Enyém Osamu, Övé Atsumu

15. fejezet

Másnap reggel kipihenten ébredtem. Elvégezve a reggeli rutinom lementem a konyhába. Amikor beértem anyát láttam meg.

-Jó reggelt anyu.-pusziltam meg az arcán.
-Jó reggelt kicsim. Hogy aludtál?-kérdezte, miközben a reggelivel foglalatoskodott tovább.
-Meglepően jól. Kipihentnek érzem magam.-mosolyodtam el a tegnapi nap eseményeire.
-Annak örülök.-fordult vissza a gáztűzhelyhez.

Elvettem egy almát a pultról és beleharaptam egy nagyot. Miután elmajszoltam az almát anya újonnan megtörte a csendet.

-És mi a helyzet Kenji-kunnal?-tette tel a kérdést. Kenji neve hallatán görcsbe rándult a gyomrom és a számban egy keserű ízt éreztem.-Ugye tudod, hogy el kell neki mondanod Szürke Herceged?-zárta el a gázt, hogy felém fordulhasson. Óvatosan bólintottam, majd szomorúan lshajtottam a fejem. Éreztem ahony anya átölel. Szomorúan visszaöleltem.

-Nem szeretném Kenjit megbántani. Olyan kedves srác. Nem érdemli meg, hogy össhetörjék.-kezdtek el folyni a könnyeim. Pár perc múlva elapadtak.
-Figyelj. Most a következőt csináldd. Hívd fel Kenji-kunt, menjetek el egy nyugis helyre és mondd el neki. Meg fogja érteni. Ahogy te is mondtad Kenji-kun egy rendes srác.-mondta elhúzódva mire bólintottam egyet.
-Köszi anyu.-öleltem meg utoljára, majd felmentem a szobámba. Vettem egy mély levegőt és felhívtam Futakuchit. Kicsöng. Pár csengés után felvette.

-Szia Kiko.-szólt bele vidáman, mire újra görcsbe rándult a gyomrom.
-Szia Kenji. Tudnánk találkozni egy nyugis helyen?-kérdeztem halkan és szomorúan.
-Mi történt?-kezdett el aggódni.
-Semmi csak meg szeretnék beszélni veled valamit.-feleltem szomorkásan.
-Oké. Negyed óra múlva a hozzátok közeli játszótéren?
-Rendben. Akkor 15 perc múlva a játszótéren. Szia Futakuchi.-köszöntem el, majd a választ meg sem várva kinyomtam a hívást.

-Egy szörnyeteg vagyok-mondtam ki hangosan a gondolataimat, majd elkezdtem készülődni. Pár perc alatt odaértem és leültem az egyik hintára. Egy kicsivel utánam érkezett meg Futakuchi is.
-Szia.-ült le a mellettem lévő hintárá.
-Szia.-lesütöttem a szemem nehogy barna szinű szemeibe nézzek.
-Kiko.-hallottam meg aggódó hangját.-Miről szerettél volna beszélni?

-Kenji én...-kerestem a szavakat, hogy hogyan mondjam el Samut a fiúnak.-Kenji. Te egy nagyon rendes, kedves és jószívű srác van.-kezdtem bele a mondandómba.-Nagyon kedvellek, de...-itt elakadtam egy kicsit. Nem szeretném szegény fiút összetörni, mégis erre készülök.-De... nem tekintek rád úgy, mint a páromra.-halkultam el a végére.-Tényleg nagyon kedves vagy és jó szívű, de csak barátként tekintek rád.-remegett meg a hangom a végére. Szóra nyitottam a szám, hogy folytassam, de Futakhchi belém fojtotta a szót.

-Értem. A szíved már másé, megértem.-hallottam meg bánatos hangját.-Viszont...-felkaptam a fejem, mert nem csak bánatot véltem felfedezni hangjában.-Viszont valahol éreztem. Nem is. Inkább fogalmazhatnék úgy is, hogy már tudtam.-meglepődtem. Talán még levegőt is elfelejtettem venni.-Miyák egyike rabolta el a szíved igaz?

-Kenji... én úgy sajnálom.-sütöttem le újra a szemem. Pár pillanat múlva egy kezet éreztem az államnál.
-Szóval igen. Semmi baj.-mosyodott el.-Tudod... beszélsz álmodban.
-Szóval innen tudtad.-mosolyodtam el halványan kátva mosolyát.
-Nem csak ezzel. Olyan élettelien meséltél mindig róla.
-Sajnálom.
-Nem haragszom. És igen maradunk barátok.-válaszolta meg a kérdésem. Komolyan néha úgy érzem, hogy Kenji a gondolataimban olvas. A beszélgetésünket a telefonom csörgése törte meg. Megnéztem a kijelzőt és anya nevét írta ki.

-Anya hív. Ezt fel kell vennem.-mondtam Futakuchinak, aki egy bólintással válaszolt, hogy "Rendben", majd felvettem a hívást és picit távolabb mentem.
-Szia anya.-szóltam bele vidáman a telefonba.
-Szia kicsim. Hallom jól sikerült a Kenji-kunos ügy.-hangjában hallottam, hogy elmosolyodik.
-Fogalmazhatnk úgy is, hogy lebuktattam magam, hogy még mindig szeretem Osamut.-hallattam egy halk nevetést.
-Ha már Osamu. Egy Szürke Herceg vár itthon a nappaliban.-nevette el magát. Erre a hírre nagyobb mosoly kúszott az arcomra és halovány pír jelent meg rajta.
-Siess haza. Szegénykém már tűkön ül.-mondta, majd kinyomta. Mosolyogva mentemm vissza Kenjihez.

-Ahogy látom az emlegetett szamár vár téged.-túlságosan is jól ismer.
-Hát igen. Ezért most mennem kell. Örülök, hogy meg tudtuk beszélni.-mosolyogtam, majd megöleltem.
-Én is. Na menj a végén még érted jön fehér lovon.-elnevettem magam, majd öleléséből kibontakozva egy puszit adtam arcára és integetve elhagytam a játszóteret. Futólépésben tettem meg a hazavezető utat. Amint haza értem a kapu előtt még megálltam egy rövid időre, hogy kifújjam magam és normalizáljam a légvételeim. Amikor sikeresnek tituláltam beléptem és elkiálltottam magam.

-Tadaima!
-Okaeri!-hallottam meg Samu hangját. Bementem a nappaliba és átöleltem.
-Szólhattál volna, hogy jössz. Akkor nem megyek el elrendezni egy fontos dolgot.
-Megakartalak lepni.-hátrébb lépet és egy csókot nyomott ajkaimra. Pár másodperc múlva elhajolt és anyához fordult.
-Ha megengedi elrabolom egy időre a lányát.
-Hmm...-anya úgy tett mintha gondolkozna, de látszott az arcán, hogy mi lesz a válasza.-Legyen elengedem, de még ma hozd, majd őt haza.-próbálta a szigorú szülő szerepét játszani, de megtört az álarca és mind hárman elkezdtünk nevetni.

-Na menjetek mielőtt még meggondolom magam!-figyelmeztetett mosolyogva.
-Igen is asszonyom!-vágta magát vigyázba Samu amin muszály volt elnevetnem magam.
-Majd jövök. Szia anya.-adtam egy puszit az arcára. Osamu mellé érve, megfogtam a kezét, mire ő az ujjait az enyémekre kulcsolta.

Sétáltunk egy kicsit és beszélgettünk, majd rövid idő után neki nyomott egy kapunak. A vállamnak döntötte a fejét kezeit pedig derekamon pihentette. Egy rövid idő után Samu magához szorított, majd belepuszilt a nyakamba.

-Sa...-nem tudtam befejezni a mondatot, mert elkezdtem nevetni. Ujjai oldalamat kezdték el cirógatni ami eléggé csikizett.-Sa...Samu ha...hagyd a...abha....-próbáltam eltolni magamtól nevetve.
-Hmm...-adta a gondolkodót.-Majd ha kaptam egy puszit.-mosolyodott el sunyin, mkre adtam az arcára egy puszit.
-Mostmár abba hagyod a csikizésem?-kérdeztem nevetve.

-Nem.
-Miért?
-Mert én ilyen puszira gondoltam.-hajolt ajkaimra, majd rögtön el is mélyitette a puszit egy csókba.-Gyere menjünk be.-húzódott el.
-Szóval most elhoztál magatokhoz?-mosolyodtam el. Nem válaszolt, csak bevezetett a házba.
-Kérsz valamit inni?-ment be a konyhába.
-Nem. Köszönöm.-követtem, majd leültem a konyhaasztalhoz. Samu leült mellém.
-Atsumuék mindjárt hazaérnek.
-Ék?-tettem fel a kérdést a többesszámra utalva.
-Aha. Maiko is jön.-mondta sunyin mosolyogva, mire az arcomra egy ugyanolyan mosoly kúszott.
-Ha arra gondolsz, hogy "bosszúljuk meg" a múltkori húzásukat, akkor benne vagyok.-néztem rá egy cinkos mosoly kíséretében.
-Ezért szeretlek én téged.-csókolt meg.
-Azt hittem, hogy azért mert olyan nagyon jó vagyok a röpiben.-mosolyodtam el.
-Azért is.-nyomott egy utolsó puszit a számra, majd elhúzodott. Elkezdtünk neszélgetni és vicces storykat mesélni. Olyan 10-15 perc telt el, amikor ajtónyitódást hallottunk, majd Maiko és Atsumu alakját láttuk meg a konyha bejáratánál.

-Látnod kellett volna! Az a fekete aura! Engem rémített meg!-mesélte nevetve Aiko.
-Khm... khm..-felénk fordultak, amint meghallották, hogy nincsenek egyedül.
-Fenébe...- mondták egyszerre, amint meglátták a minket körül lengő fekete aurát. Hát itt egy elég érdekes beszélgetés fogja kezdetét venni.