Kicserélve (Switched) - fordítás [befejezett]

MDZS: Számíthatok rád?

Xiao Zhan komor arccal babrálta Chenqinget.

Úgy érezte, mintha csak tegnap lett volna, amikor a Blackpinkre énekeltek és táncoltak a KTV-n Yibóval. Most pedig épp egy tárgyalóasztal mellett álltak, és a Wen Ruohan elleni stratégiát beszélték meg. Az ellen a Wen Ruohan ellen, akit egészen idáig csak úgy ismert, mint Xiu Qing, egy nála tapasztaltabb színész, és aki az egyik legkedvesebb ember volt a világon – csakúgy, mint a sztori összes „gonosza".

Xiao Zhan aggódott. Nem számított, hogy milyen jól játszotta a szerepét, tartott tőle, hogy nem tudja megtéveszteni Yanlit. Ő azóta vetett rá aggódó pillantásokat, hogy találkoztak. Megpróbált nagyon lelkes lenni, amikor a lány lótuszgyökér és sertésborda-levest hozott neki, de...

Valószínűleg az ő hibája volt. Még mindig össze volt zavarodva amiatt, hogy egyáltalán megérkezett ebbe a világba, és néha egy kicsit kiesett a szerepéből. Még Jiang Cheng és Lan Wangji is észrevették a hirtelen változásokat a viselkedésében, de ők a Hant Halom okozta megpróbáltatásnak tulajdonították. Most, háborús időkben senki nem lett volna képes kezelni a PTSD-jét. Mindenkinek elpusztult az otthona, családtagokat veszített el, mindenki komoly traumákkal küzdött.

Azon töprengett, hogy vajon meddig lesz ide bezárva. Hogyan kellene harcolnia a Wenek ellen? Azt sem tudta, hogyan forgassa a kardot. Vett néhány fuvola-órát, de csak azért, hogy ne tűnjön ostobának a játéka a képernyőn. És a legfontosabb, hogy fogalma sem volt róla, hogyan használja a haragvó energiát! Ahogy a modern emberek többsége, ő is a tudományban bízott. Még csak jövendőmondónál sem járt talán... soha?

Xiao Zhan azt kívánta, hogy bármiféle istenség is küldte erre a világra, bárcsak az ötvenedik rész után küldte volna. Azt legalább tudta, hogy két férfi papapa-tevékenységéhez nem árt a síkosító.

Valószínűleg ez volt az egyetlen dolog, amiben segíthetett Wei Wuxiannek.

Xiao Zhan felpofozta magát. Ne gondolj erre, te idióta! Most éppen olyan haszontalan volt, mint Almácska. Nem, még Almácska is hasznosabb volt nála! Emlékezett rá, hogy a sorozatban Wei Wuxian felment a hegyre, és a Chenqing-játékával gyengítette a Wen klánt. De mit tehetne ő? Segíthetne a stratégiában? Jin Guangyao, vagyis Meng Yao már most csúsztatott információkat Lan Xichennek.

– Wei Wuxian, beteg vagy, vagy mi van veled?

Xiao Zhan pislogott. Eszébe jutott, hogy még mindig a megbeszélésen van.

– Ó... csak rám repült egy bogár.

Jiang Cheng komoran nézett rá.

– Figyelsz egyáltalán?

– Persze... haha.

– Jobb is. Épp a Wen klánról beszélünk. Egyikünk sem lehet szétszórt.

Xiao Zhan belesüppedt a székébe. Volt még egy probléma – mármint azon felül, hogy nem tudott harcolni.

Wei Wuxian képes volt ölni, és ölt is, de Xiao Zhan nem. Xiao Zhan a modern kor gyermeke volt, akit arra neveltek, hogy az ölés bármilyen okból is, de soha nem lehet jó. Képtelenség lett volna valaki nézeteit és neveltetését egyetlen nap alatt megváltoztatni. Még az eutanázia és az abortusz is vitatott kérdések voltak a modern világban, és erre neki most gyilkosságot, sőt, népirtást kellett volna elkövetnie. Ölj, vagy téged ölnek-helyzet volt.

Azon az estén Xiao Zhan egyedül ment fel a hegyre, és csendesen játszotta a legjobb gyakorlódallamot a fuvolán, amire emlékezett. Felsóhajtott. Se egy holttest, se semmi. El voltak átkozva. A történet ezúttal Wen Ruohan elsöprő győzelmével fog végződni, csak mert a főszereplőt kicserélték egy nulla harci képességgel megáldott színészre. Az istenségek igazán küldhették volna Bruce Lee-t, Jackie Chant vagy Jet Lit, de helyettük pont őt választották. Nem, az nem érdekelte, hogy Bruce Lee már meghalt. Egy halott Bruce Lee is sokkal hasznosabb lenne nála ezen a ponton.