Mentett kis állatok

Lucky

Hol is kezdjem. Már öreg kutyus vagyok nem emlékszem teljesen mindenre. Megszületettem aztán lett egy gazdim. Nem bánt velem a legjobban de én szerettem őt. Egy nap megfogott és kitett az utcára. Nem tudtam eldönteni, hogy mit akar ezzel de a szemében úgy láttam mintha lemondana rólam. Így hát elindultam a magam útján. Rettegtem az emberektől, azt hittem ugyanúgy bántani fognak mint a régi gazdám úgy testileg mint lelkileg. Ahogy éldegéltem egyedül egy nap láttam egy lányt. Nem akart rosszat de féltem tőle így elfutottam. Senki nem volt mellettem soha. Egy este nagyon éhes voltam ezért elindultam keresni valami élelmet a kukákból. Az utca végében hallottam pár gyerek kacagast ezért tudtam hogy arra ne menjek. A hátam mögül pár barátságtalan ugatás hangzott, próbáltam meghátrálni és elmenni onnan de hirtelen mind rám támadtak. Nem tudtam védekezni ezért nagyon durván szét vertek, sírtam, próbáltam segítséget kérni a gyerekektől de éreztem hogy tanácstalanok a felől hogy mi történhet ide lenn. És ekkor jött az amire senki sem számított, egy kocsi. Nagy csattanás én megint a földön vagyok és csak azt érzem hogy mindenem fáj. Túl élem én ezt? Szomorúan beballagtam a sáncba és csak sírtam. Így kéne ennek vége legyen? De hát csak éhes voltam. Meg fog menteni engem valaki? Ahogy ott feküdtem egyre közelebb éreztem a gyerekek szagát majd láttam hogy ijedten rohannak felém. Hárman voltak, egy fiú és két lány, a lányokra emlékeztem, sokszor próbáltal etetni de féltem tőlük ahogy most is. Próbáltam menekülni de borzasztóan fájt mindenem. Csak lefeküdtem és néztem őket. Éreztem hogy szeretnék hogy valaki itt legyen. Aki biztos tud segíteni. Mintha isten tette volna oda, megérkezett. Én csak véreztem és feküdtem. Senki nem tudta mi lesz velem. És akkor megint bele néztem annak a lánynak a szemébe. Félelmet, szomorúságot de reményt is láttam a szemébe. (Folytatom)