kell tenni...azonban mi van, ha egy ellenség az? Ekkor pedig a szekrényajtó lassan kezdett kinyílni....

-Chuuya-san? - kerekedtek ki Ranpo szemei, és a vöröshajú már épp megszólalt volna, Yumiko azonban kizuhant a szekrényből, elterülve a földön. -Kollegina!

Yumiko nem tudott válaszolni, csak a levegőt kapkodva kapott tüdeje felé, reszketett, mint a nyárfalevél, és szemei sarkában könnyek gyülekeztek. Chuuya, mint aki azonnal tudta, mit kell tenni, rohant, kinyitott egy ablakot, hogy a friss levegő beáramoljon, majd Yumiko mellé guggolt vissza. 

-Kérsz teret?- Yumiko megrázta fejét, amennyire tudta, Chuuya pedig nyugtatóan folytatta- Képzeld el a négyzetet! Lélegezz, egy, kettő....

A maffiás elszámolt négyig, Yumiko lehunyt szemekkel lélegzett négy számolásig, bent tartotta a levegőt négy számolásig, majd kifújta azt, szintén négyig. Kezdett megnyugodni, ahogy ismételgette immáron magában a gyakorlatot, a remegés abbamaradt, Chuuya pedig lassan suttogta, hogy "mindketten ott vannak, és nem hagyják őt magára". Kellett egy kis idő, mire a lány légzése szabályozódott, majd lassan felülve, egy pofont kevert le Chuuya-nak.

-EZ VOLT AZ UTOLSÓ ALKALOM, HOGY ÍGY RÁM HOZTAD A FRÁSZT, NAKAHARA CHUUYA!- ordította le a férfit, ki lehajtott fejjel elmotyogott egy "bocsánatot". Lelkiismeret-furdalása volt. Nem akarta a lánynál előidézni betegségét, azonban tudta, hogy viszonylag hamar elő tud jönni.

-K-Kollegina...-motyogta Ranpo, az Írónő pedig lassan felnézett rá, majd kikerekedtek szemei. Hisz, látta a rohamát! -Az imént...ez egy pánikroham volt...?

-Igen....-motyogta a lány, és lehajtotta fejét szomorkásan.-S-Sajnálom...

-Ezért nem kell bocsánatot kérni!-értetlenkedett a nyomozó Yumiko pedig felkapta fejét.- Hisz, nem te tehetsz róla! Ezt gondolom nehezen lehet megfékezni...nem értek ehhez annyira....

-Tényleg, Chuuya, mit keresel itt?-váltott gyorsan témát a lány, a maffiás pedig vállatvont.

-Az a kötszerpazarlógép mondta, hogy itt talállak titeket, és gondoltam, lecseszlek, miért tűnsz el megint. Hát, már inkább nem ordítom le a fejed..-nevetett zavartan, Yumiko pedig elmosolyodott. - Jó kis rejtélyeket dobtál össze....Amiket nem is nekünk címeztél khm....

-Nektek már címeztem anno, Ranpo ne maradjon ki a buliból!-mosolygott, majd lassan, de felállt saját lábaira, majd Chuuya felé biccentett.-Most, hogy sikeresen rám hoztad teljesen a frászt, és beszéltünk, szerintem ideje indulnunk Ranpo-val. Későre jár, emellett holnap munka van..-Chuuya kalapját megemelve biccentett a kifelé haladók felé, Yumiko pedig még visszanézve kacsintott felé.-Majd igyunk meg valamit, mint régen!