too many songs about you - Sebastian Stan [Completed]

plan

- Ne kéresd már magad! - forgattam meg a szemeimet.

- Ne forgasd, életem, mert még a végén kiesik! - nézett végig a férfi látványosan rajtam, kicsit több időt eltöltve a dekoltázsomon, amit egy újabb szemforgatással reagáltam le.

- Nem vagyok az életed! - fordítottam neki hátat, majd kinéztem az ablakon, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott New York forgalmas utcáira.

- Nem változol. - motyogta a férfi a hátam mögé lépve, mire kirázott a hideg, és libabőr lepte el az egész testemet.

A kézfejét végig simította a bal karomon, majd megállította azt közel, a gyűrűs ujjamhoz. Állát a nyakam hajlatába tette, majd megpróbált adni egy puszit oda, de elfordítottam a fejemet, hogy ne férjen oda az arca.

- Ne kéresd már magad! - ismételte  meg cinikusan a nem rég elhangzott felszólításomat, és a kezeit a fenekemre rakta, majd bele is markolt.

Az ajkamba harapva néztem ki az üvegen, a várost csodálva, majd egy hirtelen mozdulattal kicsavartam a kezét, és egy jól irányzott mozdulattal tökön rúgtam az ex-vőlegényemet, aki a fájdalomtól felnyögött, és összerogyott.

- Puhány. - vetettem oda neki, majd kikerülve Elliottot elhagytam a várakozó termet.

- Ribanc. - hallottam meg halkan csengő hangját, mire csak elmosolyodtam, és bemutattam neki.

A magassarkú cipőm kopogott a tükörfényesre csiszolt, csillogó padlón. Kezemben a táskámmal sétáltam el a liftig, amibe beszállva beütöttem a legfelső emeleten lévő tárgyaló számát, és a falának dőlve vettem néhány mély levegőt.

Lenéztem a cipőmre, ami fekete színben pompázott, és legalább hét centis lehetett a sarka. Azért nem a szokásos, furábbnál furább tornacsukájim egyike van rajtam, mivel amikor mélypontra kerültem, pontosan ötvennégy napja, a Grammy után úgy döntöttem, hogy eladományozom a teljes gyűjteményemet. Meg is történt az aukció, amin rengetegen részt vettek, és a beérkezett összeget különböző alapítványoknak adományoztam. Ezért parádézok jelenleg ebben a rémálomban.

A lift ajtaja csilingelve kinyílt, én kisétáltam belőle, és üdvözöltem pár mellettem elhaladó dolgozót, aki boldogan pislogtak vissza rám. Magabiztos vigyorral az arcomon léptem be a tárgyalóba, ahol már ott ült a bíró, a két ügyvéd, és Evelyn, aki végigmért és bólintott egyet.

- Nem késtem. - ültem le a kijelölt helyemre, miután egy kézfogással az összes teremben megforduló tagot üdvözöltem.

- Jól nézel ki! - biccentett félmosollyal, majd közelebb hajolva hozzám, suttogni kezdett. - Új film, valami kaszabolós. - hálásan bólintottam, majd a sötétbarna színben tündöklő, vállig erő hajamat átraktam a vállam fölött, és kibontva a kulacsomat ittam egy korty vizet.

Az órámra nézve figyeltem az időt, ami egyre csak múlt, de a másik fél még mindig nem érkezett meg. A bíró már felszólította az védenc ügyvédjét, de ő sem tudott kézzel fogható magyarázatot adni a helyzetre. Végül harminc perc késéssel esett be az ajtón Elliott, és úgy nézett ki, mint akin átment egy teherautó.

- Elnézést, bíró úr a késésért, csak hátráltató tényezőm akadt, aki olyan nyomot hagyott bennem, hogy kicsit regenerálódnom kellett utána! - mondta végig a szemembe nézve, mire kihívóan felhúztam a szemöldökömet, és rákacsintottam.

- Mondd, hogy faszon térdelted! - hajolt a fülemhez Eve, a kezeit összekulcsolva, mintha könyörögne.

- Hát persze! - nevettem fel, majd belecsaptam felém tartott tenyerébe.