Lélekben kész

10. rész

Miután kiszálltunk az autóból szinte száguldottam a szobámig. Már elég homályosan láttam a sok könnycsepptől  és mikor már a folyosón voltam beleütköztem valakibe.
-Bo...bocsánat.. -szipogtam nehezen és mire észbe kaptam két kezet éreztem meg arcomon. Felnéztem és akkor láttam, hogy Nick áll velem szembe és testünk szinte egymásnak simult.
Kezeivel arcomat kezdte el cirógatni ami miatt én belebújtam érintésébe.
-Mi a baj? -nézett rám aggódva és hüvelykujjaival arcomat simogatta.
-Én... én csak.. -mondtam nehezen de ebben a pillanatban eltört nálam a mécses és megeredtek a könnyeim. Nick meg se szólalt csak magához ölelt jó erősen én pedig karjaiba bújtam.
Itt kint már elég hűvös van hiszen esteledik, csend van és csak a szél susogását lehet hallani. Habár ezt a csendet most eléggé megtörte zokogásom és amint elfordítottam kicsit fejemet úgy az őszi szél rászárította a könnyeket.
-Menjünk be.. Ott majd mindent elmesélsz. -emelte meg fejemet mutató ujjával Nick és én bólintottam egy kisebbet majd követtem a szobájába ami ugyan olyan volt mint a miénk.
-Ülj csak le! -mutatott az egyik ágyra és a konyhába ment.
Leültem egy picit összehúzva magamat és mikor Nicolas visszaért szorosan mellém telepedett és kezembe adott egy bögre teát.
-Na mesélj.. mi történt? -kérdezte hátamat simogatva mire átjárt egy furcsa melegség.
Belekortyoltam a teámba és elkezdtem mesélni neki a napomat amit ő minden megjegyzés nélkül végighallgatott majd mikor végeztem letettem a teát és felé fordultam a véleményére várva. Ő csak komor arccal ült mellett majd a fal felé nézett és átkarolta derekam és visszanézett rám.
-Nem hiába hozott ki anyum onnan... -mondta és beletúrt hajába -ha apámék ezt tartják helyesnek.. akkor valószínűleg ez a helyes.. nem szabad velük vitatkoznod, ők a felnőttek. Valószínűleg azért akadt ki az oktatód is mert te ezt még nem értheted, mert még nem tanította meg neked. - mondta oldalam simogatva én pedig eléggé lefagytam és felállva kimásztam karjaiból.
-De... Azoknak akiket küldenének harcolni... nekik sincs megtanítva még semmi.. megfognak halni! -mondtam kiakadva könnyes szemekkel.
-Néhány élet nem áldozat a békért. -vont vállat és én akkor veszettel el teljesen az eszem és akadtam ki.
-Ugyan olyan vagy mint azok ott fent! Azok akik miatt meghalt Mark apja! -üvöltöttem vele mire kicsit megváltozott a tekintete komolyból aggódóvá viszont ez engem egy cseppet se érdekelt és mielőtt megszólalhatott volna hátat fordítottam neki és az ajtót becsapva magam után futottam a szobámig ahol szinte kitéptem az ajtót a helyéről és úgy törtem be.
-Ne tokostól szedd ki azt a kurva ajtót! -kiabált rám szobatársam aki az ágyán ült.
-Leszarom az ajtót.. senki se érdekel! -mondtam bőgve és a falnak dőlve rogytam le a földre arcomat a térdeimbe temetve.
-Jaj, mi ez a drámai hiszti? -kérdezte eléggé szarkasztikus hangon és leguggolt elém -azt hittem ennél okosabb vagy..
-Baszódj meg... -motyogtam lehajtott fejjel miközben könnyeim megállíthatatlanul folytak.
Martin csak sóhajtott egyet és leült mellém majd picit megütögette a vállam.
-Eli... Fogalmam sincs mi történt de a hiszti meg a sírás nem megoldás semmire... -mondta fejét ingatva mire egy pillanatra felé kaptam a fejem.
-Eli? -kérdeztem könnyeim törölgetve. -Igen.. miért nem tetszik? -kérdezte nevetve és összeborzolta hajamat viszont ekkor megkordult a hasam. Ma még nem ettem semmit...
-Oh... éhes vagy? Van egy kis maradék, ha szeretnéd megmelegítem. Addig szedd össze magad! -ütögette meg a hátam mire bólintottam egyet.

Elkezdtem vacsorázni viszont nehezen csúszott le pár falatnál több a torkomon így csak a kaját túrtam amit Martin észre is vett ezért leült velem szembe egy sóhaj kíséretében.
-Ha tudtam volna, hogy csak szétbaszod nem adom neked. -mondta nevetve és kivette kezemből a villát majd egy falat krumplit szúrt rá és számhoz tartotta.
-Mit csinálsz? -kérdeztem furán nézve rá.
-Ha már hisztizel mint egy kisbaba akkor gondolom meg is kell etetni téged mint egy babát. Nem? -döntötte oldalra a fejét mire megforgattam a szemeim majd egy megadó sóhaj hagyta el a számat és leharaptam a villáról amit felém tartott. Tettemre egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán amit még halálosan dögösnek is tartanék ha nem tudnám, hogy csak szórakozik. Még egy falat után Martin visszaadta a villát és ezek után csak nézte, ahogyan eszek.
-Nem mintha érdekelne... -kezdett bele amit megmosolyogtam hiszen ha aggódik így szokta kezdeni a mondatait -de mi miatt volt ez a hisztiroham? -ült le velem szemben ágyára mire vettem egy nagy levegőt.
-Elmondom... De nem kérek közben véleményt csak a végén.. -mondtam megtörölve szemeim mire bólintott egyet és elkezdtem neki mesélni.
-Mekkora pöcsök! -mondta felállva az ágyról mikor megálltam egy pillanatra, hogy igyak -Akkor most mi lesz? Mit mondott az öreg? -kérdezte közelebb lépve hozzám.
-Várj mondom tovább... -nyeltem le a vizet és folytattam a sztorit aztán hozzácsatoltam a Nickhez tett látogatásomat ami miatt kissé megfeszülve nézett rám, majd mikor befejeztem a mondanivalóm nagy levegőt vett és elkezdett fel-alá sétalgatni.
-Hülye arisztokrata seggfejek... Az összes! Érted? Beképzeltek! Azt hiszik mivel ők vannak a ranglétra tetején bármit megtehetnek amit akarnak. Gyerekeket háborúba?! Ezek nem normálisak! És... -nevette el magát hisztérikusan -megtehetik.. ilyet megtehetnek! -akadt ki majd leült az ágyra és arcát tenyerébe temette majd percekig csendben volt amit furcsáltam -a... a bátyám is abba az iskolába jár... -mondta suttogva mire bennem megfagyott a vér és hirtelen nemtudtam mit tenni csak mellé ültem és átöleltem.
-Nagyon sajnálom Martin... Nemtudtam... -suttogtam hátát simogatva és pár pillanat múlva kihúzta magát és rendezte is vonásait.
-Semmi baj. Nem te tehetsz róla... -mondta komolyan majd szemeimbe nézett -a lényeg, hogy néhány év múlva mi fogjuk irányítani ezt az egészet... Szóval fel a fejjel, addig is.. csak reménykedni tudunk Eli... -mondta egy kis mosollyal amiben minden fájdalmát láttam ami miatt újra átkaroltam nyakát és magamhoz húztam arcomat nyakába temetve majd újra útnak engedtem könnyeim. Én nagyon vagyok olyan erős mint ő... Hiába próbálok nagyfiút játszani.
Martin nem szólt semmit csak ölébe húzott és viszonozta az ölelésem ami nagyon meglepett. Még senki se csinált ilyet velem..

Percekig voltunk így és éreztem, hogy pilláim egyre nehezebbek lesznek így már szinte elaludtam Martin kezeiben mikoris megéreztem, hogy szobatársam felemel és áttesz az ágyamra majd odafektet amire kicsit kómásan felültem és ránéztem.
-Elaludtam? -motyogtam szemeim törölgetve mire Martin elmosolyodott és leült közel hozzám majd arcomra simított és mire észbe kaptam párnácskáit az enyémeknek nyomta egy pillanatra majd el is hajolt tőlem.
-Sajnálom.. -motyogta mosolyogva, de én csak összezavarodva és kómasan néztem szemeibe -muszáj volt megkóstolnom az ajkaid... -simított végig rajtuk amikor realizálódott bennem, hogy mi is történt ezért picit hátrébb ültem az ágyon meglepődve. Elvette a kezét arcomról és sóhajtott egyet majd felállt az ágyamról -Nem kell mondanod semmit.. tudom, hogy váratlan volt és, hogy nem viszonzottak az érzéseim de már nem bírtam... -mondta majd számát elhúzva ment a villanykapcsolóhoz és lenyomta a lámpát.
Én szinte világomat se tudva bámultam magam elé... Megcsókolt.. és azt mondta, hogy érez irántam valamit... Most, most mit kellene mondanom?
-Jóéjt Eli.. -mondta már az ágyában fekve és ekkor leoltottam a kisvillanyt ami miatt teljes sötétség lepte be a szobát.

••••••••••••••••••••
••••••••••••••••••••

Sziszatok❤️

Ide csak annyit, hogy remélem nem fogtok megölni😂❤️ további jó olvasást, sietek az új résszel❤️❤️