You're my scandal (Larry Stylinson)

Tizenegyedik

Louis

Szánalmasan bőgöm végig az éjszakát, csak hogy két összeomlás közt hajnali háromkor a telefonom csörgésére ébredhessek. Négyszer pislogok egymás után a képernyőre meredve, próbálva feldolgozni, hogy Harry neve tényleg ott virít feketén-fehéren. Miért hív engem Harry az éjjel közepén? Mindazok után ami történt? Bajban van? És ha igen, miért rám lenne szüksége? Még körülbelül nyolcezer ilyen kérdés fut át az agyamon, amíg a készülék el nem halkul és szobám egyetlen fényforrása el nem sötétül. Letette. A picsába, mit csináljak most? Gyerünk Tommo, gondolkodj! Minden szar amit velem tett egyszerre jut eszembe, kezdve az első naptól, amikor megláttam, egészen a ma délutánig. Határozottan nem kéne törődnöm vele. Elég volt a rohadt drámájából, nem bírom tovább csinálni. Tönkre akart tenni, hát sikerült neki. Kibaszottul a nullára rombolt le alig pár hónap alatt. Vissza akarok feküdni aludni, de a zokogás újult erővel tör rám és tudom, hogy egy ideig nem jön még álom a szememre.

Ez az egyetlen szerencsém, ugyanis a második hívást már azonnal sikerül elkapnom. Épp most vettem sorra az összes rosszat, amit elkövetett ellenem, mégis az első hang után kapom a fülemhez a telefont. Betegesen megszállott lettem a fiúval kapcsolatban, ideje beismernem.

- Harry? – kérdezem, reménykedve, hogy ő válaszol majd és nem pedig a rendőrség, esetleg a mentők. Újabb képek lepik el az elmém és ilyenkor gyűlölöm, hogy vizuális típus vagyok. Soha nem akarom úgy látni őt.

- Lou – suttogja. A hangja törött – Lou...Engedj be kérlek! Beszélnem kell veled, kérlek Lou!

Nem értem miről van szó, fel sem fogom mi történik, de lábaim már önálló életre kelve visznek az ajtóhoz. Borzalmasan nézek ki ebben biztos vagyok, egyből tudni fogja, hogy ő tette ezt velem és valószínűleg ismét bánt majd érte, de nem érdekel. Semmi más nem érdekel, mint hogy kinyissam neki a kaput, már ha egyáltalán tényleg itt van.

A küszöbömön áll kétségbeesetten és hulla fáradtan. Toporog, miközben vár, ajkát rágja és fájdalmasan ráncolja szépséges arcát. Mi történt veled, Harry?

- Louis – ejti ki puhán, megkönnyebbülten a nevem, és tekintete a benne lakozó végtelen s sötétség ellenére is felcsillan egy pillanatra – Kérlek hagyd, hogy megmagyarázzam! Könyörgöm, Lou!

Nyelve nehezen forog, a szavak értelem nélkül szöknek ki dús ajkain, ugyanazt a kívánságot ismételgetve újra és újra. Most nem parancsol, hanem kér. Igazán, komolyan esdekel és nem tudok nemet mondani neki. Nem tudok, de nem is akarok.

- Gyere be! – tárom szélesre az ajtót, ő pedig nehézkesen kapja össze magát, hogy bedülöngéljen mellettem. Csak a szagától úgy érzem berúgtam, és az összes szó, aminek megfogalmazása túl bonyolult feladat volt számára, értelmet nyer – Te részeg vagy? – háborodom fel. Ellenkezésre számítok, arra, hogy hülyének néz, vagy esetleg azt mondja, hogy amit az alkoholról mesélt is hazugság volt és minden este buliból-buliba jár. De nem, csak szomorúan lehorgasztott fejjel bólogat. Mintha szégyellné, amit tett. Van ennek értelme egyáltalán? – Azt mondtad, nem iszol. Vagy ez sem volt igaz? – horkanok fel gúnyosan. Talán minden hazugság volt, a történet a barátjáról és az anyjáról, Zayn és a dolgozatok is. Talán jól szórakozott rajtam, míg én úgy éreztem, végre közelebb kerülök hozzá és megérthetem miért viselkedik úgy, ahogy.

- De igen! – kapja fel göndör fürtös fejét riadtan – Igaz volt, Lou, nem iszom, soha nem iszom, de nem bírtam...Tényleg nem bírtam, kérlek csak hagyd, hogy elmagyarázzam! Könyörgöm, Angyal, nem tudlak csak így elengedni, tudva hogy mennyi szart gondolsz most rólam!