Egy hajós voltam, amikor a nagy Odüsszeuszhoz kerültem. A nevem Kithokosz. A tengereket járom, mióta az eszemet tudom. Már kiskoromban is apám hajóján szeltem a habokat és most Odüsszeusz oldalán vagyok kormányos.
Éppen hazafelé indultunk a trójai konfliktust lezáró győztes hadműveletből, amikor megbolondult a navigációs rendszerünk. Jelentettem Odnak, hogy betojt a GPS. Erre azt a választ kaptam, hogy haladjunk tovább a megadott irányba. Az idő lassan telt, a rendszer nem javult meg. Mindent megpróbáltunk, de a jel nem jött meg, sőt, ami rosszabb, hogy szembesültünk azzal a ténnyel is, hogy kommunikálni sem tudunk. A HS Itaka másnap egy hatalmas tengeri viharba keveredett. Szerencsére a hajónk a legmodernebb technikával készült, ezért egy ilyen nagy vihar sem árthatott neki. A harmadik napra vonult el a vihar és amint kitisztult az ég nyugat felé körülbelül hétszáz lábra egy szigetcsoportot vett észre az ügyeletes őrszem. Parancsot kaptunk, hogy küldjünk fel egy UAV-ot. A drón által küldött felvételekből megbizonyosodtunk a sziget országszerinti hovatartozásáról. Iszmarosz szigeténél jártunk, ami a kikónok fennhatósága alatt állt. Egyszer csak megszűnt az UAV által küldött jel és rakéták csapódtak be a hajó közvetlen közepében. Zászlókkal közöltük, hogy nem áll szándékunkban támadni, csak nem működik a kommunikációnk, de a rakétazápor nem szűnt meg. Az imént beüzemelt légvédelmi rendszernek köszönhetően viszont a hajót nem érte több rakéta. Odüsszeusz parancsot adott a támadásra. A hajó lövegtornyai a legközelebbi sziget felé irányultak és tüzet nyitottak. Megindultunk a szigetek felé és előkészültünk a partraszállásra. Az ellenség elszántan védte a partot, de modern felszereléseinknek köszönhetően pár óra alatt elsöpörtük az ellenséget. Estére a négy sziget közül hármat elfoglaltunk. Itt is megpróbáltuk a bázissal felvenni a kapcsolatot, de sikertelenül. Másnap elfoglaltuk az utolsó szigetet is. Ami értékes volt, élelem, lőszer felszerelés, azt magunkkal vittük, de már délben berakodtuk a felszerelést, a harcjárműveket és a katonákat és kettőkor indultunk is tovább abba az irányba, amerre alapból mentünk. Egy hét telt el eseménytelenül, amikor szárazföld tűnt fel a láthatáron. Megörült a legénység, hogy végre hazaértünk, de szomorúan konstatáltuk hogy ez egy sziget, amin hatalmas növények nőttek. Kikötöttünk pihenni, amikor a legénység botanikus tagja közölte velünk, hogy ezek a növények hallucinogén anyagot tartalmaznak. Éjjel egy-két legénységi tag kisurranhatott, mert reggel elég vállalhatatlan állapotban voltak és mivel kilenckor indultunk volna tovább ezért Odüsszeusz úgy döntött, hogy büntetésből otthagyjuk őket. Folytattuk utunkat, de már kezdtük elveszteni a reményt, hogy valaha is hazaérünk. Pár nap múlva egy újabb sziget tűnt fel. Itt is kikötöttünk, de a különös lakók nem fogadtak túl nagy szeretettel. Másnap egy börtönben ébredtünk, de Odüsszeusz zseniális tervének hála másnap sikerült megszöktünk. Bár ez az akció pár társunk életébe került, visszafoglaltuk a hajót és mentünk tovább arra, amerre a hazánkat reméltük. Szeltük a habokat heteken keresztül, amikor egy nap megláttunk egy sziklát, amin egy viskó állt. Odüsszeusz és pár katona egy motorcsónakban elindultak a kaiba felé. Amikor odaértek, A kapitány bekopogott az ajtón és egy öreg, ráncos arcú, alacsony apóka nyitott ajtót. Odüsszeuszt betessékelte, de a többiek előtt becsukta az ajtót. Másfél óra múlva a kapitány kilépett a házból, hóna alatt egy nagy dobozzal. Elbúcsúzott az öregtől és a csónakkal visszatért a hajóra. Miután megérkeztek, a kapitány felment a hídra. A dobozt elhelyezte egy széfbe. A legénység kérdezgette, hogy mi van benne, de Odüsszeusz csak annyit válaszolt, hogy valami, ami segít hazajutni. Éjszaka azonban egypár matróz fellopózott a hídra és kinyitották a széfet. Kivették a dobozt, felnyitották, majd elhagyta őket az élet. Másnap Odüsszeusz mindenkivel közölte, hogy a dobozt kinyitni tilos. A holttesteket bezsákolták és a vízbe dobták. Folytatták az útjukat a tengeren. Egy pár nap múlva egy csapat kis hajó, amin egy csapat hatalmas termetű kigyúrt fickó állt. Megtámadták a hajót. A támadást sikeresen visszavertük, de ez elég súlyos áldozatot követelt. Az elhunytakból búcsút vettünk és mentünk tovább. Csak tudnám, hogy hova. Egy hét hajózás után megálltunk egy újabb szigeten. Amint partraszálltunk, pár matróz rosszul lett. Estére járvány tört ki a legénységben. A fertőzötteket karanténba helyeztük. Másnap reggel megjelent egy rejtélyes alak, kezében egy dobozzal. Odüsszeusz kezébe nyomta a dobozt és csak annyit mondott, hogy ettől mindenki jobban lesz. Csodával határos módon a betegek mind jobban lettek, amint beadták nekik a gyógyszert. Másnapra, ahogy jött a fertőzés, úgy tűnt el. Egyik nap délelőtt csodás dal ütötte meg a matrózok és Odüsszeusz fülét. Egy csapa szirén bukkant ki a vízből. A kapitány megparancsolta,, hogy lőjék le a lényeket, mert veszélyeztetik a legénységet. A matrózok nem akarták teljesíteni a parancsot, de a hajón nem csak matrózok, hanem még tengerészgyalogosok is utaztak, akik teljesítették a parancsot. Pár nap múlva egy hatalmas örvény tűnt fel a távolban. A hajó csendesen siklott a vízen, de amikor próbálta elkerülni egy hatalmas hatfejű vízisárkány bukott fel a vízből. Mire a hajón tartózkodók észbekaptak, addigra a szörny elkapott hat embert és visszahúzódott a vízbe. A hajó haladt tovább, de a matrózok és a katonák le voltak fagyva. Néhány napnyi hajózás után egy újabb sziget tűnt fel a horizonton. A hajó kikötött, a matrózok megpihentek, másnap a szigeten lévő tehenekből vadásztak és megették őket. Egy hétnyi pihenő után mentünk tovább a végtelen tengeren. Egyik nap hirtelen neki ment valaminek a hajó. Belefutott egy zátonyba és a HS Itaka alja kilyukadt. Szépen lassan elkezdett Süllyedni, majd kettétörött. És most itt vagyok. Felnyársalva egy gerendával félig a víz alatt. Valószínűleg perceken belül meghalok. Remélem vannak túlélők.
Ez volt a HS Itaka és Odüsszeusz csodálatos kalandja.
