Különleges Karácsony 2/1 || Taegi ff(Befejezett)

1.nap

Taehyung :

Mosolyogni kezdek látványára, ahogy bal kezével a tököt támasztja, jobbal pedig apró jeleket rajzolgat a bepárásodott ablakra.
-Félsz, hogy le esik? - kérdezem kicsit gúnyosan, mire sértődött arcot vágva néz rám. Aztán vállat ránt és folytatja előbbi tevékenységét.
-Hét nap múlva karácsony!-jelenti be, arcára pedig fel szalad a boldogság. Szó szerint! Ha karácsonyról van szó, akkor Jiminnel madarat lehet fogatni. De én ezt nem bánom, szeretem őt boldognak látni.
-Tudtad, hogy Jungkook itthon van? - kérdezi izgatottan, mire fel sóhajtok. Szóval ezért ilyen fura.
-Nem hallottam róla. - mondom végül.
-Yuki mesélte, hogy tegnap össze futott vele a plázában, ajikat vett. Yoongi is vele volt.
Erre el komorodom. Yoongi-val nem a leg békésebben váltunk szét azon a bizonyos estén. Elég sok szart vágtunk egymás fejéhez, de ennek lassan már négy éve. Azóta nem keresett és én is túl makacs vagyok ahhoz, hogy léptem volna.
-Mennem kell! - mondom inkább, majd a konyhába megyek.
-Anya! - szólítom meg örökbe fogadó anyánkat, akinek nem lehetek elég hálás, míg élek.
-Ó, életem, máris menned kell?
-Igen!-ölelem magamhoz. Szorosan bújik, én pedig kuncogva ringatom kicsit aprócska testét.
-Karácsonykor még be ugrom, és ha kell valami, tudod, hívj! - tartom fel mutatóujjam, mire fel nevet.

Nem mondom, hogy ez szarabb nap mint a többi, de a tudat, hogy a gyerekkori barátom itthon van és még csak nem is kiváncsi rám, azért kissé rá teszi bélyegét.
Ráadásul ma jön a fotózásra egy beugró, akivel öt napon keresztül közös fotókat kell csinálnunk.
Mondjuk azt kiváncsian várom, ki lehet, mert a menedzserem csak titokzatoskodik, amitől lassan agyfaszt kapok.
Kényelmes tempóban slattyogok be az impozáns épületbe, egyenesen a lift felé véve az irányt. Ahogy beszállok meg nyomom a hatos gombot. Már éppen csukódna az ajtó, mikor egy láb bukkan fel, megakadályozva az ajtó záródását, aztán az ajtó el nyílik és a láb tulajdonosa néz velem farkasszemet, amitől nekem hirtelen még a lelkem is elillan egy pillanatra.
Levegő vétel nélkül figyelem, ahogy a fiatal, fekete hajú férfi be lép a liftbe, majd a hatosra nyom.
Közben tekintetét végig rajtam tartja, amitől érzem ahogy egy pillanatra ki ráz a hideg.
-Rég láttalak! - töri meg a csendet, ahogy a lift el indul. De én még mindíg nem tudok meg szólalni. - Jól vagy? - hajtja oldalra fejét, mire nagy nehezen össze kaparom magam. Tiszta idiótának tűnhetek.
-Ja... csak, meg lepődtem. Nem pont itt képzeltem a fel bukkanásod. - Ez az Taehyung. Így kell ezt.
Hanyagul ránt egyet a vállán, majd amint az ajtó ki nyílik, kilövi magát. Csakhogy nem messzire jut, mert Jiho a menedzserem, el kapja.
-Á, Min Yoongi. Már nagyon vártuk. Örülök hogy elfogadta a fel kérésünket erre a pár napos fotózásra és amint látom, Taehyung-al is össze futottak már.
   Yoongi értetlenül néz rám, de én már tudom. Vele kell öt napon keresztül jópofiznom.
-Iiggen, ismerem Tae-t! - mondja vontatottan, mire a menedzser boldogan meg csapkodja a vállát.
-Remek, akkor ez könnyebb lesz, mint gondoltam! - ezzel elégedett mosollyal be invitálja őt a nagy terembe, én meg követem őket. Könnyű lesz? Vele sosem volt semmi egyszerű. De most hogy látom, mégis be kell vallanom, ha másnak nem is, csak magamnak, hogy igenis kibaszottul hiányzott.
-Nem kerestél! - fordul hirtelen felém, minden bevezető nélkül. Meg lepetten nyelek egyet, de nem tudnék mit mondani. Tényleg nem kerestem.
-Még... mindíg haragszol rám? - folytatja. El szakítom róla a tekintetem.
-Már rég nem haragszom! - mondom halkan.
-Akkor, miért nem kerestél? - teszi fel újra a kérdést.
Hírtelen önt el a düh, ahogy felé fordulok. Miért mindig csak én vagyok az okolható, a barom akit hibáztatni lehet?
-És Te? Te sem kerestél egyszer sem, pedig vártam. Fogalmad sincs milyen sokáig! - emelem fel a hangom, mire a teremben minden szempár ránk szegeződik,de én cseppet sem foglalkozom vele, meg ragadom Yoongi könyökét és szembe fordítom magammal.
-El mentél egy szó nélkül, pedig tudtad mi érzek, akkor azon az estén én... én teljesen meg nyíltam neked, de Te? Önző módon meg futamodtál!
-Igazán. Te talán nem voltál önző, mikor maradásra akartál bírni?
-Én csak időt kértem tőled, időt bazdmeg!
Már mindketten jóval hangosabbak vagyunk, mint kéne.
Veszek néhány mély levegőt, majd meg nyugodva pillantok rá.
-Tegyük félre a sérelmeinket, végezzük el ezt a melót, aztán... aztán talán egyszer össze ülhetnénk meg beszélni a dolgainkat.
Fel villan egy keserédes fél mosoly a szája sarkában, majd sóhajtva bólint.
-Igazad van. Nem itt és nem most kell ezt meg beszélnünk.

A fotózás végül is egészen jól alakul , és bár Yoongi kicsit feszélyezve érzi magát a kamerák előtt, végül a baszott nagy jó szivemnek hála, amivel el kezdek bohóckodni figyelem elterelés képpen, végül olyan jól érzi magát, hogy meg kell állapítanom, csodásan mutat a képeken.
De ami igazán feltűnik, az nem más, mint az én arcom. Jiho meg is jegyzi.
-Taehyung, sosem láttalak még ennyire ragyogni!
Pironkodva fordulnék el, de ekkor Yoongi el kapja a karom.
-Mit csinálsz, ma délután? - kérdezi, zavartan vakargatva tarkóját.
-Ahm, hát... szólok Jiminnek, hogy Veled lógok?! - puhatolózom, mire szélesen el mosolyodik.

- Rég jártam erre! - mondja, arcát az ég felé tartva. Nem süt a nap, sőt kifejezetten hideg, borús idő van. - Hófelhők!
A folyópartra akart jönni, úgyhogy most itt állunk a hidegbe, a korlátnak támaszkodva, Yoongi pedig mintha a csodát várná, arcát az ég felé tartja.
Zavartan pislogok rá.
-Tessék? - kérdezem, hátha nem jól értettem.
-Havazni fog! - mondja nevetve, majd tekintetét a folyó vizére vezeti, ami egyre jobban pillézik a hidegben. Ha így folytatja az időjárás nemsoká vastag jégréteg fedi majd.
-Ahw, és.. mit csináltál az elmúlt években? - térek a lényegre, mert már nagyon furdalja az oldalamat a kiváncsiság!
-Végül is, be fejeztem a művészetit, majd egy évig a suli jóvoltából lehetőséget kaptam amerika egyik legnagyobb zenei producere mellet, és most... itt vagyok! - tárja szét karjait.
-Meddig maradsz? - kérdezem csendesen. Félek a választól, de azt is tudom, hogy nem akarom, hogy újra haragban váljunk el.
-Nem tudom. Őszintén szólva, nem terveztem előre! - néz rám, majd oldalra biccenti fejét.
-És Te, V? Veled mi újság?
-Nos láthatod! Elértem amit akartam. - mondom lágyan el mosolyodva. Yoongi meg fordul és most teljesen szemben állunk egymással. Kissé fel emeli fejét, hogy a szemembe nézhessen.
Én pedig valami új, valami meg magyarázhatatlan érzéssel a mellkasomban tartom a szemkontaktust.
-Sajnálom, hogy nem kerestelek! - mondja végül, meg törve a pillanatnyi varázst. - Az az igazság, hogy eleinte haragudtam rád, amiért önzőnek neveztél, majd később rájöttem, hogy tényleg nem haltam volna bele, ha várok még egy kicsit. Hisz az az ajánlat bármikorra érvényes volt, de én annyira el vakult voltam , hogy azonnal lépni akartam, bele sem gondolva abba, milyen nehéz ez azoknak akiket itt hagyok. Bocsáss meg nekem, Tae! - suttogja a végére.
-Nincs miért bocsánatot kérni, hisz senki nem kérheti azt a másiktól hogy dobja el élete leg nagyobb lehetőségét, én mégis ezt tettem, és minél tovább őrlődtem ezen, rájöttem, hogy valójában kettőnk közül én voltam az önzőbb. Ha... ha valakinek bocsánatot kell kérnie az én vagyok.
Yoongi egy szót sem szól, csak hirtelen mozdulattal ránt magához, szoros ölelésbe vonva engem.
Sosem érzett bizsergés lepi el testem, ahogy karjait körém fonja, én pedig nem vagyok rest, amennyire csak kabátom engedi magamhoz préselem őt,és meg érzem testének apró remegését.
Mintha csak erre várt volna, hirtelen hatalmas hó pelyhek kezdenek szállingózni, ami a sötétben világító utcai lámpák fényében varázslatos látvánnyal bírnak.
-Örülök, hogy most itt lehetek veled! - mormogja Yoongi még mindig erősen hozzám bújva, amit én egy jóleső hümmöggéssel nyugtázom.
Igen Yoongi, én is örülök Neked...