You're my scandal (Larry Stylinson)

Hetedik

Harry

Elbasztam. Kurvára elbasztam, minden lehetséges módon. Le kell állnom, békén kell hagynom őt, mielőtt még nagyobb bajba kerül, tudom ezt, de egyre nehezebb távol maradni tőle.

- A rohadt életbe! – nyögöm összeszorított fogakkal, míg az asztalba bokszolok.

Minden amire gondolni tudok az íze, az illata, a sóhajai és a bőre puha tapintása. Ezek a képek töltik ki az elmémet minden pillanatban, nem hagynak egy perc nyugtot sem. Bele fogok őrülni, kicseszettül bele fogok őrülni abba, mennyire akarom őt. Annyira tökéletes és annyira odaadó! Imádom nézni, ahogy egy remegő semmiséggé válik a kezeim között, imádom, hogy képtelen ellenállni nekem, és mindent élvez, amit adok neki. És igen, imádom irányítani őt. Van ebben valami halálosan izgató, ahogy minél inkább ellenkezik, annál inkább az én szabályaim szerint játszunk.

És az, hogy véget vetettem a játéknak, kikészít. Kikészítenek a szomorú, fakókék szemei, amikből eltűntettem az összes csillogást. Kikészít a hitetlensége, a beesett arca és az örömtelen hangja. Kikészít minden amit csinál és az is, amit nem, kikészít, hogy nem akadályozhatom meg abban, hogy folytassa gyors útját a lejtőn, amin én löktem le.

Egy hónapon át csak nézem őt minden eltelt nappal szomorúbbá válni, és emlékeztetem magam, hogy én tettem ezt vele. Késeket szúrok a saját szívembe, hogy megakadályozzam magam abban, hogy megpróbáljam őt megmenteni. Tudom, hogy nem menne. Tudom, hogy még az eddigieknél is nagyobb kárt okoznék, tudom, mert láttam már ezt. Túl lesz rajta. Ennyire még ő sem kitartó, ha elégszer üldözöm el, egyszer csak nem fog visszajönni. De többé nem gyengülhetek el.

Már a folyosó végéről hallom jellegzetes hangját, és a fejemet lustán döntöm a padra. Nem pillanathatok rá, ma már egyetlen percre sem. Annak beláthatatlan következményei lennének. Kizárom őt az elmémből, úgy fekszem, hogy a lehető legkevésbé halljam, amiről beszél, ő pedig azt higgye alszom. Kell pár perc, amíg teljesen eltompul az agyam, olyan nagy hatással van rám a közelsége. Tőlem alig két méterre szónokol, bár már nem olyan lelkesen, mint kezdetben, de még így is pontosan tudom, hogyan formázza meg a szavakat, amik a tökéletes ajkai közül kiszöknek. Érzem az illatát, és elemi vágyat érzek, hogy csak fölálljak, kiráncigáljam a teremből, meztelenre vetkőztessem és csodáljam a gyönyörű testét. Igazából semmi különleges nincs benne, a hihetetlenül apró termetén és a természetellenesen kerek fenekén kívül, mégis jobban akarom, mint bárkit vagy bármit valaha. Vajon mi lehet ma rajta? Biztosan megint valami béna szövetnadrág és ing, ami mindenki máson röhejesen nézne ki, és talán rajta is röhejesen néz ki, mégis csak illik hozzá. Zakót és nyakkendőt már nem hord egy ideje, ezt megfigyeltem, és miután Zayn nekiesett, a szemüvegét is kontaktlencsére cserélte. Elképzelem, ahogy lassan hámozom le róla a darabokat, míg az ujjaim közt ficánkol, és sürget, hogy siessek, mert nem bírja tovább. Nem bírja tovább nélkülem.

A csengő berregő hangjára kelek, szívrohamközeli állapotba kerülve. Tényleg elaludtam. Fáradtan emelem fel a fejem és elnyomok egy ásítást, miközben lustán nyújtózom egyet. Az osztály többi része közben megkezdi az idegesítő zajongását, szinte futva hagyják el a termet, bár nem tudom hova a tökömbe rohannak, mert a következő óránk is max két ajtóval odébb lehet, de én csak Louist látom. Sértetten, dühösen és szomorúan mered rám egy pillanatig, mielőtt megrázza kócos kis fejét, és a cuccait összekapkodva kimegy a teremből. És tudom, hogy elcsesztem. Nem kellett volna ránéznem, nem szabadott volna felkelnem, mert így újabb fájdalmas képet szolgáltattam az agyamnak, amivel kínozhat majd.

- Haver, te igazán nagy paraszt vagy – csap hátba Nick, teli szájjal röhögve, és őszintén ötletem sincs miről beszél, de az biztos, hogy én nem vagyok a haverja. Jobbára kurvára senkije se - Udvar? – veti fel, én pedig kábán egyetértek. Jót fog tenni egy kis friss levegő.