Játéknak indult, de emeltük a tétet // Befejezett

Kilencedik rész

IZABELLA
______

A ház rettentő üres volt Zsolt nélkül. A munkahelyen folymatosan pörgött mindenki, én pedig Zsolt hiányzása alatt Ferenc beosztottjává váltam.
Segítettem neki a papír munkában, rakat számra vittem neki a kávét és ha valakivel beszélni szándékozott, szóltam az illetőnek.

Tulajdonképpen nagyon furcsa volt egyedül lenni egy szinte idegen házban. Folyamatosan az a gondolat járt a fejemben, hogy ez nem az én otthonom és csak betolakodó vagyok.

Mikor Zsoltot kiengedték a kórházból, Dávid szállította haza, Zsolt pedig még előtte nap megkért, hogy amíg bejönnek, ne legyek otthon. Nyilván nem akarta beavatni Dávidot abba, hogy nála élek és ezért nagyon reméltem, hogy Márk is tartotta a száját, ahogy ígérte.

Így hát még előtte nap készítettem kaját, amit a sütőbe tettem, majd a cuccaimat elrejtettem Zsolt ruhásszekrényének aljában és leléptem.
Céltalanul keringtem a városban, egészen addig, amíg Zsolt nem hívott, hogy Dávid elment, már nyugodtan haza mehetek.

ZSOLT
______

– Biztos ne maradjak? Szívesen segítek bármiben.
– Ne aggódj, mindent megoldok. Menj a családodhoz. Biztosan várnak már.

Dávid végre elindult, én pedig azonnal hívtam Izabellát, hogy jöhet.

A lány nagyjából fél óra elteltével meg is érkezett és aggodalmaskodva nézett rám. Nem néztem ki túl jól és habár a szemem alatti folt egyre halványabb lett, a kezem még ugyanúgy gipszben volt.

– Készítettem neked ételt. Megmelegítem és akkor ehetünk is – jelentette ki, majd elindította a sütőt.

Néztem, ahogy a konyhában tevékenykedik, majd hoz nekem egy pohár vizet és leül mellém a kanapéra.

– Elmondod, mi történt veled?
– Az a gond, hogy nem rémlik semmi. Nem tudom, hogy ki volt az, de van egy – két gyanúm, és ha beigazolódik, én nem állok jót magamért.
– Te tudod, – vont vállat mosolyogva. – de én a helyedben most hanyagolnám a verekedést.
– Túl fogom élni. Ez csak egy szimpla kartörés. Semmi komoly.
– Ahhoz képest, amilyen állapotban voltál, amikor bevittek, tényleg az, de azért csak óvatosan.
– Persze.

Izabella rettentő rendes volt. A kanapéhoz hozta nekem a vacsorát és még a focit is végignézte, ami közben máskor mindig elalszik vagy elmegy zuhanyozni.

– Megyek és lezuhanyzom – álltam fel, majd a tányért a mosogatóba tettem és a fürdőszobába mentem.

Ahogy bezártam az ajtót, rádöbbentem, hogy a kezemre nem ártana valami, illetve hogy egy kis segítség sem ártana. Érdekes mutatvány lehet egy kézzel levetkőzni.

– Izabella!
– Hm?
–  Lenne egy kis probléma. Tudnál segíteni.
– Aha.

Kinyitottam az ajtót, majd kiléptem.
A lány már előttem állt.

– Miben segítsek?
– A kezemre kéne valami, tudod a gipsz miatt.
– Hát persze, máris hozok valamit.

Néhány másodperc múlva egy nejlon szatyorral a kezében tért vissza és gondosan ráerősítette azt a karomra.

– Mehetsz – engedte el, én azonban nem mozdultam. – Vagy van még valami?

IZABELLA
______

Amikor Zsolt kijelentette, hogy vegyem le róla a pólóját, konkrétan lefagytam. Mégis milyen kérés ez? Esetleg fürdessem is meg?

– Na mi lesz? Segítesz?
– Persze. De nem vagyok az anyád – forgattam a szemem és lehúztam a kezéről, majd a fejéről is a pólót. – Nesze – dobtam rá, majd a kanapéra ültem.

Zsolt eltűnt a fürdőszobában, én pedig égővörös fejjel néztem magam elé. Gondoltam, hogy jó teste van, hiszen ez már a karján lévő izmokból is nyilvánvalóvá válik első látásra, azonban teljesen más így látni, mint pólóban.

Mikor hallottam, hogy elzárta a csapot, inkább úgy tettem, mint aki alszik, nehogy nekem kelljen öltöztetni is.
Szerencsére erre már nem kért meg, én azonban nem keltem fel és így egy idő után ténylegesen álomba merültem.

ZSOLT
______

Mire végeztem a zuhanyzással, Izabella már aludt, így csöndben a hálószobába mentem.

Egy ideig csak forgolódtam, képtelen voltam elaludni. Mindenhol a lány illatát éreztem és amikor becsuktam a szemem, az ő arcát láttam. Azt az arcát, amikor olyan arányosan mosolygott valamiért.

Forgolódás közben éreztem, hogy valamire ráfekszem, majd kivettem a kis tárgyat a hátam alól. Izabella egyik karkötője volt az. Elmosolyodtam. Arra gondoltam, hogy biztosan itt hagyta, amikor ágyazott, vagy esetleg itt is aludt. Elképzeltem, milyen lenne, ha itt feküdne mellettem és milyen lenne ha érezném magamon a lélegzetét, a teste melegét.

Nem tudtam tovább tagadni magamnak. Reménytelenül bele estem a lányba. Nem csak csinos és okos volt, hanem jószívű és egy nagyon jó ember.

Mielőtt végleg elaludtam volna, ki szerettem volna menni vízért, azonban az ajtó alól fény szóródott be. Márpedig én lekapcsoltam. Csakis Izabella kapcsolhatta fel, aki ezek szerint egyáltalán nem aludt és csak átvágott engem.
Persze szerettem volna tényleg megbizonyosodni erről, így kinyitottam az ajtót és megláttam Izabellát, ahogy éppen a kanapén ül és valamit keres.

– Mit csinálsz?

IZABELLA
_______

– A frászt hoztad rám – néztem Zsoltra, aki mögöttem állt, összefont karokkal.
– Mit csinálsz?
– Csak a karkötőmet kerestem. Egy ideje már nem találom.
– Mégis mennyi ideje?
– Két napja talán – gondolkoztam. – Nem láttad valahol? Ilyen ezüst színű és van rajta egy kis nyuszi.
– Csak nem ez az? – emelte fel a kis láncot.

Azonnal elvettem tőle és visszatettem a helyére.

– Mégis hol találtad?
– Egy köszönöm is megfelelt volna.
– Oké, köszönöm. Hol volt?
– Az ágyamban – vágta rá, én pedig gondolatban fejbe vágtam magam. Hogy lehettem akkora hülye, hogy pont az ágyban hagyom el? Most biztos azt hiszi, hogy kémkedtem utána.
– Hát, köszi még egyszer! Jó éjt!

Lekapcsoltam a lámpát, majd az ágyba ugrottam, Zsolt pedig visszatért a szobájába. Rettentő zavarba jöttem és nagyon reméltem, hogy Zsolt nem jut olyan következtetésre, hogy az ágyában aludtam. Irtó ciki lenne, ha kiderülne. Csupán egy vendég vagyok nála, egy púp a hátán, erre amíg nincs itthon, kisajátítom az ágyát. Nem is értem, hogy gondoltam, hogy ez egy jó ötlet.