Álmaim története (Befejezett)

7. fejezet

(Vigyázat! Véres jelenetek következnek, akik nem bírják, ne olvassák el ezt a részt! - Szerző)

Vidám voltam egész nap, és ez meglepett. Séta közben azon kaptam magam, hogy egy dallamot dúdolok. Bementem a boltba, mosolyogva beszéltem a pénztárossal, akire átragadt a jókedvem, mivel ő is mosollyal az arcán köszönt el. Nem tudom miért voltam ennyire boldog, csak azt, hogy remek érzés volt. Leültem egy padra a parkban, és csodáltam a tájat, miközben a kakaós csigámat majszoltam. Ebben a kisboltban mindig olyan jó sütemények vannak, ezekért mindig ide járok.
Már a délutáni programomat szerveztem, amikor valaki mellém ült.
Anna volt az. Szeme és szája is mosolygott, ajkain enyhén rózsaszínes szájfény volt, és valamilyen édeskés illatú parfümöt viselt. Gyönyörű volt. Szokásos ízléses öltözködése, háta közepéig érő enyhén göndör hajában felfedeztem egy-egy szőke tincset.
- Nagyon csini vagy ma Annus, fodrásznál voltál? - kérdeztem szinte csicseregve.
- Most jövök onnan, gondoltam egy kicsit frissítek a stílusomon - mondta egy pajkos mosoly kíséretében.
Majd átölelt, és puszit nyomott az arcomra. Nagyon puha ajka volt.
Hirtelen valami ragacsosat éreztem az arcomon a puszija helyén. Megtöröltem az arcom, és ledöbbentem, mikor a kezemre néztem...
Egy vörös csík volt a kezemen ahogy végighúztam az arcomon. Vér volt...
Régről ismerem a látványát...
Annára pillantottam, de nem láttam rajta semmi szokatlant... majd jobban megnéztem az arcát, és láttam, hogy a szája körül vér vöröslött.
- Anna, mi történt a száddal? - hangomon akaratom ellenére félelem csendült.
- Mert mi van ott? - hangja még ijedtebb volt az enyémnél.
Egyszerre megrándult mindene. Majd reszketni kezdett.
- Anna, mi a baj? - hangom elcsuklott. A félelem egyre inkább elhatalmasodott rajtam.
- N-nem tudom - alig hallható lett a hangja.
Elkezdett köhögni. Gyorsan a szája elé kapta a kezét. Mikor elvette szájától a kezét, elkezdett remegni. Nem tudott megszólalni, csak felém tartotta a tenyerét, amin egy nagy vérfolt volt.
Felsikoltott. A bőre és az izmai a vörös folt környékén elkezdtek leválni, szó szerint apró cafatomként a csontig leesett a kezéről minden. A fájdalomtól sikoltani se tudott, én meg a sokktól lefagytam, és ösztönből magamhoz öleltem. Elkezdtek folyni a könnyeink, egymás vállán sírtunk, és már a jobb keze csuklóig lemállott, és nem akart megállni. Bal kézzel kapott a karjához, majd a földre esett, és az orra is vérezni kezdett.
- Fuss el.... menj innen.... csak bajod fog esni... kérlek.... menekülj - alig bírta kiejteni a szavakat.
- Nem hagylak itt egyedül Anna, annál többet érsz nekem. Én... Én szeretlek - azzal a fejét az ölembe fektettem. Már az alkarja is eltűnt. Fájdalma alig engedett neki néhány szót.
- Én... Én... is... szeret... lek...
Elnémult. Szeme kimerevedett, szája apró résnyire volt nyitva. Orrához tettem a kezem. Nem lélegzett. Pulzusa se volt. Ekkorra már a válla is már csak csont volt. Keservesen sírtam. Felálltam, és rohantam haza. Amint beléptem a bejárati ajtón azonnal a szüleim szobájába fordultam, és térdre zuhantam a látványtól...
Anyumék és a kisöcsém a földön hevertek, róluk is foltokban levált a bőr és a hús. Nevelőapám még hörgött. Ő még próbált küzdeni. Anyum és öcsi már nem bírták tovább. Meghaltak.
Odarohantam nevelőapámhoz, lerogytam mellé.
- Töki, fuss el innen, csúnya látvány ez - felnevetett kínjában, de hamar elfulladt. - Menj innen valami biztos helyre, és ne érj azokhoz akik így néznek ki... - bal kezének megmaradt darabjával a kocsi kulcs felé intett. - Vidd az autót, anyád már nem használ...ja - szemében könnyek gyűltek. Utolsó erejével elkezdett zokogni. - Fiam, legalább te élj. Mentsd magad! - zokogása minden levegővétellel halkult majd elveszett a csendben. Már sírni se bírtam, csak remegtek a vállaim...
Betámojogtam a szobámba a válltáskámért, beledobtam a kocsi kulcsot, és ahogy megfordultam, az ágyamra zuhantam...
Mindennél erősebb szorítást éreztem a mellkasomban, a szívem szabálytalanul vert, egyre gyorsabban. Köhögés fogott el, és egy nagy adag vért köptem a lepedőmre. Elképzelhetetlen fájdalmat éreztem az ujjaimon és ahogy rájuk néztem, láttam, hogy fokozatosan lefoszlik a csontomról minden. Üvölteni akartam, de a fájdalomtól nem bírtam hangokat kiadni magamból. Éreztem ahogy a szememből és az orromból vér kezdett folyni, majd félájultan ejtettem a fejem a párnámra...
Felriadtam, és felpattantam a fekvésből ijedtemben. Végigtapogattam magam. Minden a helyén. Sehol semmi....
Már sütött a nap, öcsikém a tv előtt ült, mint mindig, anyum pedig mosolyogva köszönt.
Visszamentem a szobámba.
Némán ültem egy darabig...
Nevelőapám lépett a szobámba.
- Jó reggelt Töki! Kezdődjön hát a nap...