Álmaim története (Befejezett)

12. fejezet

Annyiszor ültem már ezen a padon. Szinte már sajátomnak érzem. Bármikor, ha történt velem valami, mindig erre a padra ültem le gondolkodni. Ez a pad a kis világom, ami kiragad a mindennapokból egy órára. Nem sokan tudnak róla. Nyáron eltakarja a mögötte álló fa lelógó lombja, ősszel az avar fedi el, télen pedig senki sem szeret kint fagyoskodni a szükségesnél tovább...
Kora tavasz van. Most is ezen a padon ülök, fejem felett rügyezik az öreg fa. Talán már nálam is idősebb...
Pedig én se vagyok már fiatal...
Hatvanhatodik évemet taposom már...
A szüleim halála után megörököltük a budapesti panelt. Itt lakok én, egyedül.
Múlt hónapban volt az öcsém temetése...
Legalább nem szenvedett tovább...
Könnyek gördültek le arcomon.
"Először anyu, aztán Lali, egy évre rá a feleségem, fél évre rá az öcsém... Mindenki elment már, és egyedül vagyok itt én..." - gondoltam, de nem volt igazam.
Itt van még nekem a lányom, Ajsa, és az unokáim, a kis Hunor és Csenge...
A mellényemhez nyúltam. A belső zsebből kivettem egy kis nyakéket. Egy kis képtartót. Egyik oldalt a még fiatal Ajsa, a gimis ballagásáról. A másik oldalon pedig a két kis lurkó, szokásuk szerint egymás hátán.
Ők a kis családom.
Lehetne a telefonomon is ez a kép, de én szeretem a képeket papíron megőrizni, igaz már nincs papír sehol, a kép is a kis tartóban az üvegre van gravírozva. Talán nálam van az utolsó papírkép, ami még az én gimis ballagómon készült 2021-ben...
Csörög a telefon...
- Szia apa, lenne kedved átugrani hozzánk ebédre? - Kérdezte Ajsa, vagyis a válláig terjedő hologramja.
- Persze, mindjárt ott leszek, csak otthon hagytam a futócipőm... - mosolyogtam.
- Jaj apa - nevetett fel, majd letette.
Magamhoz vettem sétapálcám, és fütyörészve indultam el. Mint mindig, most is visszanéztem a padra, nem e hagytam ott valamit. Előre fordultam, majd szorítást éreztem a mellkasomban, mintha egy hatalmas kéz megragadta volna a szívem, megcsavarta, és kitépte... Szívrohamom volt. Térdre estem, majd kileheltem a lelkem...
Otthagytam, az életem...
De a pad ezért nem fog megváltozni, viszont a fa ekkor megroppant, és ahogy kidőlt, szétzúzta...
Félholtan egy hangra lettem figyelmes. Ajsa kiabált. Nem tudom, hogy került ide, csak a hangját hallottam tompán...
"Apu... apu..."

Összerezzentem amikor felkeltem. Anna feküdt mellettem az ágyon, és épp szólt valakinek.
- Apu! Apu, telefon!
- Szia kicsim - dörzsöltem meg a szemem.
- Jaj, szia édesem, bocsi, hogy felkeltettelek - mondta félénken.
- Már úgyis fent voltam, semmi baj - mosolyogtam, ahogy egy zombi is megirigyelte volna...
Anna felnevetett, majd megcsókolt.
- Hogy vagyok én itt? - lepődtem meg, miután a fejem helyreállt.
- Te butus, hát nem emlékszel? Tegnap ünnepeltük meg a születésnapom, együtt a különdíjazásoddal. Csak egy kicsit a fejedbe szállt a pezsgő és elaludtál az ágyamon. Olyan aranyosan szuszogtál, hogy nem volt szívem felkelteni, úgyhogy melléd feküdtem. Egyből átkaroltál, majd elaludtunk... - mialatt ezt elmesélte, mosolygott és szeme sugárzott a boldogságtól.
- Akkor értem a fejfájást, még jó, hogy van a táskámban szőlőcukor... Várj csak, te nem is voltál a versenyen. Honnan tudod az eredményt? - kaptam fel a fejem.
- Internet - felelt röviden.
- Akkor jó - nyugodtam meg.
Milyen vak vagyok...
Valószínűleg direkt...
- És a szüleid is velünk ünnepeltek? - kérdeztem félve.
- Szerencsére nem, ők egy étterembe vitték Esztit.
Fellélegeztem. Nem akartam semmilyen rossz benyomást kelteni se Annában, sem a családjában.
Egy autó gurult el az ablak alatt. Ismertem a kocsi hangját. Anna szülei most mentek el. Megint kettesben vagyunk...
Hanyatt feküdtem, homlokomra tettem a kezem. Első másnaposság, de nem kibírhatatlan...
- Nem történt semmi? - óvatoskodtam.
- Még nem - mondta, majd a hasamra feküdt és a fülembe súgott. - még nem, talán most... - megcsókolt...
Fél órával később már a konyhapultnál készítettünk reggelit, sokat sejtető mosollyal az arcunkon. Azután sétálni mentünk. Tavasz eleje van, minden derűs.
Itt a szerelem ideje.
A frissen vágott fű illata töltötte be a levegőt. Szeretem ezt az illatot, feldobja egy kicsit a hangulatom.
"Túl sok jó történt velem... Ez vagy nem igaz, vagy valami rossz fog következni" - villant át az agyamon, de elkergettem ezt a rossz gondolatot.
Ma pozitív leszek, bármi lesz is....
Egész nagy sétát tettünk, közben rengeteget beszéltünk és nevettünk. Nagyon boldognak érzem magam.
Végre én is megtaláltam, amire a legjobban vágytam. Nyugalmat és boldogságot. Végre vége a szürkeségnek, kiszínesedett a világ...
Anna didergett egy kicsit, neki még hűvös volt ez az idő, én viszont már csak egy pulcsiban voltam. Közelebb bújt hozzám. Nagyon aranyos volt.
- Ha gondolod, akkor még visszamehetünk hozzánk, anyumék csak este jönnek haza Esztivel... - mosolygott.
- Jól hangzik, de akkor is csak sorozatozni fogunk, mert engem egy kicsit lesokkolt a mai nap. Még ezt se hiszem el...
- Ahogy szeretnéd - kacsintott.
Visszamentünk hozzájuk, aminek mindketten örültünk, már csak azért is, mert idebent jó idő van...
Kitaláltuk, hogy megnézzük az összes Star Wars filmet. Közben eltüntettünk három csomag popcornt...
Egyszer mi is eltűntünk egy fél órára...
Késő délután búcsúztam el Annától, bár minden porcikám tiltakozott a távozástól. Mellette akarok maradni...
Mennem kell... Úgyhogy könnyes szemmel indultam haza, de félúton visszagondoltam a mai napra, és örömkönnyek gyűltek a szomorúak helyébe.
Otthon két félóra kivételével elmeséltem az egész napot. Anyuék örömmel hallgattak végig. Ők is örülnek, hogy boldogságra találtam.
Lillának is megírtam a történetet, de neki mindent elmeséltem. Ő is, hasonlóan anyumékhoz, örült és gratulált a boldogságomhoz. De a hangján valami szomorkásat is hallottam a telefonon át. Talán a vonal rossz, de azért rákérdeztem, hogy neki van-e már valakije.
Nincs. Még nincs...
Megnyugtattam, hogy ő hamar meg fogja találni az igazit. Gyönyörű lány, okos és fantasztikus lélekkel rendelkezik.
Főnyeremény akárkinek...
Témát váltottunk. Beszéltünk még a vizsgákról, majd elköszöntünk.
Másnap reggel átmentem Annáékhoz, gondoltam meglepem. Ajándékképp vettem neki egy csokor vörös rózsát.
Bekopogtam, de nem jött válasz.
Erősebben kopogtam, mire topogás hallatszott. Anna nyitott ajtót.
- Szia Annus - köszöntem. - Már nagyon hiányoztál, úgyhogy ezt neked hoztam.
- Jaj, kicsim, ez annyira kedves tőled, köszönöm - ugrott a nyakamba. - Gyere be.
Bezártam az ajtót, majd követtem a konyhába. A csokrot egy vázába tette, majd mellém ült a kanapéra.
- Jó napod volt? - kérdezte.
- A tegnapi jobb volt - mosolyogtam.
- Ennek örülök. Szép utolsó nap volt...
- Hogy m....
Anna egy párnát szorított a fejemre. Küzdöttem ellene, de egyre inkább elgyengültem, ahogy lassan fuldokoltam. Öt perc után kifújtam az utolsó csepp levegőt is a tüdőmből, vele együtt a lélek is kiszállt belőlem. Teljesen elsötétült a világ.
Anna a pillanat hevében ahogy megfordult, leverte a vázát. Hangos csattanással ért földet...

Ekkor keltem fel egy hatalmas levegővétellel...
A fagyasztó hátuljáról tört le a jég ilyen hangosan. Egyből felriadtam. Megnéztem az órám. Fél nyolc.
Ideje felkelni....