You're my scandal (Larry Stylinson)

Tizenkettedik

Louis

Semmi nem kelt fel úgy, mintha egyedül kelsz fel. Ezt tanultam meg szombat délután, amikor Harryért nyúlva csak a kihűlt lepedőt markoltam. Egyetlen üzenetet hagyott, hogy ne aggódjak, minden rendben van vele, hétfőn pedig úgy jött iskolába, mintha mi sem történt volna.

A hónapok csak telnek, és mi nem beszélünk az esetről, én nem merem felhozni, ő pedig nem akarja. Túlvagyok rajta. Vagyis túlleszek, nem akarom faggatni, nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni és kihasználni a legsebezhetőbb állapotát amit nekem mutatott meg, és csak nekem. Talán láttam az igazi arcát akkor, legalábbis az egyik oldalt Harry Styles hihetetlenül sokszínű személyiségéből, és még ha nem is beszélünk róla, az az éjszaka sok mindent megváltoztatott. Harry édes. Törődő, óvatos és kezelhető. Vannak nehezebb napok, vannak időszakok, amikor egyetlen szó nélkül tűnik el és vannak szavak, amikkel a földbe tipor, hogy aztán újabbakkal kiengeszteljen. De a legfontosabb, hogy kiengesztel, minden egyes kis hibája után. Egyre jobb lesz az ölelésekben és a nem-olyan-gyilkos pillantásokban is, persze nem az iskolában, de otthon. Otthon, úgy beszélek a Styles-kúriáról, mintha az épület bármilyen kapcsolatban állhatna ezzel a kedves fogalommal! Bár a heti egy-két óra, amit már szinte szokásosan töltök el itt, barátságosabbá tette számomra a helyet, de ennek Harryn kívül semmi más oka nincsen. Maximum Emma egyre szélesedő mosolya, amikor a kapukat kitárva engem lát meg a másik oldalon, de a törékeny  hölgy önmagában nem lenne elég ok, hogy betegyem ide a lábam. Mr. Styles-szal azóta az első alkalom óta nem is találkoztam, nem mintha annyira hiányozna, de még csak soha nem is hallok róla. Mintha szellem lenne a saját házában, és Harryt persze nem kérdezhetem ilyenekről.

Nem számít. Amíg ilyen csillogó szemekkel néz rám és ilyen finom puszikat hint a nyakamra, semmi nem számít. Amíg kezei a derekamat ölelik, hátam pedig izmos mellkasának simul, a világon semmi más nem számít.

- Lassan menned kell – suttogom érintésétől kábultan – Mindjárt csöngetnek, Hazza, nem találhatnak itt – fordulok szembe vele, hogy a világ legnehezebb feladatának tűnve eltoljam őt magamtól.

- Még egy perc – bújik óvodásként alkudozva a karjaim közé, és ez egy azok közül a dolgok közül, amikről sosem hittem volna, hogy megtörténnek – Őrülten fogsz hiányozni – gúnyolja ki a saját kedvességét vékony hangon, zöld szemeit forgatva, de ezekkel az olcsó trükkökkel már nem ver át. Tudom, hogy van szíve, akármennyire próbálja bebizonyítani az ellenkezőjét.

- Te is nekem, Göndör – kacsintok rá, hogy tovább húzzam az agyát, mielőtt az állára nyomott apró puszi után fintorogva lép hátrébb – Ne késs! – szólok még utána, amire csak az ajtóból visszamutatott hüvelykujjával reagál.

Mire a terembe érek, már a szokásos társaságával üldögél. Nem néz rám, én sem nézek rá, mintha soha semmi nem is történt volna köztünk, mintha öt perccel ezelőtt még nem az irodámban vesztünk volna el egymás közelségében a zárt ajtók mögött. Túl romantikus szavak ezek, olyanok, amikkel nem kéne csak úgy dobálóznom, de a kapcsolatunk, legyen az akármilyen is, túllőtt a szerződés határain. És tudom, hogy ez veszélyes, tisztában vagyok a kockázatokkal, de nem bírok leállni. Harry olyan, mint a legerősebb drog, egyszer elkezdem és nem számít mennyi fájdalmat okoz, nem számít min kell keresztülmennem miatta, vagy mik lesznek a következmények, nem akarok leállni. Ezen a ponton talán már képes sem lennék rá, sőt egyre csak többre és többre van szükségem. Kurvára beszélnem kell Liammel, hogy helyre tegyen végre.

Elkezdem az órát egy utolsó-első biztató pillantással, mielőtt Harry szokás szerint a padjára hasalva alszik el. Amióta megkapja a megfelelő korrepetálást, (nem mintha az elképesztő tudása mellett szüksége lenne rá), nem igazán érdekel mit csinál, amíg sem ő sem pedig a barátai nem esnek nekem. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs mi történt Zayn és közte, de épp úgy viszonyulnak egymáshoz mint a verekedés előtt, legalábbis távolról így néz ki. Újabb kérdés, amire sosem kapok majd választ.