A zongora hangja | Niall Horan FF

◽55. Fejezet◽

Kimberly

Fogalmam sincs mennyi idő lehetett, de egy ébresztőnek a fülsüketítő hangjára keltem. Ahogy kinyitottam a szememet, egyből felismertem, hogy Niall sötétségtől szürke hálószobájában vagyok, mellettem pedig ő fekszik. Álmos mozdulatokkal nyúlt a mobilja irányába, hogy kinyomja az ébresztést, majd fáradtan sóhajtva feküdt vissza mellém.
-Jó reggelt-mosolyogtam rá, majd a fejemet szőrös mellkasára hajtva közelebb bújtam hozzá.
-Jó reggelt-mondta Niall a szexi reggeli álmos hangján. Egyik kezével megsimította a hajamat, majd azt lejjebb vezette a hátamhoz. A tegnapi nap csodálatosan telt. Amilyen rosszul indult, olyan jól zárult. Mindent sikerült megbeszélnünk, a kapcsolatunk szintet lépett, de a legfontosabb azt, hogy minden rendben van közöttünk.-Olyan szép vagy-nézett a szemembe mosolyogva, mire szégyenlős kislány módjára a fejemet a nyakhajlatába fúrtam. Ha szerinte a kócos haj és az álmos tekintet szép, hát akkor legyen. Ő már most a reggeli órákban úgy nézett ki, mint egy félisten, egyszerűen szívdöglesztő... Mondjuk, ő mikor nem az?
A reggeli romantikus, idilli pillanatunkat az zavarta meg, hogy az ablakon kinézve rám tört a felismerés, hogy bármennyire is mesés volt a tegnap, az élet nem állt meg. Minden megy tovább, még a munka is.
-Mennyi idő van?-kérdeztem hirtelen, előre félve a választól.
-Háromnegyed hét.
-Uh, basszus. El fogok késni-rántottam le magamról a takarót villámsebességgel, és kipattantam mellőle az ágyból. Az összes álmosság elillant a szememből, helyette a kapkodás uralkodott el rajtam. Elfelejtettem tegnap beállítani az ébresztőmet, így Niallé volt az, ami az enyémtől megszokottól nagyjából harminc perccel később vert fel az álmomból. Nem számítottam arra tegnap kora délután, hogy egy szex kíséretében (ami amúgy őrülten jó volt) kibékülünk, nem is hoztam magammal új ruhát vagy bármit, ezért azokat a tegnapi ruháimat kerestem, amikben jöttek. Bár felhoztam őket a nappaliból, így sem sikerült könnyedén megtalálnom őket.
Mrs.Jones megadta nekem a pénteket és a hétfőt szabadnapnak, ami nála ez egy igazán nagy szónak számít, főleg mivel mostanában olyan a viselkedése, mint egy klimaxos hárpiának. Ciki lenne ezek után késni, főleg annyit, amennyit kiszámoltam a fejemben. Nagy nehezen megtaláltam a melltartómat is, amit már azt hittem, elhagytam a ház valamely pontján, így kapkodva álltam neki az öltözésnek. Levettem magamról Niall egy pólóját, amiben most aludtam, majd a melltartómat felvéve egyik kezemmel a pólómért nyúltam, a másikkal pedig a telefonomért a pontos idő végett, ezalatt pedig Niall végig félálomban, az ágyon értetlenül ülve nézte a készülődésemet.
-Miért sietsz ennyire?
-Elvileg tíz percen belül munkában kéne lennem, de gyakorlatban minimum ennyit fogok késni-vettem fel magamra a nadrágomat is utoljára, ezzel teljesen elkészülve, már ami az öltözködést illeti..-Uhm... Van kölcsönbe egy fogkeféd?
-Van-felelte kuncogva.-A jobb felső polcban van-navigált el, majd a kezdeti vidám mosolyt egy szomorúbb, bűntudattal teli váltotta fel, ami miatt a szívem szakadt meg. Imádom, ha mosolyog, és utálom, ha ilyen arcot vág. Nem szeretem, ha nincs jó kedve.-Bocs, hogy miattam fogsz elkésni.
-Mi? Nem!-ráztam meg a fejemet. Bár tényleg késésben voltam, jelenleg ő fontosabbnak bizonyult, mint a munka, ezért lassan odasétáltam hozzá az ágy széléhez.-Szívem, ez nem a te hibád! Nagyon jó volt veled, magam miatt kések el, nem miattad-vezettem végig ujjaimat össze-vissza álló puha barna tincseiben, miközben felvettem a szemkontaktust az álmos, gyönyörű kék szemeivel. Lejjebb hajolva egy puszit adtam ajkaira, amit ő egy érzelmes csókra nyújtott el.
-Csináljak valami kaját neked?-ajánlotta fel édesen, én mégis elutasítottam az ajánlatot. Majd eszek valamit a kutyakozmetikában az automatából, vagy nem tudom, de jelenleg enni sincs időm, hacsak nem szeretnék elkésni egy órát.
A fogkefét megtaláltam ott, ahol Niall azt mondta, majd gyorsan megmostam a fogaimat, hogy legalább a szám ne legyen olyan szagú, mint aki egy háromnapos hullát tartogat a gyomrában. A sminkelést azt ki is zártam, max a kocsiban a dugóban ülve kifestem magamat a mini "SOS sminkkészletem" segítségével, aminek eddig még nem sok hasznát vettem, de úgy néz ki, most jött el az ő ideje. A nappaliba lesietve elkezdtem a cipőmet keresni, ami sajnos nem bizonyult annyira egyszerűnek, mint ahogy azt gondoltam volna. Magam is meglepődtem azon, mennyire szétszórt vagyok ezen a reggelen. Az egyiket azonnal megtaláltam, míg a párját vagy egy percig kerestem. Közben legalább volt időm elgondolkodni azon, hogy mit keresnek szanaszét a dolgaim, amikor én mindent egy helyre tettem emlékeim szerint. Nem tudom, hogy én voltam-e lassú vagy Niall volt túl gyors, de mire én megtaláltam a cipőimet és fel is vettem őket, majd a hajamat is rendbe tettem, ő addigra jött le, teljes öltözetben. Sötétkék inget vett fel, aminek a tetején az utolsó két gombját begombolatlanul hagyta, ehhez pedig egy fekete nadrágot választott. Szeméből eltűnt az álmosság, haját tökéletesre megcsinálta. Hogy lett ilyen gyorsan kész, de most komolyan? Bár éppen csak átfutott rajta a tekintetem, azért sikerült megállapítanom, hogy most is nagyon jól néz ki. Szerintem tisztában is van azzal, hogy mennyire jól néz ki, és ezt előszeretettel ki is használja, amikor a közelemben van.
-Biztos nem kérsz semmit?-kérdezte még egyszer, mire nemlegesen megráztam a fejemet.
-Nem, köszönöm nem-csekkoltam le a telefonomon az időt. Ennek a szarnak mellettem kellett volna szólnia a megszokott időben. Kár is ezért mérgelődni. Felvettem a telefonomat a kocsikulcsommal együtt, majd az asztalt megkerülve elhaladtam a zongorája mellet. Mennyire menő már, hogy van egy saját zongorája. Már csupán maga a gondolat, hogy ő, egy borús, esős napon leül ide, mert játszani van kedve egy dalt, már az felébreszti a hasamban az addig békésen szunnyadó lepkerajt. Egy mosollyal az arcomon visszaléptem pár lépést, majd néhány hangot lenyomva ránéztem.
-Kérdezhetek valamit?
-Csak nyugodtan.
-Tudod... Nagyon vicces, hogy megírtad rólam a Slow Hands-et. Mások romantikus dalt írnak, te meg írtál rólam egy ilyen szexis dalt-indultam el felé lassan. Látszólag nem értette, mire megy ki ez az egész.-És az az érdekes, hogy eddig még egyszer sem énekelted el nekem. Drake-et hallottam már, de téged nem.
-Mire akarsz kilyukadni?-kérdezte halvány mosollyal az arcán, pedig nagyon jól tudta már, mi járhat a fejemben.
-Énekeld el nekem a Slow Hands-et. Kérlek!
-Nem!
-Ne már, miért?-kérdeztem csalódottan nevetve.-Igazán megérdemlem.
-Nem késésben voltál az előbb?-hagyta válasz nélkül a kérdésemet, idegesítően édesen mosolyogva rám.
-De, bocsi-léptem hozzá közelebb. Átfontam a karomat a nyaka körül, majd közelebb hajolva hozzá a szemébe néztem.-Akkor én megyek. Találkozunk délután a suliban. Nem felejtettem el, hogy most a te termedben leszünk, és énekelni fogunk, nyugi. Akkor... Majd délután. Tanár úr-suttogtam az ajkaira, majd egy csók helyett az alsó ajkamat beharapva hátraléptem tőle, és elindultam az ajtó irányába, hogy ugyan késve, de azért megérkezzek a munkába.
-Ne már, Kimmy, ez most komoly?-pillantott utánam szenvedve, mire a vállamat tehetetlenül megvonva hátrafordultam hozzá egy utolsó szóra.
-Majd ha megkapom tőled a Slow Hands-et, te is megkapod azt, amit neked szántam. Megegyeztünk?
A fejét megrázva elröhögte magát, én pedig egy utolsó mosoly után kisiettem a kocsimhoz.
Sietve huppantam be a járműbe, mivel tegnap délután viszonylag jó idő volt, a reggelek még mindig nem az igaziak, így korai hűvös tavaszi levegő uralkodott. Bár Niall kölcsönadta nekem az egyik pulcsiját, még így is frissnek bizonyult az idő. A telefonom órájára pillantva láttam, hogy nagyjából két percem van beérni a munkába, ezért el is felejtettem, hogy munkakezdésre oda fogok érni.
Minden erőmmel azon voltam, hogy időben odaérjek, már amennyire ebben az esetben időben oda lehet érni. Részben magam miatt, részben Jessica miatt. Szegény, biztos nem tudja, hol vagyok. Utálok késni, de sajnos ez most becsúszott. Bármennyire is szerettem volna sietni, nem jött össze. Szó szerint minden ellenem volt. A forgalom, a zebrán áthaladó emberek, a közlekedési lámpák, és még sorolhatnám. Az egyetlen pozitívuma az volt, hogy ahogyan egyre jobban közeledtem a belvárosba, az autósor is arányosan nőtt vele, így a táskámból kivéve az SOS sminkkészletemet kicsit rendbe tettem a fejemet. Szerencsére nem sokszor kell hasznát vennem ennek a készletnek, de ilyen esetekben mindig jól jön. Miközben állt a sor, a visszapillantó tükörbe nézve igyekeztem olyanná varázsolni az arcomat, ami nem azt tükrözi, hogy a reggelem minden perce rohanás volt, az estét pedig az alvás helyett mással töltöttem Niall-lel. Visszagondolva a történtekre, egy hatalmas vigyor ült ki az arcomra, a szívem pedig majd' felrobbant a boldogságtól.