Az Iroda Poirot-ja (Ranpo x OC)

24. rész: Nálunk otthon...

Akiko-nak szerencsére nem okozott gondot Yumiko sebét begyógyítani, így pár perc múlva már boldogan simogatta kiskedvencét.

-Mondtam, hogy okos! Hogy megment! Ugye, Sherlock?-kezdte vigyorogva ölelgetni őt, Ranpo pedig hálásan pillantott az orvosra.

-Köszönöm, Akiko...- a nő legyintett, majd a mögötte levő hullára pillantott.

-Ezt inkább nem kérdezem meg... De hogyhogy megtámadott?- Yumiko zavartan kezdett nevetni, majd a tekintetüket kerültve kezdte figyelni asztalának sarkát.

-Hát, lehet, hogy egy rajongóm....

-Rajongó?-ráncolta homlokát Akiko.

-És lehet, hogy próbált felszedni....-folytatta Yumiko.

-FELSZEDNI?! -kapta fel a gyilkos kését Ranpo, a két lány pedig rémülten nézett a dühös nyomozóra, aki azt mérgesen a halottba dobta, majd odalépett hozzá, és még párszor beledöfte.-Hogy merészelte ez a gerinctelen, pszichopata, idióta, albínó gyökér-

-Ranpo...Nyugi- Próbálta az Írónő halkan nyugtatgatni társát, az azonban szikrázó szemekkel nézett felé, ezzel beléfojtva a szót.

-Nincs nyugi! Amíg ezt be nem daráljuk, és oda nem adjuk Kenji-kun disznóinak! - Yumiko nagyokat pislogva hallgatta Ranpo szavait, majd figyelte, amint a fiú próbálja elvonszolni a nála kétszer nagyobb testet, ezzel elesve.

-Hagyd Ranpo-san, majd én segítek! -jelent meg váratlanul az ajtóban Dazai, és szemügyre véve az áldozatot, az ablakhoz lépve, kinyitotta annak ajtaját.- Kidobjuk, gyorsabb megoldás.

Ranpo nem nagyon foglalkozott azzal, hogy társa előbb még a börtönben csücsült, bólintva ragadta meg a test lábait, míg Dazai hóna alatt ragadta meg Shin-t, és így kezdtek az ablak felé lépkedni.

-Dazai! Te meg hogyan....-fogta fel Yumiko, hogy a kötéses valóban itt van, az említett pedig mikor kidobták a támadót az ablakon- mely hangosat puffant- felnevetve az Írónő felé tekintett. 

-Yumiko-chan, azt hittem, ismersz! Holmi börtön rajtam nem fog ki! Nem úgy, mint egy ilyen béna rajtad. Mond csak, hol marad a hibátlanságod? -fogta drámaian homlokát, az említett pedig kissé csalódottan sóhajtott.

-Na, ezt én sem tudom.- Dazai-nak, mintha ekkor fény gyúlt volna egyébként sötét agyában, csettintve egyet, csillogó szemekkel mutatott felé.

-Áh! Megvan! Eddig csak Ranpo-sannal dolgoztál, ezért! De, most el vagyunk foglalva, így addigis menj Kenji-kunnal dolgozni! -Akiko ekkor elmormolt egy imát, Yumiko pedig értetlenül nézett barátnőjére, ki az órára nézve, indult el rendelője felé. Már nem éri meg visszamenni, hisz a Nap is kelőben van. Ranpo is kissé rémülten tekintett Dazai-ra, de sóhajtva annyiban hagyta a dolgot. Még magához ölelte Kollegináját, majd intve neki, elindult a magas fiúval eltűntetni a Ranpo dühének áldozatául esett Shin-t. 

-Akkor....-nézett maga elé az egyedül maradt lány, majd az Orvos rendelőjének irányába.-Ki is az a Kenji...?

-De jó! Yumiko-chan lesz a társam! Olyan, mintha otthon falun Nővéremmel lennék! -kezdett lelkendezni a szőke hajú, szeplős fiú, Yumiko pedig kínosan mosolyogva bólogatott. Miért nem mehet hullát eltűntetni...? -Megmutatom te neked a várost! 

-....Megmutatod nekem a várost?- próbálta kijavítani a mosolygónak a mondatát, az pedig vidáman bólogatott. 

-Biza'! Nálunk otthon falun rengeteg a Bordie! Ő is megy farkastűzni?-látta meg Sherlock-ot, Yumiko pedig ekkor azt hitte, kutyusát az előtte álló épp a farkasok közé akarja hajítani.