You're my scandal (Larry Stylinson)

Tizedik

Harry

Péntek van. A harmadik nap, hogy nem hallottam Louisról. A harmadik nap azóta, hogy egy kivételesen élvezetes teázás után egyetlen szó nélkül kidobtam a háza előtt és elhajtottam. Megvannak az indokaim, akkor is, ha ő nem tud róluk és valószínűleg be sem avathatom soha. Biztosan mérges rám, ezért nem keresett. Vagy csak leszar, éli az életét ugyanúgy, mint az állítólagos barátaim, hiszen miért is érdekelné, mi van velem? Egyáltalán engem miért érdekel, hogy őt érdekli-e, mi van velem? Ez az egész csak túl fárasztó, inkább lekapok egy könyvet a polcról anélkül, hogy egyáltalán megnézném mi az, és elkezdem olvasni anélkül, hogy egyáltalán felfognám a szavak jelentését. A gondolataim megint túl vadul kavargonak, és megőrülök tőlük. Csak csöndet akarok és egy kis pihenést.

Louis a tökéletes pillanatban kopog halkan a szobám ajtaján. Kócos fejét a kis résen bedugva mosolyodik el ahogy meglát, és a problémák, amik eddig üvöltöttek a fejemben, hirtelen semmivé válnak.

- Hé! – jön beljebb – Hogy érzed magad? – bámul rám kíváncsian, mintha múzeumban kiállított darab lennék.

- Minden oké – fújok ki egy nagy adag feszült levegőt, hogy az igazat felelhessem neki. Most már tényleg minden oké – Mi tartott ilyen sokáig?

- Rengeteg dolgom volt, Harry – magyarázkodik, pedig én csak vicceltem – Plusz...hagyni akartam neked egy kis időt...

- Nem időre van szükségem, hanem rád – nyúlok érte, amikor már elég közel van ahhoz, hogy az ágyból fekve is elkaphassam – És a kerek fenekedre – harapok aprót a vállába, mire megugrik.

- A kerek fenekemről beszélve...

- Igen, Louis – szakítom félbe, mérges kis fintort kiváltva belőle – megkapod, ami jár neki.

- Egyáltalán nem erre gondoltam – suttog, de abból ahogy elpirul pontosan tudom, mennyire várt már rám. A levegő pillanatok alatt forrósodik fel, ahogy magam alá fordítva az ágyra fektetem.

- Hát persze, szépségem – suttogom a bőrébe, újabb és újabb réteg ruhát lerántva róla, míg puha bőrét nem érzem az ajkaim alatt – Mmm de finom vagy – kóstolom meg meztelen mellkasát, és tudom, hogy nem fogok tudni egyhamar leállni. Az illata, az érintése afrodiziákumként hat rám, képtelen vagyok ellenállni neki, és minél többet kapok, annál többet akarok. Még a túl sok sem elég. Ráérősen csókolom végig az egész felsőtestét, a korábban olyan erősen meggyötört pontokat extra óvatosan kényeztetve. Hihetetlen, hogy még ennyi nap után is ilyen erősen látszanak. Kibaszottul fájhatott neki a rohadt féltékenységi akcióm, mégis itt van alattam, bízva bennem. Mit tettem, hogy megérdemlem az esélyeket, amiket tőle kapok?

Amikor a nadrágjához érek és gombolni kezdem, már érzem a feszültségét, ami akkor teljesedik ki, miközben lehúzom róla az anyagot. Megemeli a csípőjét, hogy segítsen a folyamatban, de megremeg, miközben köszönő puszit nyomok rá. Nem akarom ezt, akármit is gondol rólam, nem akarok neki több rossz élményt okozni. Ezt az egészet nem azért csinálom.

Mindent abbahagyok, hogy száz százalékosan rám figyeljen és biztosan felfogja a szavaim jelentését. Amikor felnézek rá, szemeit szorosan lehunyva, ajkait összeszorítva vár. Szarul esik, hogy még ennyi idő után is azt hiszi, hogy képes lennék elvenni amit akarok anélkül, hogy tekintettel lennék rá. Az, ahogy lát engem, talán sosem fog megváltozni, akármennyibe is avatom be. Louis nem az az ember, ő túl makacs. Nem értené meg. Nem értene meg.

Bizonytalanul pillant rám, amikor szépséges arcát a tenyereim közt tartva kezdek halkan beszélni hozzá. Hát persze, hogy nem erre számított.