Útmutató egy szív meghódításához (Befejezett)

7. fejezet

- Hé, Lan Zhan, lenne kedved most az új leckénkhez, ha be tudnám fejezni?

- Ma nem. Holnap.

Egyszóval nem kell fáradoznia, hogy befejezze a rajzát az útmutatásához, aminél valójában csak fejben jutott előre. A mosolygó chibi Lan Zhan rajzolása elvonta a figyelmét.

- Hát rendben. És nyulazni lenne kedved?

Késő délután járhatott a nap, szeretett volna még a sötétedés előtt időzni Lan Zhannal. Mellesleg miután megerősítette Lan Zhan, hogy nem zavarja őt Wei Ying, nem törte magát, hogy csendben maradjon.

- Megtartottad a két nyuszit, igaz? Ti Lanok nem ennétek meg.

- Nem - vágta rá Lan Wangji megbotránkozva.

- Miután végeztél a tanulással, megmutatod őket? Barátok vagyunk, Lan Zhan. A nyulak még közelebb hoznának minket egymáshoz.

Emellett hátha Lan Zhan megnyílna felé, és beszélne akár a szíve választottjáról. Aki miatt ennyire jól tűri Wei Ying társaságát, baráti közeledését, valaki elképesztőnek kell lennie. Csak még el sem tudja képzelni, hogy milyen, mivel Lan Zhan nem akar mondani róla semmit.

- Mm - bólintott Lan Wangji gyengén, miközben Wei Wuxian áthajolt az asztalon, ujjaival az ott ülő Lan Zhan hajához ért, és néhány szálat a tenyerébe vett.

Lan Zhan szabályos légzése egy pillanatra megállt a másik váratlan közelségétől. Tekintete követte Wei Ying minden mozdulatát.

- Most? Ez nagyszerű, Lan Zhan! Már azt hittem sötétedésig itt kell várnom, mire hajlandó leszel felállni az asztaltól - engedett ki Wei Wuxian egy megkönnyebbült sóhajt, és eleresztette a kezéből Lan Wangji fekete hajtincseit, majd újra hozzáért az ifjú Lan vállán nyugvó tincsekhez az ujjaival.

- Mit csinálsz, Wei Ying? - alig láthatóan megremegett Lan Zhan. Zavarba hozta Wei Ying viselkedése ennyire?

Ah, Lan Zhan, ha attól sokk kerülget, hogy én a hajadhoz érek, a kisasszony esetében mi lesz, mikor nem a hajadhoz ér, hanem például az ajkaidhoz?

Vajon mennyi idő lesz míg az arcrapuszitól eljutnak a rendes csókig? Lan Wangji pont olyan személynek tűnt, aki sokáig várna azzal is. De lehet nem kéne ilyeneken gondolkodnia.

- Csodálom a hajad.

Nem csak azt csodálta, hanem magát Lan Zhant is. Az előtte lévő férfi még az útmutatásába is beleegyezett, holott ismerhette Wei Yinget, milyen komolytalan tud lenni. Mi volt ez, ha nem elhivatottság?

- Hülyeség… Nincs benne semmi különleges - állt fel Lan Wangji az asztaltól, hátrálva Wei Ying kezétől.

- Nekem tetszik - lépett vissza Wei Wuxian, ahogy Lan Wangji eltávolodott tőle. - Amúgy előfordulhat, hogy az én kedvemért hagyod félbe a tanulást vagy írást, Lan úrfi?

Wei Ying önelégülten végigmérte Lan Zhan kiegyenesedett alakját. Ha a szorgalmas Lan Wangji miatta félbeszakítja a tanulást, az egyfajta bókkal felért, nem? Fura módon örült ennek Wei Ying.

- Ne beszélj hülyeségeket…

- Természetesen nem beszélek azt. Nem vetted észre, hogy csupa értelem minden szavam? Hát nem figyelsz rám, Lan Zhan? - túrt Wei Ying a hajába egy sóhajjal kísérve.

- De, figyelek. Egyedül Wei Yingnek nem tűnnek fel nyilvánvaló dolgok - mondta Lan Zhan, rejtett éllel a hangjában. Ennek ellenére azonnal meglágyult az arca, fülei halványan elpirultak, mint aki inkább visszavonná, amit mondott.

Wei Ying nem vette biztosra, de most Lan Zhan lehülyézte őt? Ezt sértésnek kéne vennie? Bár Lan Wangjiból kiindulva, nem kellett komolyan vennie, hiszen eddig is nevetségesnek, hülyeségnek nevezte többek között, amiket mondott. Na meg az örök kedvence a szégyentelen szó.

- Ah, Lan Zhan, Lan Zhan. Ritkán beszélsz hosszabb mondatban, akkor sem kímélsz - válaszolta Wei Ying, vállon bökve Lan Zhant. Próbálta a sértődöttet játszani, mégis egy mosoly szökött fel a szája szélére.

Lan Wangji mélyen elhallgatott, az asztalra bámult le, aztán mint akinek egy remek gondolata támadt, hirtelen feltekintett Wei Wuxianre.

- Wei Ying, gyere, elmegyünk a Csendes Szobába - jelentette ki Lan Zhan.

- Miért? Meg az mi?

A nevéből ítélve Lan Zhan kedvenc helye lehetett. Bár ha Wei Yingen múlt, akkor Hangos Szoba lenne belőle a végtelen fecsegése következtében.

- Ott lakom. A két nyúl is ott van.

Ezzel el volt döntve minden, hogy hova mennek együtt.

**

- Ez a hely jobban néz ki, mint a vendégtanítványok szállása - pillantott körbe Wei Wuxian a Csendes Szoba előtt álldogálva.

Az épület kivételével szinte minden zöld volt. Nagyra nőtt lombos fák, és sok kis bokor sorakozott a földben. Béke járta át a helyet. Wei Wuxian egyedül a nyulakat hiányolta. Valahol megbújhattak. Azonban amíg itt volt Lan Zhan, ők várhattak.

- Mármint nagyon jó a mi szállásunk, de itt tetszetősebb a környék. Ifjabbik Lan úrfi, nem tartasz igényt egy lakótársra, hm? - Wei Wuxian pár lépést tett, majd egy kavicsba rúgott elmerengve, aztán várakozóan nézett Lan Zhanra. Ő egy fa mellett ácsorgott, fürkészve a környezetet a nyulak után.

- Szégyentelen! - mondta Lan Wangji, felkapva a fejét. Megfeszült, ahogy közeledett Wei Ying.

Wei Wuxian néhány lépést tett felé, és megállt előtte, kezeit maga mögött összekulcsolva.

- Hahaha, látom, megártott a pornográf könyv, amivel korábban megvicceltelek. De nem kell ám rosszra gondolni - nyalta meg Wei Ying az ajkát incselkedve.

- Nem gondoltam - vágott vissza Lan Wangji, ökleit összeszorította. Mindent megtett, hogy ne kelljen Wei Yingre néznie.

Ha Lan Zhannak nem a füleire terjedne ki egyedül a pirulás, már biztos a sápadt arcán is megmutatkozott volna a vörösség. Bár kissé haragosnak tűnt, Wei Wuxian látta, hogy a zavarbaejtettségét próbálja előle elrejteni. Lan Zhan olyan ártatlanul tudott viselkedni.

- Sejtettem, elvégre ahhoz túl erkölcsös vagy, Lan Zhan. Mellesleg addig gondoltam mindössze, amíg nem lesz más, akivel megoszthatod szerény hajlékod - görbült huncut mosolyra a szája.

Kíváncsi volt, meddig húzhatja Lan Zhan agyát. Emellett Wei Wuxian optimista volt, hogy Lan Wangji a kisasszonyt meghódítja előbb-utóbb, így számára egyértelműnek hatott, hogy egy nap Lan Zhannal fog élni a lány. De ettől még akár a vicc kedvéért kipróbálta volna az együttélést Lan Wangjival. Ráadásul többet taníthatta volna!

- Ne viccelődj, Wei Ying. Van saját szállásod. Vagy az kényelmetlen? - kérdezte Lan Wangji Wei Ying arcát fürkészve.

Ah, Lan Zhan, olyan aggodalmas látszatot keltesz, hogy az már megérinti a szívem.

Lan Wangji is biztosan tisztában volt vele, hogy a klánja jó helyet biztosít nekik. Noha azt Wei Ying nem mondhatta el, hogy minden igényének megfelelt volna a Felhők Védelme. Elvégre az kényelmetlen volt, hogy ki kellett osonnia, ha Császár Mosolyát akart inni. Na meg az ízetlen ételek sem lettek a kedvencei. De Lan Zhan nem ilyen kényelmetlenségekre gondolhatott. Ezenfelül ezeket tudta Lan Wangji, kár volt panaszkodnia.

- Kényelmes. De az nem ugyanolyan nélküled. Már kezdem megszokni, hogy a közelemben vagy mindig. Mit fogok kezdeni magammal, ha Lan Zhan hiányom lesz?

Most volt itt a lehetőség, hogy kihasználja Lan Zhan szabadidejét, amíg fel nem tűnik a rejtélyes kisasszony a színen. De erre nem akart gondolni. Egyelőre nem volt senki, akivel Wei Yingnek különösebben osztoznia kellett Lan Zhan idején. Ez titkon tetszett neki. Melegség fogta el belül a gondolatra.

- Miért mondasz ilyeneket, Wei Ying? Ez már a következő a lecke része…? - kérdezte Lan Wangji homlokráncolva.

- Hahaha, annyira csábítóan hangzottam, Lan Zhan? - kacsintott Wei Ying hülyéskedve, közel hajolva Lan Wangjihoz.