too many songs about you - Sebastian Stan [Completed]

broken

Én : Harry komolyan mondom. Vöröskód. Kérlek.

A telefonomat fogva ültem az ágy sarkán, az arcomat a kézfejembe temetve. A számat harapdálva figyeltem a földet, amin szétdobálva hevertek az összetört, szanaszét dobált tárgyak. Már egyedül maradtam itthon. A fiúkat elküldtem dolgozni, ami ellen tiltakoztak, de végül felengedtek, és elmentek.

Evelynt nem kellett győzködni. Miután kiderült, hogy a bátyámat is elvesztettem, magát kezdte okolni, mivel ő hívta a városba. Akárhogy magyaráztam neki, hogy nem tehet róla, meg volt győződve róla, hogy jobb, ha elmegy. Azóta nem válaszolt a hívásaimra, se az üzeneteimre.

Én : Harry, légyszíves! Szükségem van rád!

A világ forgott velem, a reggelimet kiadtam magamból, majd egész nap csak ültem. A média tele van a kisírt szememmel, és szörnyűbbnél szörnyűbb híreket terjesztenek a sajtóban. Nem volt erőm semmit csinálni. Talán vártam a csodát.

Újra megnyitottam a telefonomat, kikerestem Seb számát, és egy újabb hívást indítottam a férfi irányába. A telefon kicsöngött, majd újra kinyomta Sebastian a telefonját. Reggel óta próbálom elérni a Spanyolországban forgató férfit, de mindig kinyomja a hívásaimat.

Én : Kérlek Hazza!

Evelyn számát tárcsáztam, muszáj volt beszélnem valakivel, mert féltem, hogy valami hülyeséget fogok csinálni, amit soha nem tudok majd megbocsájtani magamnak.

- Igen? - hangzott fel a menedzserem álmos hangja a készülékben.

- Eve. - nyöszögtem a telefonba. - Evelyn.

- Zuri. - sóhajtott fel a nő a telefon túlsó feléről. - Alvás után pont hívni akartalak. - mondta halkan, és ásított egyet.

- Evelyn. - motyogtam a telefonba.

- Most az egyszer hallgass meg! - emelte meg a hangját, és folytatta. - Arra a döntésre jutottam, hogy felbontom a szerződésemet. Így lesz a legjobb neked is, és nekem is. - nevetett fel erőltetetten. - Találsz majd magad mellé egy új menedzsert, aki vigyázni fog rád, és mindent meg fog tenni érted. - mondta elhalkuló hanggal. - Neked semmit nem kell aláírnod, azért ne aggódj. Már felbontottam az összes papírt, leadom a főnöknél, és szabad vagy! - magyarázta, majd elcsöndesedett néhány másodpercre.

- Evelyn! - suttogtam kétségbeesetten. - Ne csináld ezt!

- Zuri, további sok sikert kívánok neked a jövőbe! Remélem, hogy minden úgy lesz, ahogy szeretnéd! - kezdett el búcsúzkodni, mire én félve pislogtam vissza a könnyeimet.

- Evelyn, nem akarlak téged is elveszíteni! - nyeltem le a torkomba lévő gombócot nehézkesen. - Mindenkit elvesztettem! Ne csináld ezt velem!

- Sajnálom! - mondta, majd megszakította a hívást.

A telefont a földhöz csapva sírni kezdtem, pedig már azt hittem, hogy elfogytak a könnyeim. Térdre zuhanva ültem a szoba közepén, a kezemmel a hajamba markoltam, és éreztem, ahogy egyre jobban sajog a szívem. A tudom nehezedett, levegőt venni nehezen tudtam. A szekrénybe kapaszkodva felkeltem a földről, majd a fürdőbe botladoztam. Kinyitottam a legalsó fiókot, majd kivettem a rég nem látott nyugtatóimat, és remegő kézzel lecsavartam az üvegcse tetejét. Kiöntöttem a tenyerembe két szemet, és a fejemet hátrahajtva lenyeltem a pirulákat.

Kezemmel a kézmosóra támaszkodtam, és a beesett, karikás szememet kezdtem el nézni a tükörben. Ki gondolta volna, hogy ilyen rövid idő alatt, ennyi mindent el tud veszteni az ember.