Harry and the Nutcracker [larry stylinson fairytale]

1 Nap Karácsonyig

HETEDIK FEJEZET:
A testvérem, Gemma

🎄

A kis fogat meghatározhatatlan ideje suhant már a befagyott tenger vékony jégrétegén, többnyire szó nélkül, mindannyian saját gondolataikba mélyedve. Ha mégis szó esett köztük, az gyakran Louis és Harry között történt, akik minden megjegyzésükkel igyekezték enyhíteni a másikból sugárzó egyértelmű feszültséget, ám miután ez bennük is ugyanúgy fellelhető volt, igen nehezen jártak sikerrel, s végül feladták a próbálkozást. De azért néhány kósza érintést, s lopott pillantást egy percig sem sajnáltak egymástól.

- Ha nem száll fel a köd hamarosan, esélyünk sincs megtalálni a hercegnő szigetét. - sóhajtott fel gondterhelten Horan százados, akit ritkán lehetett ilyen lehangoltnak látni. Diótörő kétségbeesett sóhaját hallva, Harry rögtön felé fordult.

- Na és ha nem találjuk meg? - kérdezte lágyan, tenyerét a bábu kézfejére simítva - Már így is kockára tetted az életed. Harcoltál Egérkirály és a hadserege ellen is, megmentetted Niallt és legyőztél egy vérszomjas kőoszlopot, ezzel mindannyiunk életét megmentve. És ezt mind a királylány nélkül tetted.

Harry teljes átéléssel sorolta a herceg legnagyobb hőstetteit, gyengéden megszorítva kezét, mire a vékony ajkak halvány mosolyra húzódtak.

- Az Egérkirály ellen egyedül semmi esélyem. - csóválta a fejét Diótörő, azonnal ráérezve hova akár kijukadni a fiú. - Nem beszélve arról, hogy szükségünk van a hercegnőre ahhoz, hogy visszaváltoztasson és haza mehess. Hisz ezt akarod, nem?

- De. De igen. - bólogatott Harry teljes meggyőződéssel, ám szemei felfedték belső kétségeit. Bár fejét lehajtva bólogatott, így ez Louis figyelmét nem kelthette fel, s a fiú szavai csak megforgatták szívében a kést - Természetesen ezt szeretném. Hazamenni. Igen.

Hosszú, nehéz csend telepedett ezután a társaságra, amit csupán Marcipán finom patadobogásának hangja tört meg.

🎄

Egérkirály zaklatottan fújtatva menetelt fel s alá királyi trónusa előtt, nem tudván feldolgozni az eseményeket, melyeket az imént hallott hűségesen denevérétől.

- Azt mondod, Diótörő képes volt legyőzni a monstrumot?

- Attól tartok, uram. - bólogatott visszafogottan az állat, jogosan tartva királya váratlan érzelemkitörésétől. Ennek ellenére mégsem bírta ki, hogy beavassa a rágcsálót kalandjának minden apró részletébe - Elküldte a tenger fenekére azt az ostoba szörnyet. Persze nem egyedül, volt ám segítsége. Cowell kapitány és Horan százados is vele vannak, nem beszélve arról a fura fiúról. Én mondom, királyom, valami nincs rendben azzal a fiúval.

- Ugyan, te tökfilkó! - legyintett haragosan a rágcsáló, egy pillanatra sem adva hitelt alattvalója szavainak. Fáradt sóhajjal rogyott le trónjába, de a panaszkodást egy perce sem fejezte be - Átfésültem a királyi könyvtár minden könyvének minden oldalát és sehol, egyetlen sor sem említi Bon-Bon királylányt!

- Én nem tudom. - vonogatta a vállát a bőregér, kissé ugyan sértődötten - Nagyon eltökéltek, hogy megtalálják azt a szigetet.

- Ugyan! Kitaláció az egész! Ostoba mese, amivel magukban igyekeznek tartani a lelket! - fakadt ki Egérkirály váratlanul, jócskán meglepve a trónterem zárt ajtaja előtt szobrozó őröket is. Szükség volt néhány másodpercre, mielőtt egy nagy sóhajjal újra össze szedte magát, s gonosz vigyorral így szólt: - De ha Diótörő inkább akar a mesékben hinni, csak tegye! Hamarosan rá fog ébredni, hogy ez a befejezés nem lesz mesébe illő!