Valentin-napi nyomozás [Befejezett]

3

Orosz és a lista... Igen, persze... Írtam én listát, nagyon szépet – dobpergést! – a háztartási gépekről; volt abban minden: porszívó, mosógép, утюг és кофеварка, de persze fiú egy szál se, hisz nem is Keresztes tanár úr lenne, ha nem egy szókincsdolgozattal indítaná a valentin-napot. A kollégái persze az ő nézeteit osztják, így történhetett hát meg, hogy szemvillanás alatt dolgozatokkal telve suhant el az egész napom.

Persze azzal az érzéssel csináltam végig, hogy igen képes vagyok rá, hisz valaki számára én is különleges vagyok. Vagyis nem egészen így értem, hisz ott van a családom meg a két fantasztikus barátnőm, akik sose hagyják, hogy elfelejtsem, épp a furcsaságaim, ostoba hóbortjaim és zizi húzásaim tesznek igazán egyedivé.

Ez viszont most más. Valaki úgy igazán és tényleg álmodozik rólam... Valaki – s ez a valaki nyilván romantikus lélek, ha rózsát hozott – komolyan belémzúgott. Na ezzel a vigyorral az arcomon süllyesztettem lila táskámba a windowskék angol könyvet. Röpke tíz perc alatt még a cipzárt is sikerült behúznom – vajon minek néznek minket a tanáraink: lónak vagy tevének? – és lazán hátamra csaptam a mázsás súlyú hátizsákot.

Anti természetesen még a tolltartóját se rakta el, amikor én már teljes harcidíszben felvettem várakozóállásom a padja előtt. De persze még ő hív engem lassú csigának, csak mert Mr Vértfogszizzadni tornaórái után én kapom össze magam lassabban...

- Akkor irány a törzshelyünk? – kérdezi Anti vidám hangsúllyal, végigsimítva szétengedett, hosszú, egyenesszálú barna haján.

- Még szép – felelem és mintáját követve végigsimítok a szénakazlamon, ezzel persze csak rontva a helyzeten...

Oké. Az osztályt elhagytuk. Ilyenkor jön az újabb és legkeményebb párviadal: szembenézni a lépcsővel. Igyekeztem kecsesen végigslisszolni – ennek hála megcsúsztam középtájt, repültem vagy két fokot, és indián harcikiáltással kaptam el Anti vállát, mire afféle „már megint infarktust hoztál rám" arccal flegmán közölte:

- Nem tudnál egyszer normálisan végigmenni ezen a lépcsőn, mint mindenki más?

Az ilyen kérdésekre én már nem is válaszolok, bár tudom, hogy nem költőinek szánta... Ahányszor belekapaszkodok, nem is tudom, hogy bírja egyáltalán a válla...

- Mire jutottál? – próbálkozott egy újabb kérdéssel.

- Semmire – feleltem és rutinosan vontam meg a vállam. Ilyen szempontból egyértelműen Szandra közülünk a legkreatívabb – ő biztos kisüt valamit, viszont voltaképp még nem is hallott az egészről, ráadásul őt ismerve megint késni fog...

Alig csapódott be mögöttünk érces csattanással a gimnázium elefántokra tervezett vasajtaja, az én tüdőm már meg is telt a szabadság levegőjével.

- Hétfőn megyünk vissza – biztat Anti mindentudó mosollyal.

- Ne rontsd el a péntekemet – vágom rá. Ledermedek – És ha mégis Balázs volt?

Barátnőm kérdőn nézett rám, barna szeme csupa kétkedés:

- De hisz te mondtad, hogy reggel ő kapart fel! Ha együtt jöttetek, akkor eleve ki van zárva!

- De nem volt nála táska! – rámmeredt. Rögtön megértette, hogy mire gondolok: simán lehet, hogy Balázs akkor épp a sulink mellett terpeszkedő üzletből tartott visszafelé. Mindenképp megfontolandó feltételezés...

Balázson jártak a gondolataim: kedves srác, magas, szőke, barnaszemű. Van benne valami mélyen őszinte és a szemében mégis az tükröződik: vagyok, aki vagyok, ha kell nevetek az egész világon. Mindenesetre megnyerő alkat...

Aztán ott van még Attila is az osztályunkból. Attila egy... Khm, hogy mást ne mondjak ő egy igazi Don Juan, de tisztában van vele, hogy nem vagyok az esete, ha meg nem, majd én felvilágosítom...

A kis eldugott cukrászda az iskolánktól jó párszáz méterre van, a zeneiskola régi épülete mögé dugva. Szeretem az apró épület megnyugtató állandóságát és a benne terjengő ínycsiklandó illatokat.

Ezúttal tévedtem: Szandi a fehér műanyag ajtó előtt állt várakozásteljesen, szokásos farmer-dzseki kombinációjába bújva. Már messziről integettünk neki, ő pedig vidáman, a tőle megszokott természetességgel szaladt elénk, majd mindkettőnket hosszan megölelt. Szinte hihetetlen, hogy három hónapja nem találkoztunk.