Melegen süt az aranyló Nap New York nyüzsgő városára, s a virgonc felhőket lágyan fújja a hűsítő szél. Csodás nyári nap közepén járunk, s a toronyházak egyre csak nyújtózkodnak, hogy együtt játszanak a hófehér fellegekkel, amit én maró fájdalommal a lábamban, figyelek. A parkoló aszfaltja izzó parázsként ontja a meleget magából, jobban fokozva a hőséget a part menti városban, s olyannyira közel van az óceán, hogy innen halljuk a sirályok fülsiketítő vijjogását. A világtenger hangja is hallatszik, s sós illata is beférkőzik az orromba a lehúzott autóüveg felett.
Mellettem Tom Hiddleston igazgatja biztonsági övét, majd azt kicsatolva fordul hozzám, hogy szóljon, megérkeztünk.
Miután Scarlett leparkol egy szabadon hagyott helyen, Tom karjaiba vesz, s New York egyik legnagyobb magánkórházának pihenőhelyén találjuk magunkat, ami engem egészen ledöbbent, s hevesen kezdek el tiltakozni.
- Ó, nem, nem, nekem erre nincs keretem, képtelen lennék kifizetni! - kászálódnék ki idézőjeles fogvatartóm tagjai közül, de az intenzív fájdalom - na meg Hiddleston erős marka - megakadályoz ebben az abszurd ötlet megvalósításában.
- Nyugi már, Luc! Majd kifizetem én, úgyis én okoztam, de ne ficánkolj már! - szorít még jobban magához az engem fogó férfi, amit Scar visszatartott nevetéssel néz végig.
- Nem fogom engedni, Tom! - rivalok rá, majd karba teszem a kezeimet, duzzogásom jeléül - Ráadásul le is tehetnél, kezd zavarba ejtő lenni - nézek félre pirospozsgás arccal, amin a férfi csak egy aprót nevet.
- Hé, srácok, inkább be kéne menni, mert ma még vissza kell érni időben - hangsúlyozza ki az utolsó szót - Na meg nem akarja gondolom senki, hogy Anthony megöljön minket a tekintetével - vonja meg a vállát a vörös nő, majd Tomot elkezdi a kórház felé terelni.
Miután beérünk a szürke fotocellás ajtón, hatalmas kék és fehér színben pompázó falak között találjuk magunkat. A recepciós pult felett sárgán fénylő tábla jelzi, hogy mi hol található, s a méretes aulában rengeteg ember nyüzsög, az információs asztalnál tömérdek ember tolong, a várókban milliónyi ember keres ülőhelyet, vagy éppen azokért veszekszik, s orvosok és ápolók rohannak el egy-egy tolóaágyat tolva, rajta sérült emberekkel, s mi ennek a forgatagnak a közepén találjuk magunkat.
A vörös nő határozottan elindulva tör utat nekünk a tömegben, s Tom karjaiban cipelve engem, igyekszik utána, mire én kezeimet nyaka köré tekerem, hogy stabilításomat megtartsam.
- Jó napot, Scarlett Johansson vagyok, az egyik munkatársam ráesett a lábára, intenzív fájdalmat érez a bokájában, tudnának valamit kezdeni? - lép oda egy negyvenes éveiben járó duci fekete nőhöz, aki rám pillantva köszön nekünk.
- Önöknek is szép napot. A hölgyet hogy hívják? - néz rám mosolyogva, mire azt viszonzom.
- Lucy Clark vagyok, üdvözlöm - Esetleg megtudhatnám, hogy önnek mi a neve? - pillantok kicsit félre, majd azonnal a nő szemébe nézek.
- Persze, Dr. Isabel Paula Taylor vagyok, mára én leszek a kezelőorvosa, tehát 2018.08.23-án - csattogtatja a tollát, felírja a dátumot, majd csiptetős laptartójára nézve kérdezi tőlem az adataimat.
- Mikor született? - veszi fel olvasó szemüvegét, hogy még jobban lásson, majd várakozóan vizslat.
- 1993. Június 16-án - felelem készségesen.
- Teljes neve? Esetleg férjezett? - pislog Tomra, mire mindketten azonnal elvörösödve ellenkezünk.
- Nem! - mondjuk hangosan mindketten, mire Scarlett csak aprót somolyog.
ESTÁS LEYENDO
Öltönybe Bújt Szerelem
FanficA fiatal, 25 éves, színészi és írói tehetséggel megáldott Lucy Clark Amerikába utazik, hogy ott egy híres filmben óriási szerepet vállaljon. Oda megérkezve mindenki kedvesen fogadja, és jól kijön vele... Valaki talán jobban is mint kellene, ami ké...
