Híd [Harry Potter szösszenetek]

15. Nagyszülős csoportkép

Lily nem szólt egy szót sem. Egész nap próbálta elmondani Jamesnek, hogy meglátogatta a szüleiket, és áthívta magukhoz estére őt. Mégis, valahányszor szólásra nyitotta a száját, egy hang sem jött ki rajta. Amióta szerelmével egy párt alkottak, most fordult először elő vele, hogy nem beszélt meg valamit vele. Sőt, most először ébredtek benne kételyek aziránt, vajon jól cselekedett-e a meghívással. Párja vajon örülne-e neki? Könnyen lehet, hogy az alapítók, ne adja az ég, de maga Merlin is ezt az események szabotázsának fognák fel. A legeslegutolsó dolog pedig, amit Lily akart, az volt, hogy James aggódjon magánakciója -esetleges- következményei miatt.

Közben pedig, úgy érezte, mégis lesz benne valami jó. Ha mást nem is, hát valahogyan töltenek együtt egy kis időt. Egy kép ötlött fel benne: Ő és James, a szüleikkel és Harryvel közösen töltenek egy kis időt a karácsonyfa körül. Átadják az ajándékaikat, Harry mosolyog. James egyből arról faggatná, miért bukhattak le a legutóbbi csínyüknél, és tippeket adna egyből, hogyan lehet megúszni egy-egy ilyen kalandot. Mire ő, Lily csípőre tett kézzel fordulna férje felé, és megszidná őt. „Na de, James! Ha jól emlékszem, te sem úsztál meg minden kihágást lebukás nélkül." James elvigyorodna, Harry is boldog lenne, a nagypapája pedig az ölébe ültetné unokáját, hogy meséljen. Lily édesanyja megrovóan szólna: már megint civakodnak! Mire a nő édesapja csak annyit felelne rá, hogy egy egészséges házasságnak ez adja meg az igazi fűszerességét.

Mégsem lehettek együtt. Történt, ami megtörtént - nincs mit magyarázni rajta, és jobb, ha Lily sem gondolt rá, mert Féregfark árulása, és Sirius büntetése még mindig felzaklatta. Most pedig, minden vágya volt, hogy egyetlen fiát ismét szemtől szemben lássa.

El is érkezett az este hamar, ilyen kusza gondolatokkal tarkítva. Lily hallotta szerelme meglepődött hangját az előszobából:

- Anya, apa! - ölelte meg anyját egy gyors mozdulattal. - Hát ti mit kerestek itt?

- Euphemia, Fleamont! Gyertek beljebb! - invitálta be őket, mielőtt még valaki fültanúja lesz titkának.

- A feleséged valamilyen süteményt emlegetett... - dörmögte James édesapja. A két férfi kezet rázott, majd a fiatalabbik, apja válla felett Lily szemeibe nézett és felvonta szemöldökét. A bejárati ajtót még be sem csukta, mikor szerelme szülei is megérkeztek. Így nem tudta csendesen kérdőre vonni feleségét, de mindketten tudták, hogy még vár rájuk egy beszélgetés a közeljövőben, már amikor magukra maradnak.

Az idő gyorsan elrepül, ha jó társaságban telik. Így tartják a bölcsek, és talán van is benne valami igazság.

- Itt van! - Egy gyermek hangja behallatszódott a nappaliba. James kikerekedett szemekkel nézett össze Lilyvel. A férfi aggódott fiáért, és bár titkon remélte, hogy látja még fiát így, ismerte a tükör mágiáját, és érezte, hogy nem feltétlenül jó fiának. Benne is sóvárgás ébredt, de ő már felnőtt volt, -többnyire - tudta érzelmeit kontrollálni. Így hát sejtette, egy szem gyermeke milyen érzésekkel küszködik. Hiszen ő nem ismerte a családját, és ez a tükör abba az illúzióba ringatta őt, hogy körülveszik őt családtagjai. Főleg most, hogy Lily még a szüleiket is áthívta.

- Figyeljetek! - emelte meg Lily a hangját, hogy felhívja magára szüleik figyelmét. - Megértem, hogy a tükör elé szeretnétek jutni, de ha ott lesztek, nem szabad megszólalni! Tilos! Értitek?

- Értjük... - forgatta meg szemét Henry, az édesapja. Mind kivonultak az előszobába.

Lily és James meghatódva pillantottak egymásra: hiszen ezúttal Harry elhozta egyik barátját, Ron Weasleyt is. A fiúk hamar „mosténjövöknemte" vitába kerültek a tükör előtt, és James már rászólt volna a fiára, hogy induljanak! Menjenek, és többet vissza se jöjjenek... de száját a keze megakadályozta a beszédben.

Talán mondani sem kell, hogy ezek után a nagyszülők nem akartak távozni. Be sem tudtak telni unokájuk látványával, így Lily előkészített számukra egy vendégszobát.

Másnap este kissé szomorúan vették tudomásul, hogy Harry milyen kedvetlen lett. Lily és James halkan beszélgetve kerestek valami megoldást. Bárcsak el tudnák távolítani a tükröt! De nem sikerült, és nem tudták azt sem, az alapítókat hogyan érhetik el. Ahogy pedig közeledett az este...

- Érzed? - kérdezte Lily Jamestől. Lily gyomra apróra zsugorodott, mintha izgulna. Izgulna, és vágyna valamire. Szerelme lassan bólintott, mint aki nem bízik magában.

- Mintha vonzana magához a tükör... - felelte halkan. Egyszerre álltak fel, és indultak el az előszobába. Szüleik már a tükör előtt álltak. Ők is becsatlakoztak a képbe.

Úgy határoztak, megteszik, ami tőlük telik, mindketten. Na, nem szólalnak meg; és bár bosszankodni is volna min, azt majd későbbre időzítik. Egyelőre megpróbálták elmondani, mennyire büszkék rá, mennyire szeretik fiukat, egyetlen szó nélkül. Sugárzó mosolyuk erről árulkodott. Még Fleamont is tetszését fejezte ki - nagyokat bólintva igyekezett Harry tudtára adni, milyen stramm legény lett belőle.

Aztán Harry hátrakapta a fejét. Lily egy hangtalan „o"-t formált a szájával, és Jamesre nézett ijedten. Végig hallgatták az igazgató és Harry párbeszédét, ólomsúlyú szívük egyre könnyebb lett. Harry nem kap büntetést, sőt, valaki még rá is vezeti őt Edevis tükre titkára. És, a gondjuk is meg fog oldódni - a tükör új helyre kerül. Bízva bíztak benne, hogy tőlük is elkerül a tükör.

Bár legjobb lenne összetörni. Olyan károsodást okozni neki, amit még varázslat sem hoz helyre. Egyszerre szerették és utálták ezt a tárgyat.

S lám, másnap reggelre se híre, se hamva nem volt Edevis tükrének.