Sakura - Bakudeku (& Todokami)

5. rész

Narrátor szemszöge

Nem tudta hogy érez, és mit csináljon. Meg akarta menteni, de nem tudta hogy. Egész éjjel fent volt és a lehetőségeken agyalt. Saját magát még csak fel sem vetette gondolatként; úgy hitte utálja. A szemei felpuffadtak a sírástól, nem akarta, hogy barátjának bármi baja essen. Reggel fáradt és kómás volt. Mikor lement, alig bírt ránézni Kacchanra. Bár mostanában ez egyre gyakoribb.

Félt.

Félt, hogy a régi, erőszakos éne lesz megint. Félt, hogy megint olyanokat mond neki. Félt, hogy talán most hallgat is rá. Deku félt, hogy hirtelen minden a régi lesz.

Bakugou reggelizett a többiekkel. A feje fájt és fáradt volt még. A gabonapelyhét unottan kavargatta, mire Kaminari szólt rá, hogy egye meg mert még a végén felszívja a tejet. Ő csak morgott egyet, majd lomhán enni kezdett. Tengap nem mesélt nekik a betegségről. Sem arról, hogy az imént belépett zöld hajú fiú iránt mit érez. Bár lehet jobb ez így, nem akarta hogy sajnálják. Izuku csak lehajtott fejjel, álmosan csoszogott a tányérokhoz. Ahogy levett egyet, az kiesett a kezéből és hatalmas csörömpöléssel darabokra tört. Mindenki odakapta a fejét, mire Deku sűrű bocsánatkérés közben igyekezett minnél több nagyobb darabot felszedni. Gyorsan kidobta őket a kukába és ment volna a seprűért és a lapátért, mikor előtte termett Ochako azokkal a kezében.

- Oh, köszönöm Uraraka-kun. - tette tarkójára kezét Deku és próbált mosolyt erőltetni magára.

- Nincs mit Deku-kun. - vigyorgott a lány, majd segített a fiúnak feltakarítani. - Amúgy ez szokatlan tőled. - mondta a lány mikor végreeültek az asztalhoz reggelizni.

- Sajnálom, ma elég ügyetlen vagyok. - vakarta meg tarkóját egy erőltetett mosoly melett. Mikor végzett a mosatlanokat elrakta a mosogatógépbe majd megvárta a többieket.

Bakugou a szobájában nyomkodta telefonját. Vagyis nyomkodta volna, ha nem szakította volna félbe fontos unatkozását pár feljövő szirom.

- Utállak rohadt Deku.- morogta ahogy színte kihányta a virágokat.

- Kacchan...? - lépett be Izuku egy füzettel a kezében, ami hirtelen koppant a földön. Deku lassan kezdte összrakni a képet. - Mit mondtál az előbb? - kérdezte meg, megerősítést várva, miszerint az előző mondatot jól hallotta. Bakugou meglepett és már-már félelemmel teli reakcióját látva megbizonyosodott róla: jól hallotta amit a szőke mondott.

- Én vagyok...? - mondta lassan, mintha nem hinne magának.

Kacchan nem tudta mit csináljon.  Össze-vissza kapkodta a fejét és színte csak habogott.

- Igen.. - suttogta halkan, lehajtott fejjel. Nem akart Deku szemeibe nézni, mondhatni szégyellte ezt.

Deku kidüllett szemekkel nézte az előtte lévő személyt. Nem akart hinni a fülének, és nem értette mi történik.

- Kacchan... - sétált oda a szőkéhez, majd magához ölelte azt.

- Mi a faszt csinálsz? - mondta rekedt hangon Bakugou, de pár másodperc múlva jobban hozzábújt a fiúhoz.

- Sajnálom... - mondta Izuku könnyes szemekkel, amit Bakugou érzett pólóján keresztül.

- Mit? - kérdezte Kacchan, és nagyon remélte, hogy nem azt a választ kapja, amire éppen gondol.

- Mindent. - szorította magához jobban a fiút, akinek egy kisebb kő esett le a szívéről a szó hallatán.

- Nekem... nekem kéne sajnálnom a- amiket tettem. - mondta ki nehezen és lassan a szavakat. Utált ilyenekről beszélni és mégjobban utálta ha Deku előtt kellett mondania.

- Már rég megbocsátottam. Nem is kellett mondanod. - tolta el egy pillanatra Bakugout, hogy szemébe tudjon nézni. De ő még mindig lehajtott fejjel ült. Deku fel akarta emelni fejét, de ő nem hagyta.

- Bármennyire is akarod, én nem fogok rádnézni. - makacsolta meg magát.

- Kacchan.. - hajtotta a szőke hajába fejét Deku. Hangja remegett és nem tudta, hogy tényleg ki kéne mondania. Kicsit sóhajtott, majd belekezdett.
- Én is szeretlek. - mondta összezárt szemekkel, mire a másiknak tágra nyíltak szemei. Fejét lassan felemelte, majd a Izuku szemeit kezdte fürkészni.

- Újra. - mondta hirtelen csillogó szemekkel.

- Mit? - nézett értetlenül Deku, majd pár másodoercel később realizálta a dolgokat. - Óóó... szeretlek. - mondta pirulva. Katsuki leplezni akarta, de nem tudta apró mosolyát.

- Deku lennél a.. barátom? - tartott szünetet mondandója közben az egyre vörösödő Katsuki. - Ugh ez nekem túl formaias. - mondta grimaszolva.

- Igen, leszek a barátod. - kuncogott vörösen Izuku és átölelte újdonsült barátját.
- Miért nem mondtad előbb? Akkor nem szenvedtél volna ennyit a betegség miatt. - nézett aggódva a szőkére.

- Mert azt hittem utálsz. Plusz inkább meghalok minthogy bevalljam. - fonta karba kezeit durcásan Bakugou. Deku épp mondott volna valamit, mikor hirtelen kopogást hallottak. Gyorsan ellökték egymástól magukat, majd színte egyszerre szóltak ki, hogy "gyere!" Ám ekkor egy kis cetli kukucskált be az ajtó alatti résen keresztül.

Ők értetlenül egymásra néztek, majd Deku elindult felvenni a papírt.

Helló Minenki! Most ahoz képest elég hamar jött rész, legyen ez egy ilyen kis Mikulás ajándék. Utólag is boldog Mikulást mindenkinek, remélem jól telt nektek ^^